Uniós források

A támogatást elnyert cégek 80 százaléka hisz abban, hogy ez lendít rajtuk

Portfolio
A magyar, vagy EU-s vissza nem térítendő támogatást elnyert cégek mintegy 80%-a bízik abban, hogy ez pozitív hatással lesz a vállalkozására, miközben a kis- és középvállalkozások 60%-a tervez idén 50 millió forint körüli, vagy afeletti beruházást – derül ki a Via Credit pályázati tanácsadó kérdőíves felméréséből.

A főbb eredmények

  • Az elnyert, illetve folyamatban lévő vissza nem térítendő támogatásokkal kapcsolatban a piaci szereplők túlnyomó többsége elégedett, illetve bizakodó (62%, illetve 16%).
  • A KKV-szektor köszöni szépen, életben van, viszont több olyan terület aggasztja a szereplőket, melyek terveik megvalósításában gátolják őket: a túlzott állami adminisztráció, a szakképzett munkaerő hiánya, annak magas költsége, valamint a magas közvetett költségek.

A felmérésről röviden

A Via Credit több száz fős mintán végzett kutatása kiterjed többek között Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetének értékelésére, a kilátásokra, a vállalkozások 2020-as intézkedésterveire és az elnyert támogatások értékelésére. A KKV-k véleményt fogalmaztak meg a gazdasági és jogszabályi környezet nehézségeivel, problémáival kapcsolatban, valamint pályázatokról is.

Lássuk az eredményeket!

Azon cégek körében, amelyek már elnyertek valamilyen vissza nem térítendő támogatást és bekerültek a mintába, 79,5% azok aránya, akik szerint segített a támogatás és 20,5% ebben bizakodik.

A mintába bekerült többi cég pedig reménykedik abban, hogy nyerés esetén sikerül új terméket fejleszteni vagy új piacokat meghódítani. (Az összes megkérdezett cég között a 62% volt azok aránya, akik szerint segített a támogatás, további 16% ebben bízik, hiszen már nyert, további 22% pedig még nem nyert, de reménykedik ebben, így jött ki az, hogy a támogatást már elnyert cégek körében 79,5%-os azok aránya, akik szerint segített a támogatás – a szerk.).

Elnyert, vissza nem térítendő támogatások esetében egyértelműen jellemző, hogy a vállalkozások sikerként, gazdasági helyzetük stabilizálásaként élik meg annak eredményeit. Fejlesztések valósulhattak meg, amin keresztül a piac felsőbb szegmensébe tudtak lépni, ugyanakkor olyan vélemény is volt, hogy a pályázati részvétel még mindig túl sok adminisztrációval jár, ami az ilyen méretű cégekre jelentős többletterhet róhat azon keresztül, hogy nincs erre a folyamatra szakosodott belső kapacitás.

– emelte ki Papadimitropulosz Alex a Via Credit ügyvezetője.

A magyar gazdaság 2020-ban várható növekedési lassulását a válaszadók fele prognosztizálja, ugyanakkor saját szektorukat tekintve e kérdéssel kapcsolatban jelentősen optimistábbak.

Az optimista kilátásoknak megfelelően a vállalkozások nagyobb része tervez idén fejlesztéseket, melynek egy részét pályázati forrásokból kívánják megvalósítani. A fejlesztések értékét a KKV-vállalkozások mintegy 60 százaléka 50 millió forint körül vagy a fölött határozta meg.

Papadimitropulosz Alex szerint a vállalkozások tisztában vannak azzal, hogy a fejlesztésekkel párhuzamosan szükséges a költségek folyamatos kontrollja, azok optimalizálása, illetve a hatékonyságnövelés is, hiszen tudják, hogy e nélkül versenyképtelenné válnának.

Azzal kapcsolatban, hogy milyen jellegű költségcsökkentést terveznek, legtöbb esetben a működési költségek, ezen belül a rezsi- és bérköltségek kerültek említésre. Jellemző továbbá, hogy nagy arányban szerepel a hatékonyságnövelés igénye, amit belső folyamatoptimalizálással, például gépidő-csökkentéssel, a beszállítók újrapályáztatásával, forgótőke-optimalizálással, automatizálással kívánnak elérni.

A munkavállalók bérével kapcsolatban teljesnek tűnik a konszenzus. Egyértelműen jellemző az, hogy a KKV-szektorban is évenként felülvizsgálják a dolgozók bérét és a hozott teljesítményhez mérten fejlesztik azt. A kérdőív kitöltésében részt vevő vállalkozások több, mint kétharmada arról számolt be, hogy 2020-ban létszámbővítést is tervez. Ezzel párhuzamosan a válaszadók kevesebb, mint egynegyede említette, hogy elbocsátásokat tervez, aminek részben „vérfrissítés”, tehát nem létszámcsökkentés az oka.

A Via Credit felmérésében a KKV-k legfőbb problémáival kapcsolatos kérdésre születtek a legsokrétűbb válaszok. Többször megjelenik a szakemberhiány, ezzel összefüggésben az elvárt bérek túl magas szintje, a méretből adódóan a kifejlesztett termék piaci bevezetésének elhúzódása, a túlzott adminisztráció és a technológiai hátrány.

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
RSM Blog

Módosított kiberbiztonsági határidők!

A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?

A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet