
Színes sztorik
A megosztott sztorik között van például az, hogy az 5G hálózat megbízhatóságáról folytatott viták kereszttüzében ő még mindig bízik a drága kis Nokia telefonjában („nem 3310-es, de majdnem”), igaz azt nemcsak az amerikaiak, hanem a franciák is lehallgatták. Ezt onnan tudja, hogy pár éve miután letette a telefont Bill Clinton volt amerikai elnökkel, pár percre rá Jacques Chirac volt francia államfő kérte számon rajta, hogy miért dicsérgeti és nevezi nagyon jó barátjának Clintont.
Az a sztori is benne van a hírlevélben, hogy a kiváló kommunikációs képességekkel rendelkező bolgár miniszterelnök beszéd helyett lerajzolta neki a Déli Áramlat gázvezeték rendszer terveit és következményeit és ez akkora hatással volt rá, hogy a rajzot bekereteztette, felrakatta az irodája falára. A következő időszak tárgyalásain visszautalt rá, amikor egy bolgár delegáció jött hozzá egyeztetni. A rajzot aztán a bolgár sajtóba ki is szivárogtatták.
Juncker egyébként spoilerezett is a ma nyilvánosságra kerülő Eurobarométer felmérésből, hiszen elárulta, hogy történelmi csúcsra emelkedett az euró támogatottsága (ld. alább a számoknál) és az európai roaming díjak levágása után a telefonálás költségeiről is megjelenik ma egy bizottsági anyag.
A Bizottság leköszönő elnöke elárulta azt is, hogy 2017-ben egy találkozón Donald Trump amerikai elnök úgy mutatta be őt a saját feleségének (Melania Trumpnak), hogy ő a 28 európai országot képviseli, azaz mintha ő lenne a 28 állam- és kormányfő vezetője. Juncker inkább bele sem kezdett annak elmagyarázásába, hogy az valójában a másik Donald (Tusk), nem pedig ő. Mivel tehát nem tette helyre Trumpot, ezért a 2018-as fehér házi látogatásakor, amikor az EU és az USA kereskedelmi feszültségét kellett elsimítania (és az EU-ra kivetendő autóvámokat kellett elkerülnie), jól jött Junckernek az, hogy Trump azt hitte róla, ő az EU vezetője.
Az autóvámok kivetésének elkerüléséhez és általában az EU-USA kereskedelmi feszültség enyhüléséhez persze az is kellett, hogy az EU a világ legnagyobb kereskedelmi blokkja és a fehér házi látogatás előtt 1 héttel ütötték nyélbe az EU-Japánnal a kereskedelmi megállapodást. Így Trump megérezte az erőt és ezzel együtt az üzleti lehetőséget és az is engedékenyebbé tette őt, hogy az EU az amerikai szójabab legnagyobb importőre (itt pedig Juncker beajánlott egy nagyobb felvásárlási programot, ami jól jött Trump szavazóbázisának is - a szerk.)
Juncker egyébként nagy szívfájdalmát is elárulta, mégpedig azt, hogy Ciprus újraegyesítését nem tudták még elérni, a britek pedig távozni készülnek, az észak-macedón és albán csatlakozási tárgyalásokat pedig annak ellenére sem indították el, hogy az országok minden feltételt teljesítettek, így szószegést követett el az EU.
Magyarországot érintő sztori nincs a hírlevélben. Juncker azt írta, hogy visszavonul az aktív politikai élettől, de hallatni fogja hangját még európai ügyekben.
Fontos számok, adatok
A fenti színes sztorik mellett rengeteg számot is megosztott az olvasótáborral Juncker, így például azt, hogy:
- Az ő 2014-es hivatalba lépése óta 14 millió új munkahely jött létre az EU-ban és a közösség GDP-je már 25 egymást követő negyedéve nő. 16 új kereskedelmi megállapodást kötöttek, ami további 5 millió új munkahelyet teremthet. 172 ezer fiatal vett részt európai szolidaritási kezdeményezésekben. 4,5 milliárd eurót fektettek be az afrikai partnerségbe és 2020-ig az összes afrikai befektetése az EU-nak 44 milliárd euróra fog nőni.
- Bár sokan panaszkodnak a rengeteg EU-s joganyagra, a Brüsszelből hozott szabályokra, valójában 2014 óta az EU-s joganyag tartalma 83%-kal csökkent.
- A nevét viselő Juncker-terv (Európai Stratégiai Beruházási Terv) 2019. októberéig mintegy 451 milliárd euró befektetést mobilizált EU-s közösségi pénz és magántőke befektetésével együtt. Ennek segítségével több, mint 1 millió európai kkv jut forráshoz. A pontos részletek és országbontás itt érhető el.
- 1987 óta már 10 millió, 2014 óta pedig ebből 4 millió európai fiatal és tudós-tanár-kutató vett részt az Erasmus-programban. A friss magyar adatok itt érhetők el.
- A ma nyilvánosságra kerülő Eurobarometer felmérés szerint az emberek átlagosan 69%-a szeretné szorosabbra fűzni a gazdasági és költségvetési politikák koordinációját. Ez még Olaszországban is 69%, míg Franciaországban 75%. Az eurózóna támogatottsága pedig történelmi csúcsra emelkedett: 76%-ra, és közben az emberek 65%-a mondja azt, hogy saját országának is előnyös az euró.
- A jövőt illetően azért azt is megosztotta, hogy az EU jelenleg a bruttó hozzáadott értéknek még a 25%-át adja világszinten, de ez 10-15 éves távon 15%-ra fog csökkenni és 2030-ban már egyetlen uniós tagállam sem lesz tagja a G7 nevű formációnak.
- Demográfiailag is lefelé tartó trendben van az EU, így az együttműködés, összefogás fontosságát sürgette. Emellett azt is hangsúlyozta, hogy nem kell kitörölni a nemzeti identitásunkat, hanem éppen ellenkezőleg, ápolni kell azt és folyamatosan hangsúlyozni kell a közös értékeinket, valamint az egyéniségünket - azokat a dolgokat, amelyek azzá teszik Európát, ami valójában.
Címlapkép forrása: Thierry Monasse/Corbis via Getty Images

Orosz hajó sértette meg Észtország tengeri határait
Súlyos és elfogadhatatlan incidensről beszél a külügyminiszter.
Kiderült, mekkora ütést kaphat a gyógyszeripar az USA-EU vámalku miatt
Jelentős többletköltséggel kell számolniuk a cégeknek.
Trump újabb bombázással fenyegeti Iránt
Ha megpróbálják újraindítani a nukleáris létesítményeket.
Több mint vámalku: stratégiai szövetség formálódik Kína túlkínálata ellen
Geopolitikai üzenet a háttérben.
Medvegyev durva figyelmeztetést küldött Trumpnak: ez a lépés háborúhoz vezethet az Egyesült Államokkal
Megszólalt a volt orosz elnök.
Globális minimumadó (GloBE) - gyakori kérdések és gyakorlati válaszok
A globális minimumadó (GloBE) szabályozása 2024-től érdemben érinti a multinacionális vállalatcsoportok magyarországi tagjait is. A szabály célja, hogy minden, 750 millió eurót meghaladó ár
Összeadás, kivonás, rombolás
A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep
Kolnai, utópia, ChatGPT
Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te
Katasztrófaövezetből virágzó ökoszisztéma: így lett újra a halaké és az úszóké a Szajna
A Szajna valaha egy Párizs szívében húzódó ökológiai katasztrófaövezet volt, de az elmúlt 50 év során a szinte halott csatorna fokozatosan virágzó ökoszisztémává
New York, te kommunista...
Világvége, összeomlás, Szovjetunió - ez vár New Yorkra a republikánusok szerint, ha a demokrata Zohran Mamdani lenne a város polgármestere. De tényleg bibliai méretű pusztulás... The post New
Az erdőtüzek és a hőstressz visszaveti a magzatok fejlődését
A globális felmelegedés hatására egyre gyakoribbá és intenzívebbé válnak a szélsőséges időjárási jeleségek, amelyek hatással vannak a várandós nőkre.

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
