Uniós források

Jó hírt kapott sok ezer mezőgazdasági termelő egy EU-pályázati változás miatt

Portfolio
Több ponton a mezőgazdasági termelők számára kedvező irányba változott az az uniós pályázat, amely a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújt támogatást – derül ki a hivatalos pályázati oldalon megjelent közleményből.

A közlemény szerint az eddigi 30% helyett már a 20%-ot meghaladó mértékű hozamcsökkenést eredményező kedvezőtlen éghajlati jelenségek esetén is segít ez a biztosítási díjtámogató konstrukció, illetve a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség (megfizetett éves nettó biztosítási díj) 65%-a helyett 70 %-ra nőtt.

A változásokat tartalmazó közlemény szerint módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás” című (VP3-17.1.1-16 kódszámú) felhívás dokumentációja. A felhívás módosulásai az alábbi pontokat érintik:

  • Módosult a felhívás 3.1.1. pontja: A felhívás keretében, olyan mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtható támogatás, amelyek a mezőgazdasági termelők azon veszteségeire nyújtanak fedezetet, amelyeket üzemi szinten a növénykultúrában 20%-ot meghaladó mértékű hozamcsökkenést eredményező kedvezőtlen éghajlati jelenségek okoznak. A mérték 30%-ról 20%-ra csökkent.
  • Emiatt a Felhívás keretében olyan mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtható támogatás, amelyek a mezőgazdasági termelők azon veszteségeire nyújtanak fedezetet, amelyeket üzemi szinten a növénykultúrában 20%-ot meghaladó mértékű hozamcsökkenést eredményező kedvezőtlen éghajlati jelenségek okoznak.
  • A módosítás érinti a felhívás 3.4.1.1.5. pontját, továbbá két ponton a Fogalomtár című mellékletet is, ezért változott a „biztosítási esemény” és a „tűzkár” definíciója.
  • Módosult a felhívás 5.3 pontja: A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség (megfizetett éves nettó biztosítási díj) 70 %-a. A mérték 65%-ról 70%-ra nőtt.
  • Tájékoztatjuk a Tisztelt Támogatást Igénylőket, hogy a fentiek szerinti módosítások a 2019-ben megkötött biztosítási szerződéseket nem érintik, azokra nincsenek hatással.
  • Módosult a felhívás 1.2 pontja: A Vidékfejlesztési Program Éves Fejlesztési Keretének módosulásának megfelelően változott a rendelkezésre álló forrás mértéke.
  • Módosult a felhívás 4.3 pontja: A támogatást igénylők 2021. december 31-ig jogosultak támogatási kérelem benyújtására, vagyis a támogatási időszak egy évvel meghosszabbodik.
  • A 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (általános adatvédelmi rendelet - GDPR) előírásaiból fakadó kötelezettségekkel kiegészült a felhívás 7. fejezete.
  • Fentieken túl a felhívásban a támogatói intézményrendszerben bekövetkezett változások kerültek átvezetésre és módosult a felhívás Támogatói Okirata.

Támogatási kérelmeket – egyúttal kifizetési igényléseket – az agrárpolitikáért felelős miniszternek az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos eljárási szabályokról szóló rendeletében az adott évi egységes kérelem benyújtására meghatározott időszakban lehet benyújtani, az egységes kérelem részeként a pályázatban meghatározott feltételek szerint.

Mivel a pályázat keretösszege 24,45 milliárd forintos és jelenleg ennek csak kicsit több mint a fele (12,9 milliárd forint) van lekötve a hivatalos adatbázis szerint, így feltehetően még több (tíz)ezer mezőgazdasági termelőnek lehet kedvező fejlemény a mai döntés.

A támogatások kifizetésének aktuális adatbázisa szerint eddig 40 ezer 335 támogatási kérelmet hagytak jóvá összesen 12,9 milliárd forint összegben, és nekik mind ki is fizették már ezt a pénzt.

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Holdblog

Olcsó kacatból high-tech ipar

USA Innovates, China Replicates, Europe Regulates - szól a régi mantra. Sokan még ma is igaznak tartják, hogy Kína csak lopja a technológiát, másolja a... The post Olcsó kacatból high-tech ipar a

Ricardo

A Vaslady ébredése

Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek

Kasza Elliott-tal

Clorox Company - elemzés

Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C

KAPOSVÁR - Finanszírozás a gyakorlatban

KAPOSVÁR - Finanszírozás a gyakorlatban

2025. szeptember 30.

PÉCS - Finanszírozás a gyakorlatban

2025. szeptember 30.

Portfolio Private Health Forum 2025

2025. szeptember 30.

ZALAEGERSZEG - Finanszírozás a gyakorlatban

2025. október 1.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet