Milliárdos EU-pályázatból csökkenti a kormány a kórházi fertőzések számát
Mi a felhívás indokoltsága és célja?
Az "Infekciókontroll tevékenységek gyakorlati megvalósítása a fekvőbeteg ellátást nyújtó intézményekben" című, EFOP-1.8.21-18 kódszámú pályázat elején összefoglalják, hogy mi indokolja a 2,2 milliárdos pályázatot és áttételesen utalnak a magyar helyzetre is."Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) közlése szerint a fejlett egészségüggyel rendelkező országokban, a jól felszerelt kórházakban ellátott betegek körében minden tízedik betegnél kialakul valamilyen nemkívánatos esemény, melynek következményként az érintett betegek 1%-a meghal. A kórházak fertőtlenítését szigorú előírások szabályozzák. Az előírások maradéktalan betartásával a kórházi fertőzések száma jelentősen csökkenthető.
A fertőzések, illetve az antimikrobiális-rezisztencia jelentős, európai és globális szintű társadalmi problémát jelentenek. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) számításai szerint húsz kórházi ellátásban részesülő betegből átlagosan egy betegnél lépnek fel egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések, ami az Európai Unió szintjén 4,1 millió beteget jelent, továbbá évente 37.000 ember halálát okozzák ilyen fertőzések. Ezen belül a multirezisztens kórokozók évente mintegy 25.000 ember haláláért felelősek.
Európában és hazánkban is az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések és az antibiotikum rezisztencia jelentik az egyik legnagyobb betegbiztonsági kockázatot és felelősek a legmagasabb fertőző betegségek által okozott halálozásért, illetve komoly közegészségügyi problémát jelentenek. A multirezisztens kórokozók (MRK) által okozott fertőzések kezelésében szűkülő terápiás lehetőségekkel, súlyosabb kórlefolyással, hosszabb ápolási időkkel és jelentősen magasabb ellátási költségekkel kell számolni.
Szintén a probléma rendszerszintű kezelésének igényét támasztja alá az Európai Unió Tanácsának 2009/C 151/01 számú ajánlása az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzését és leküzdését is magában foglaló betegbiztonságról, ami rávilágít arra, hogy az elégtelen betegbiztonság nemcsak komoly közegészségügyi problémát jelent, hanem jelentős gazdasági terhet is ró az egészségügyi erőforrásokra. A nemkívánatos események nagy része megelőzhető lenne a kórházi szektorban, túlnyomó részük ugyanis rendszerjellegű tényezőknek tudhatók be.
A Felhívás illeszkedik a Kormány "Egészséges Magyarország 2014-2020" Egészségügyi Ágazati Stratégiájához, amely célként nevesíti a népegészségügyi szolgáltatások megújítását, az egészség választását előmozdító ismeretek és készségek fejlesztését, a környezet-egészségügyi biztonság fejlesztését, a járványügyi biztonság erősítését."
Mik a fő céljai a pályázatnak?
A felhívás elsődleges célja egy olyan szervezeti kultúra, szemlélet megteremtése a fekvőbeteg szakellátást nyújtó intézményekben, amelynek segítségével a dolgozók felismerik az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések kialakulásához vezető veszélyforrásokat a tevékenységek végzése során és javaslatokat fogalmaznak meg kivédésükre, lehetőség nyílik az előfordult hibák és nemkívánatos események tanulási céllal történő megbeszélésére, továbbá az intézmény vezetése aktívan közreműködik a betegellátással érintett helyiségek higiénés kockázatainak csökkentésében.Mik a főbb vállalások?
A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják, hogy:- projektjük megvalósításával hozzájárulnak az egészségügyi ellátás során potenciálisan bekövetkező, elkerülhető egészségkárosodással szembeni védelem eléréséhez;
- felmérik a kórházi fertőzésekkel kapcsolatos, az intézményben meglévő kockázatokat, és gyors beavatkozásokat hajtanak végre ezzel kapcsolatban;
- kialakítják az adott intézményben az ún. "infekciókontroll kapcsolattartó" rendszert;
- a négy leggyakoribb egészségügyi ellátással összefüggő fertőzés megelőzésére szolgáló - a támogatást igénylőre releváns - ellátási csomagot alakítanak ki és vezetnek be.
Címlapkép forrása: MTI Fotó Rosta Tibor

Történelmi jelentőségű légicsatát videóztak a NATO egyik legerősebb tagjánál - Hatalmasat villantott a Kizilelma
Új lehetőségeket nyit meg a haderőfejlesztésben.
Orosz csodafegyvert vásárolna a világ legnépesebb állama - Ezen biztosan ki fognak akadni nyugaton
Az orosz hadiipar zászlóshajóira fáj a foga a feltörekvő hatalomnak.
Tiltott, első világháborús vegyi anyagot vethetett be a hatóság az EU-tagjelölt országban
Sokaknál elhúzódó, súlyos tüneteket okozott.
MNB: itt a fordulat a vállalati hitelkeresletben, de nem a beruházások miatt
Közzétette hitelezési felmérésének eredményeit a jegybank.
Különleges kötvényaukciókra és devizaswap-tenderekre készül az MNB – itt a bejelentés
A monetáris transzmisszió hatékonyságát akarják javítani.
Folytatódott a trend: ötödik éve nő a Mastercard Digitális fizetési Indexe
Mérsékelt erősödéssel, 63 ponton áll Magyarország.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
A lakosság nyer, az ipar fizet? Kettészakította az új szabályozás az energiahatékonysági piacot
Az EKR-rendszer fényes és sötét oldala.


