
A hírlevél az otthoni munkavégzés praktikus információi után azt jelzi, hogy „jelzésekkel rendelkezünk arról is, hogy az irányító hatóságok is gőzerővel szervezik át munkavégzésüket, hogy távmunkában is zavartalanul folyhasson a benyújtott pályázatok bírálata, a változás bejelentések és kifizetési igénylések értékelése, a támogatások utalása”.
Azután a cég rögzíti: „Összességében arra számítunk, hogy a távmunka ellenére a támogató szerveknél lelassul az ügyintézés, így magasabb átfutási idővel kell számolnunk. Másik tapasztalatunk, hogy egyelőre az eljáró hatóságok nem mutatnak rugalmasságot a járványra való tekintettel, így bármilyen projektet érintő határidő – legyen az kifizetési igénylés benyújtás vagy hiánypótlás – esetében csúszást vagy hiányosságot vis maiorra hivatkozva nem fogadnak el az irányító hatóságok.”
A fentiek után néhány praktikus tanácsot is jeleznek azért, hogy a folyamatban lévő EU-s projekteknél minimalizálhatjuk a csúszásokat, lassulásokat, problémákat. Ezek az alábbiak:
- A bevezetett kormányzati intézkedések a folyamatban lévő közös munkáinkra is hatással lesznek, de kellő felkészüléssel elkerülhetjük, de legalábbis Az előkészítési, tervezési fázisban lévő projektek esetén viszonylag könnyedén folyhat tovább a munka, hiszen a személyes találkozók telefonos hívásokkal kiválthatók, a tervezés, az árajánlatok beszerzése távolról végezhető, emailen végrehajtható. Kérjük, ha elakadást tapasztal a munkában, keressen minket, közösen könnyebben találhatunk áthidaló megoldást a problémákra.
- A pályázatok és kifizetési kérelmek benyújtása az általunk feldolgozandó anyagok rendelkezésre állásának függvényében, de szintén zavartalanul folytatódhat, hiszen az irányító hatóságokkal – ahogy eddig is – elektronikus úton kommunikálunk. Felhívjuk azonban a figyelmet, hogy esetenként az időmúlás és a karanténhelyzetek miatt az adott időszakban – például a hiánypótlás 8 napja alatt -, nem biztos, hogy sikerül beszerezni minden kért igazolást, megfelelő dátummal keltezett alátámasztó dokumentumot. Ez a pályázat vagy a kifizetési kérelem elutasítását eredményezheti.
- Emiatt felhívjuk figyelmét, hogy a kérelmek benyújtáshoz általunk előzetesen megadott dokumentumlistán szereplő iratokat mihamarabb gyűjtse össze, fűzze le a projektdossziéba, szkennelt változatát pedig küldje meg részünkre, hogy lehetőség szerint még jusson idő azok javítására is. Kérjük, hogy nagy gondossággal állítsák össze a projektdossziét, hogy annak egy teljes eredeti példánya mindig elérhető legyen, különösképpen igaz ez a számlákra és egyéb számviteli bizonylatokra.
A megvalósítás alatt lévő projektek járványügyi érintettsége is többrétű lehet, hiszen a váratlan események hatással vannak a projektek előrehaladására, a keletkező költségek felmerülésére is:
- Építési költségek: az építkezések jelenleg még viszonylag üzembiztosan folynak, egy ideig megmarad a folyamatosság, de sajtóhírek szerint hamarosan egyre több építőanyag fajta esetén jelentkezhetnek ellátási gondok, hiszen a logisztikai láncok szakadoznak. Másik oldalról a kivitelezésen dolgozók megbetegedése, karanténhelyzete okozhat kapacitáshiányt. Mindezek szintén a beruházás lassulásához vezetnek majd.
- Eszközbeszerzés, technológia-szerelés költségei: ezen projekttevékenységek fokozottan ki vannak téve a járványhelyzetnek, mert a határlezárások, a beszállítói láncok megszakadása, a kereskedelem akadozásai miatt akár hónapokkal (6-8-12 hónap) is elhúzódhat a megrendelt eszköz leszállítása, telepítése, így csúszhat a projekt megvalósítása. Ezzel sajnos nekünk is számolni kell, de nagyon bízunk benne, hogy a támogató szervek is hoznak majd olyan áthidaló, rugalmas szabályokat, ami biztosítja a projektek véghatáridejének eltolhatóságát, a tervezett költségek teljes körű elszámolhatóságát.
- Szolgáltatás megrendelés költségei: itt nyilvánvalóan a szolgáltatás milyenségétől függően, akár vis maior esetén is megmaradhat a folyamatos teljesítés (pl. a tervezés, a már levett minták laborvizsgálata, kiértékelése vagy éppen a projektmenedzsment szolgáltatás) és így keletkezhet elszámolható költség, de más esetekben lassulás (pl. engedélyeztetés) vagy akár leállás (pl. műszaki ellenőrzés, talajmintavétel) is bekövetkezhet.
- Munkabér jellegű költségek: elsősorban kutatás-fejlesztési projektek során lényeges a keletkező bérköltségek pontos dokumentáltsága. Amíg a projektben érintett üzem látogatható, benne a munka zavartalanul folyik, a projektbe bevont munkatárs pedig nincs táppénzen, addig a normál üzletmenet szerint keletkezhet bérköltség. Bezárt üzem esetén az otthon végezhető fejlesztő munka során szintén keletkezhet még a projektben elszámolható munkabér, de ott elképzelhető, hogy a kifizetési kérelem ellenőrzésekor megkövetelik majd, hogy az otthoni munkavégzés szabályszerűen működik-e, a belső munkaügyi szabályok szinkronban vannak-e az előírásokkal. Kérem, amennyiben módja van rá, készüljenek ilyen eshetőségre is. Itt hívjuk fel a figyelmét, hogy jelenleg a GINOP Pénzügyi tájékoztató 5.2.2.2 pontja alapján a távmunka nem minősül elszámolható költségnek. A következő napok akár az otthoni munkavégzés szabályainak lazítását is hozhatják, de mindig legyenek tekintettel az éppen érvényes előírásokra.
A támogatói oldalról érkező információk alapján a helyszíni szemléket és ellenőrzéseket le fogják állítani, ami vagy a kifizetési igénylések csúszását okozza majd, vagy esetleg a kifizetési ütemek fenntartása érdekében lazítanak a szabályokon – jegyzik meg a hírlevél végén.
Címlapkép forrása: MTI/Varga György

Putyin kész tárgyalni Zelenszkijjel, Oroszország nyeregben érzi magát – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön
Cikkünk folyamatosan frissül.
Aggasztó jelentés: drámai helyzetben az európai hadiipar, gyorsan kell cselekedni
Oroszország fenyegetése egyre súlyosabb.
Kegyetlen nyarunk lesz egy új modellszámítás szerint
Javulhat az előrejelzések hatékonysága.
Irán legfőbb vezére is célponttá válhat, Amerika bármelyik pillanatban támadhat – Percről percre az Irán-Izrael háborúról csütörtökön
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Kiszivárgott: gőzerővel zajlanak az előkészületek, Amerika pillanatokon belül támadásba lendülhet
Indulhatnak a B-2-es lopakodó bombázók.
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben....
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére...
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új...
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke...
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2...
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi...
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló...
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a "Fotózza...
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát...

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)
Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.