A kormányfő részt vesz a Kohézió barátai csúcstalálkozón, amelynek elején a visegrádi országok (V4 - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) miniszterelnökei egyeztetettek. A V4-es megbeszélést követően Orbán Viktor kiemelte: az a tervezet, amelyet ma Európa-szerte vitatnak, a most távozó bizottság javaslata, és annak minden hibáját magán hordozza.
A miniszterelnök szerint ahhoz, hogy a költségvetés igazságos legyen, négy dolognak kell változnia: a rebate-ek (visszatérítések) rendszerét meg kell szüntetni, mert ha újraszámolják a rebate-eket is figyelembe véve, hogy melyik tagállam, mennyit fizet be a saját nemzeti össztermékéhez képest, teljesen igazságtalan képet kapunk. Azt is figyelembe kell venni, hogy amit a közép-európaiak forrásként kapnak, annak nagy része visszamegy a nyugati tagállamokhoz, és ennek meg kell jelennie az előterjesztésben - közölte.
Orbán Viktor elmondta: az is igazságtalan, hogy a kohéziós forrásokat csökkenteni akarják úgy, hogy "minél szegényebb valaki, annál több pénzt vesznek el tőle, és minél gazdagabb valaki, annál kevesebbet". Úgy vélte, az is szükséges, hogy növeljék a rugalmasságot, a bizottsági javaslat "az ellenkező irányba halad", és ez a költségvetés egyre rugalmatlanabb lesz. Hangsúlyozta: "ennek ellenére is optimisták vagyunk", mert a V4-ek nagy szerencséjére két volt pénzügyminiszter is van a visegrádi miniszterelnökök között.
Kérdésre válaszolva közölte: a kutatás-fejlesztés támogatásáról szóló Horizont program az egyik legigazságtalanabb, mert a forrásainak 95 százaléka a régi tagállamokhoz jut, és csak 5 százaléka kerül az újakhoz. "Itt valami nemzeti elemet be kell vezetni" - mondta.
Hasonló a helyzet a klímasemlegesség tekintetében is: kiszámolták, ahhoz, hogy 2050-re a magyar gazdaság karbonsemleges legyen, minden évben a GDP 2,5 százalékát kell a gazdaság átalakítására fordítani, míg ugyanennek a célnak az elérésére Hollandiában 0,5 százalékot - magyarázta.
Közölte: nyilvánvaló, hogy az általános gazdasági fejlettségi szint meghatározó abban, hogy milyen terhet jelent a karbonselmeges gazdaság elérése. Magyarország készen áll arra, hogy 2050-re karbonsemleges gazdasága legyen, de "szeretnénk látni ennek a finanszírozási forrását igazságos alapon a költségvetésben" - tette hozzá.
Orbán Viktor kijelentette: akármelyik pontján nyúlnak a költségvetéshez, "az a baj vele, hogy nem igazságos". "Mi egy fair és korrekt költségvetést szeretnénk" - fogalmazott.
Az EU bővítéséről a miniszterelnök elmondta: "mindannyian csalódottak vagyunk", hogy nem kezdik meg a tárgyalásokat Észak-Macedóniával és Albániával, ezért fel kell gyorsítani a tárgyalásokat azokkal az országokkal - Szerbiával és Montenegróval -, amelyekkel már megkezdték az egyeztetéseket, hogy valamelyest enyhítsék ezt a rossz döntést, és "a bővítés gondolata ne enyésszen el".
A Kohézió barátai csoport 2005-ben jött létre lengyel kezdeményezésre, hogy képviselje a kedvezményezett tagországok érdekeit a nettó befizető országokkal szemben, ráirányítsa a figyelmet a kohéziós politika aktuális kérdéseire, összehangolja az álláspontokat és rendezze a vitákat.
Elfogadhatatlan az Európai Bizottság javaslata, hogy a 2021-2027-es uniós költségvetésben csökkentsék a Kohéziós Alapba szánt összegeket - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök kedden Prágában a V4-ek kormányfőinek munkatalálkozója után.
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy a következő költségvetési időszakban az eddigi 1,11 százalékról 1 százalékra csökkenjenek a kohéziós kiadások.
A cseh kormányfő rámutatott: a kohéziós politika célja, hogy a jövőben fokozatosan kiegyenlítődjenek az EU nyugati és keleti tagállamai életszínvonala közötti különbségek. "A csökkentés elfogadhatatlan. Ugyanakkor prioritásként kell kezelni, hogy a támogatási pénzeket értelmesen költhessük el. Lehetőséget kell kapnunk arra, hogy a beruházásokról önállóan, nemzeti szinten dönthessünk" - szögezte le Andrej Babis.
(Címlapkép: Andrej Babis cseh kormányfő fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a Kohézió Barátai csoport kormányfői találkozója előtt Prágában 2019. november 5-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Louvre-rablás: őrizetbe vettek két embert, egyikük elhagyni készült az országot
Zajlik a kihallgatás.
Áttörés a láthatáron: több kulcsfontosságú kérdésben konszenzusra jutott az USA és Kína
Pozitívan nyilatkozott a kínai fél.
Putyin bejelentette: lezárult a "legyőzhetetlen" szuperrakéta tesztelése, kezdődhet a telepítés
Nukleáris töltet hordozására képes.
Fontos megállapodásokat kötött az USA a ritkaföldfémek ügyében
Donald Trump aláírta az egyezményeket.
Különleges utazást keresel? Mutatjuk a legnagyobb szakértők kedvenc helyeit 2026-ra
Elkészült a friss lista.
Trump jelenlétében aláírták a tűzszüneti megállapodást
Az amerikai elnök közvetített a két ország között.
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
Magyar vállalkozás: viharban, jó irányba
Habár a vállalkozások számára komoly csapások sorát hozta a COVID-dal megnyíló bizonytalanság kora, a magyar gazdaságot azonban nem meggyengítik, hanem termelékenysége és minősége javítá
Ezüstpénz rézből? - Római sztori a fiat valutákkal
Aurelianus császár nem értette jól a fiat valuták rendszerét: növelni akarta a pénz vásárlóerejét, ehelyett hiperinflációt okozott. Tanulságos közgazdasági sztori a Krisztus utáni III. sz
Falatnyi területről jön a globális GDP fele
Itt van ez a térkép, ami első ránézésre talán túlzó állításnak tűnik: a világ GDP-jének fele mindössze a Föld felszínének 3,6 százalékán termelődik. A pontos... The post Falatnyi ter
Személyes pénzügyek válságos helyzetben
A jelenlegi gazdasági berendezkedés gyakran kerül komolyabb válságba, amit az emberek is megéreznek. Ez nem újdonság, a világtörténelemben sokszor volt olyan körülmény, ami nehezebbé tette a
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.

