Elosztotta a kormány az összes EU-pénzt, majd behúzta a kéziféket (2.)
Az elmúlt évek egyik legalacsonyabb adata született
A Portfolio adatbázisa szerint áprilisban mindössze 15 milliárd forinttal nőtt az új megítélt EU-támogatások volumene Magyarországon, ami a fekete vonal alapján az elmúlt évek egyik legalacsonyabb adatának számít az áprilisi 19 milliárd forint után. Ez a lassú tempó annak tükrében teljesen érthető, hogy amint megírtuk: április elejére lényegében átlépte a 7 évre aktuális árfolyammal kalkulálható EU-pénzek 100%-át az idehaza elosztott (megítélt) támogatások volumene, hiszen a 9184 milliárdos elméleti kerettel szemben az elosztott támogatások összege immár 9211 milliárdnál jár.

Mi a helyzet a GINOP-ban?
A megítélt támogatások részletes adatait vizsgálva az látható, hogy április során a legnagyobb keretösszegű Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) 135 új nyertes született a márciusi 124 után, igaz a támogatott projektkeresőben a GINOP-ra rászűrve ezt a mintegy 270 nyertest mind áprilisra adja ki a rendszer. A két hónapban együttesen mintegy tucatnyi pályázatban születtek nyertesek, így például a fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázatban (GINOP-5.2.3-16), a megújuló energiás fejlesztéseket támogató pályázatban (GINOP-4.1.2-18), valamint a vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztéseket támogató pályázatban (GINOP-3.2.2-8-2-4-16) is örülhettek az új nyertesek. Amint külön cikkünkben megírtuk: ezt követően május elején 135 cég örülhetett a gyakornoki programbeli új támogatói döntésnek, illetve további kéttucat cég nyert két másik pályázaton is.
Csörte a szegedi lézerközpont körül
A GINOP, illetve elődje, a GOP, egyik kiemelten nagy tudományos kutatási projektje a szegedi lézerközpont néven elhíresült ELI-ALPS, amelyre a hivatalos adatok szerint a két uniós támogatási ciklusban 32+40 milliárd forintot fordítanak. A mostani 2014-2020-as ciklusra megszavazott 40,05 milliárd forintból a kifizetési adatbázis szerint egyelőre 33,3 milliárdot fizetett ki az Irányító Hatóság, hiszen a lézerközpont fontosabb berendezései még nincsenek teljesen készen.A lézerközpont körül annak kapcsán forrósodtak fel a viták, hogy az intézmény nemzetközi boardjának három tagja márciusban lemondott arra hivatkozva, hogy a magyar kormány szerintük a tudományos életet megkerülve hozott politikai döntést egy 20 milliárdos gigaprojektről. Erre reagálva áprilisban Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egyrészt félreértésről beszélt (mármint a kutatók szerinte félreértik a helyzetet és a tárca motivációit), másrészt azt szorgalmazta, hogy a kritikák helyett a tudósok álljanak be az intézmény támogatása és minél magasabb nemzetközi kihasználtságának megszervezése mögé. Erre pedig a minap az Akadémiai Dolgozók Fórumán reagált "az MTA fizikus közössége". Az Index összefoglalójának egyik legerősebb üzenete az, hogy bár az ELI-ALPS valóban nem vált széleskörű, külföldi és hazai kutatók aktív részvételével fejlődő projektté, de ennek oka az, hogy a projekt "szinte kizárólag helyi, a politikusokkal jó kapcsolatot ápoló tudósok kezében maradt". Emellett az is probléma szerintük, hogy
a tervezés és kivitelezés során elkövetett mulasztások következtében jelenleg a műszaki tartalom a vártnál gyengébb, a kutatók számára a legizgalmasabb paraméterű (a nagy ismétlődési frekvenciájú és a legrövidebb impulzusú) lézernyalábok egyelőre nem állnak rendelkezésre. Ez veszélyezteti az ELI-ALPS eredeti tudományos misszióját.
Mi a helyzet a kifizetések terén?
Nemcsak az új megítélt támogatások volumene szokatlanul alacsony, hanem az új havi kifizetések üteme is, hiszen adataink szerint áprilisban "mindössze" 75 milliárdos kifizetés történt. Ezzel az összes Operatív Programban a kifizetések volumene 5854 milliárd forintra emelkedett, ami a 7 évre rendelkezésre álló keret (9184 milliárd forint) mintegy 64%-át jelenti.
Az új támogatói döntések, illetve a kifizetések lelassulása mögött az az óvatos hatósági magatartás is meghúzódhat, hogy amíg nem haladnak megnyugtató irányba a fajsúlyos, több ezer milliárd forintnyi, itthon már kifizetett uniós támogatást érintő elszámolási viták az Európai Bizottsággal, addig ne táguljon túlságosan az itthoni kifizetések és a Brüsszelből átutalt összegek közötti különbség.
Ezekre az elhúzódó elszámolási vitákra már április elején is felhívtuk a figyelmet és ezekben azóta sincs érdemi előrelépés. Tudomásunk szerint a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP), illetve a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) a magyar hatóságok a közelmúltig nem igényeltek időközi kifizetést az éves programzárásokkal kapcsolatos kockázatok miatt, és továbbra sincsenek megnyugtatóan elrendezve a közbeszerzés-ellenőrzési rendszer kapcsán jelzett bizottsági kifogások.Közben persze látszólag megnyugtató, hogy a brüsszeli kifizetési számláló áprilisban mintegy 100 millió euróval (kb. 32 milliárd forinttal) 8,3 milliárd euróra emelkedett, ami kizárólag számlaalapú időközi kifizetések átutalásával függött össze. A Brüsszel által már átutalt 8,3 milliárd euró a teljes ciklusra járó 25 milliárd eurós keret mintegy 33%-át jelenti, amivel Magyarország az EU-átlagnál kissé jobban áll, a visegrádi országok között pedig messze a legjobban.




Nagyon biztató pletykák kaptak szárnyra a legnagyobb svájci bankról
Meg is tépték pénteken az árfolyamot a befektetők.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez- online előadás kezdő kereskedőknek
Gyakorlati, hasznos, érthető
Kiutálták a mesterséges intelligenciát az ikonikus karácsonyi vásárról
"Veszélybe sodorja a művészeti élet szereplőinek puszta megélhetését."
Rablótámadás és tömeges sérülés a londoni repülőtéren, kivonultak a fegyveres egységek
21 sérültet látott el a mentőszolgálat, öt embert kellett kórházba szállítani.
Zelenszkij megüzente: még több légvédelmi rendszert és rakétát kér Ukrajna
"A fontossági sorrend világos"- írta az ukrán elnök.
A nürnbergi pert emlegetve jelentették be újabb települések elfoglalását az oroszok
Az ukrán "neonácik" elleni bírósági eljárás előkészítésén dolgoznak.
Kereskedelmi korlátozásokkal fenyegette meg Kínát Franciaország
Macron elnök ellenintézkedéseket helyezett kilátásba.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Vasárnap
Ma hangzik el Krasznahorkai Nobel-beszéde. Kertész stockholmi beszédét 2002-ben közvetítette a köztévé. A beszéddel egy időben az egyik kereskedelmi adón egy reality show ment, Lacit kiszavazt
Az el nem költött pénz (és annak elköltése) - könyvajánló
"...nem létezik elköltetlen pénz. Minden egyes centet elköltesz, amit valaha megkerestél. Minden dollárt elköltesz a bankszámládról, akár tudsz róla, akár nem. Az el nem költött... The post
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .


