Kétéltű járműveket és motorcsónakokat is vett a honvédség a 2 milliárdos EU-pénzből
Uniós források

Kétéltű járműveket és motorcsónakokat is vett a honvédség a 2 milliárdos EU-pénzből

MTI
|
Portfolio
Több mint 2 milliárd forint Európai Uniós támogatásból valósult meg a Magyar Honvédség katasztrófavédelmi eszközparkjának fejlesztése, amely elsősorban az árvíz elleni védekezésben való közreműködés képességeit fejlesztette – közölte a Magyar Honvédség az MTI Sajtószolgálatán keresztül.

Lezárult az Európai Unió Kohéziós Alapja (KA) támogatásával és a Magyar Állam társfinanszírozásával létrejött KEHOP-1.6.0-15-2016-00003 azonosítószámú "A Magyar Honvédség katasztrófavédelemmel összefüggő beavatkozási képességének fejlesztése" című projekt, mely 2,005 milliárd forint európai uniós támogatás mellett, 2,296 milliárd forint teljes költséggel valósult meg.

A fejlesztésnek köszönhetően a Magyar Honvédség a korábbiaknál magasabb színvonalon és szélesebb körben nyújthat segítséget a természeti katasztrófák elleni védekezésben, valamint a károk felszámolásában. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg. A projekt kedvezményezett szervezete a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis.

A projekt elsősorban a Magyar Honvédség árvíz elleni védekezésben való közreműködéséhez szükséges képességeinekfejlesztését tette lehetővé.

A továbbiakban is várjuk a hasonló uniós fejlesztések projekt közleményeit az uniosprojekt@portfolio.hu címre, amelyeket térítésmentesen közzéteszünk a Portfolio Uniós Források rovatában.

A projekt keretében 18 honvédségi beavatkozó csoport fejlesztésére, és további 7 új csoport megalakítására kerülhetett sor. A fejlesztés érintette az árvízi védekezésben használt, de a lakosság mentésére is bevethető kétéltű szállítóképességet, a terepen alkalmazható, hordozható vegyi azonosító képességet, valamint bővült a tábori ellátó képesség, mint például az élelmezés, a vízellátás és az üzemanyag-ellátás.

Nagy teljesítményű szivattyúkat, egyéni felszereléseket, tábori térvilágító eszközöket, gumicsónakokat és csónakmotorokat szereztek be. A védekezés hatékonyabb irányítása, illetve a beavatkozó csoportok gördülékenyebb együttműködésének érdekében informatikai és irodatechnikai fejlesztésre, digitális rádiótávközlők beszerzésére került sor.A projektnek köszönhetően tovább fejlődött, új elemekkel egészült ki a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer. A fejlesztések hozzájárulnak a lakosság személy- és vagyonbiztonságának növelése érdekében kialakítandó magasabb minőségű katasztrófavédelmi tevékenységhez.

Címlapkép forrása: MTI Fotó: Komka Péter

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Holdblog

Kína is tud ám, ha akar... 

Kedves Olvasó, nem untatlak az elmúlt néhány hétben lezajlott tőzsdei mozgásokkal egy sokadig cikkben, sőt még napi rekordokkal és \"milyen világot élünk\" szlogennel sem fárasztalak.... The

Holdblog

Kína AI-ban is leversenyez mindenkit

Peking legutóbbi karácsonyi ajándéka a Nyugatnak a DeepSeek nevű AI-bomba volt, amely komoly felfordulást okozott a Wall Streeten, legalábbis annak techorientált részén. A nyugati féltekén... T

Holdblog

Egy despota harca a piaccal

Egy fékeket vesztett rezsim épp visszaél egy fékevesztett helyzettel. Amióta Erdoğan az elnök, a török líra folyamatosan gyengül. Ez a folyamat az elmúlt négy évben... The post Egy despota ha

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Rejtélyes az újabb száj- és körömfájás kitörés - Nehéz hetek jönnek Magyarországon
Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet