Nekiment az új magyar igazságügyi miniszter az EU-pénzek jogállamisághoz kötésének
A politikus úgy nyilatkozott: az Európai Unió rendelkezik már azokkal az eszközökkel, amelyek révén biztosítható a jogállamiság és az EU-s támogatások elosztása. "Nem kell újra feltalálnunk a kereket" - fogalmazott a miniszter.
A magyar kormány hivatalos érvelésével ellentétben a meglévő eszköz (7-es cikk szerinti jogállamisági eljárás) lényegében nem hatékony, ami abból is látszik, hogy az eljárás nem vezetett egy év alatt se sehova, hiszen nincs reális esély arra, hogy eljutna a szankciós szakaszig (adott tagállam szavazati jogának felfüggesztése és/vagy EU-s pénzek blokkolása, de ezekhez egyhangú döntés kell a Tanácsban), illetve még az azt megelőző út sincs tisztán lefektetve a szerződésben. Ezért sem került még sor hivatalos meghallgatásra a Tanácsban, mindössze "tájékozódó", "előzetes beszélgetéseken" kellett a magyar hatóságoknak megvédeniük magukat az Európai Parlament által indított jogállamisági eljárásban.
Varga arra figyelmeztetett, hogy a készülő 2021-27-es költségvetés egyik, "politikai célokból bevett különleges előírása túl tágan és homályosan határozza meg a jogállami elvekkel kapcsolatos általános hiányosságokat".Az a célom, hogy ez a javaslat végleg kikerüljön a tervezetből, és azt is szem előtt kell tartanunk, hogy az uniós költségvetés elfogadása kapcsán létezik egy bizonyos csomag elv; azaz semmiben nem állapodunk meg, amíg mindenben meg nem állapodtunk. Ez a vörös vonal
- mondta az interjúban a politikus.
Hozzátette: reméli, hogy az új Bizottság "hidakat épít majd, nem pedig árkokat ás" a tagállamok között. "Remélem, hogy a bizottság jövőbeli magatartása terén egy új korszak küszöbén állunk" - fogalmazott. Varga Judit felhívta a figyelmet arra, hogy a tagállamok eltérő alkotmányos történelme "a jogállamiság ügyében összehasonlító látásmódot követel".
Bár az MTI tudósításából kimaradt, de a Reuters eredeti anyagában benne van arra a saját július 18-i cikkükre hivatkozás, amelyben azt foglalták össze, hogy brüsszeli nyilatkozatok és értesülések szerint az új összetételű Bizottság sem fogja elengedni a magyar és lengyel jogállamisági problémákkal kapcsolatos kritikákat, illetve vizsgálatokat. Sőt, ugyanolyan kemény lesz a két országgal szemben, mint az eddigi Bizottság volt - legalábbis ezt nyilatkozta a jelenlegi Bizottság jogállamiságért felelős első alelnöke Frans Timmermanns, aki várhatóan ugyanezt a posztot viszi tovább az új Bizottságban is.
Ez a jelzés azonban részben szembemegy azzal, amelyet békülékeny hangvételben mondott a Bizottság új elnöke, Ursula von der Leyen minapi interjúiban Magyarország irányába is, igaz még megválasztása előtt azt hangsúlyozta: a jogállamisági keretekből nem lehet engedni, mert az EU egyik lényege. A Bizottság egyébként egy új típusú jogállamisági vizsgálati keretrendszert szavazott meg a múlt héten, amelyet évente fognak majd elkészíteni. Így tehát Brüsszel felől egyszerre jön békülékeny hang és a határozott lépések sorozata, ráadásul a 7-es cikk szerinti eljárásoknál sincs szó arról, hogy ejtenék, sőt, nyilvános meghallgatás vár a magyar hatóságokra.
Magyarországon be akartuk vezetni a közigazgatási bíróságokat, de félretettük, amíg a viták le nem zárulnak. Erre a kérdésre később térünk vissza
- mondta az igazságügyi miniszter.Címlapkép és kép forrása: Photo by Dursun Aydemir/Anadolu Agency/Getty Images

Bejelentette a kormány: meghosszabbítják a kamatstopot
Kormányinfót tart Vitályos Eszter és Gulyás Gergely.
Gyűlnek a bizonyítékok: folyamatosan érkeznek az orosz katonák a NATO határára
Páncélosokat is telepítenek.
Irán nem hajlandó kapitulálni, Amerika bármikor beszállhat a háborúba - Szerdai híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli háború legfontosabb híreivel.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez- online előadás kezdő kereskedőknek
Amit a tőzsdéről mindeknek tudnia kell.
Több száz nyomozás indult az MBH-s ügyfeleket ért csalások felderítésére
27 gyanúsítottat hallgattak ki.
Bármelyik pillanatban háborúba léphet Amerika - Mi történik a piacokon?
Aggódva figyelnek a befeketők.
A világ legnagyobb hadihajói bukkantak fel a feszült térségben, egyértelmű a szándékuk
Egy régi kérdés dőlhet el ezzel.
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi lépés a valódi intelligencia felé. Csakhogy ezen még sokat kell dolgozni. The
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.