Harmadával vágták az EU-pénzt a turisztikai infrastruktúra-fejlesztési pályázaton
Keretvágás a turisztikai pályázatnál
Az Aktív turisztikai hálózatos pályázat benyújtási lehetősége már lezárult és a pályázati adatbázis aktuális állapota szerint eddig 23 projektre adtak le támogatási kérelmet összesen 16,8 milliárd forintos összegben, amelyekből 18-at hagytak jóvá 12 milliárd forint összegben. A hatályos szerződések állománya is csaknem ennyit tesz ki, így már a most 10,3 milliárdra vágott keretnél is több a szerződéses állomány. Ez úgy lehetséges, hogy az Irányító Hatóságok vezetői saját hatáskörben dönthetnek úgy, hogy az aktuális pályázati keretösszeghez képest 20%-kal megemelik a támogatott projektek keretösszegét, így ez most éppen kijön a friss keretvágás mellett.Mi a felhívás célja?
Az "Aktív turisztikai hálózatok infrastruktúrájának fejlesztése" című Felhívás célja, hogy "a természetjárás tág értelmezésével, a természetben megvalósuló, környezetbarát szabadidős tevékenységek integrált kapcsolatrendszerét hozza létre. A Felhívás öt járásmód fejlesztését öleli fel (gyalogos, kerékpáros (pl. EuroVelo), lovas, vitorlás, kenus), hozzájárulva Magyarországon az országos hálózatok kiépítésével az aktív és ökoturizmus kínálatának bővítéséhez. A megvalósuló fejlesztések minden korosztály számára megteremtik Magyarország megismerésének, biztonságos bejárhatóságának lehetőségét. A tematikus utak, hálózatok fejlesztésének alappillére, hogy a teljes nyomvonal fejlesztése egységesen, rendszerszerűen valósuljon meg, és ezáltal járuljon hozzá a turisztikai szezon meghosszabbításához, a vendégszám növekedéséhez.
A rendszer minden elemét - vonatkozzon ez a nyomvonal jelzésére, a szolgáltatásokra, kulturális kínálatra - egységes sűrűséggel és egységes arculattal javasolt fejleszteni annak érdekében, hogy a tematikus út piacképes termékké tudjon válni. A hálózatok kialakulásának alapvető feltétele az egységes tematika és az ezt kiegészítő, a bejárhatósághoz igazodó, azonos típusú és minőségi színvonalú szolgáltatáskínálat. A több megye (min. 3 megye) határán átívelő fejlesztések (természetjáró, kerékpáros, lovas, vízi útvonalak stb.) megvalósításával létrejönnek, illetve kiegészülnek az országos gerincvonalak, melyekhez a Terület és Településfejlesztési Operatív Program által támogatott hálózatok is kapcsolódhatnak."
Keretemelés a gazdaságfejlesztést és mobilitást támogató pályázatnál
A fenti döntéstől teljesen függetlenül ma 33,5-ről 36,5 milliárd forintra megemelték a "Gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés" című, TOP-6.1.5-16 kódszámú felhívás keretösszegét, illetve egyéb technikai jellegű változtatásokat is végrehajtottak a felhívás szövegében. Ez a pályázat az állami utak építtetői és a megyei jogú városok önkormányzatai részére szól a közúthálózat gazdaságfejlesztő és mobilitást ösztönző felújítása és fejlesztése érdekében.Az aktuális pályázati adatbázis szerint összesen 44 projektre érkezett be támogatási kérelem 38,4 milliárd forint összegben, amelyek közül egyelőre 38-at hagytak jóvá 35 milliárd forint összegben, és a hatályos szerződések száma és összege is csaknem megegyezik ezzel, így most a keretemelés segítheti azt, hogy plusz projektek kapjanak még támogatást.
Mi a felhívás célja?
"A beavatkozás célja a TEN-T hálózaton kívüli, jellemzően alacsonyabb rendű utak felújítása és fejlesztése annak érdekében, hogy a megyei jogú városok gazdasági területei jól megközelíthetők legyenek a vállalkozások és a munkavállalók számára. A beavatkozások nem pontszerűen, hanem a térségek integrált gazdaság- és foglakoztatás fejlesztését szolgáló fejlesztési csomagjainak a részeként valósulhatnak meg. A fejlesztéseknek a térségi adottságokra és speciális igényekre kell épülniük, kapcsolódniuk kell közvetve vagy közvetlenül a helyi gazdaságfejlesztés elemeihez, és a támogatott fejlesztéseknek közvetetten a kiesés középvállalkozások működéséhez (is) szükséges (közlekedési) infrastruktúra fejlesztésére kell irányuljanak."

Trump ultimátumot adott a Hamásznak: Ez az utolsó figyelmeztetés!
Izrael már rábólintott a tervre.
Itt a Mercedes legújabb elektromos autója - A legnépszerűbb modellel mennek a BMW ellen
Sorsdöntő teszt a Mercedes stratégiájában.
Veszélyben Trump vámjai: milliárdos visszatérítés fenyegeti az USA-t
A Legfelsőbb Bíróság elé került a Tarifa-csata.
Kiderült, mikor indul a gyártás a CATL debreceni üzemében
Hamarosan termelni kezd a kínai cég gyára.
Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április
Hasznos útmutatót ad Odüsszeusz az élet bolyongásaihoz
Az Odüsszeia kódja ma is friss. Fontos kérdésekben ad iránymutatást az eposz: mi múlik rajtunk és mi nem; mit lehet megúszni és mit nem; mi a nők szerepe a világban; milyen erők alakítják az
Hullámok hátán a zöldebb energia felé
A tengerek, óceánok hullámzása és az árapály régóta ismert, állandó és kiszámítható energiaforrás. Az energetikai szakértők egyre többen hangsúlyozzák, hogy az
Deák Ferenc eladná a lelkét egy lakásért? (feat. Szabó László)
Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcasts és Soundcloud

Sosem látott pénzt költött el a leggazdagabb liga, de megfizetik az árát
Több, mint 1.360 milliárd forint - ennyit költöttek el az angol első osztály, a Premier League focicsapatai játékosokra a nyáron. Bődületes rekord, amit egy másik... The post Sosem látott pén

HR trendek 2025-2026
A magyar munkaerőpiac 2025-ben fordulóponthoz érkezett. A gazdasági bizonytalanság, a technológiai fejlődés és a társadalmi elvárások együtt formálják át a vállalatok működését. Az elk

Jóléti társadalom megoldja a problémáidat?
Talán senki számára nem kérdés, hogy a világ gazdagodásával nem szabadultunk meg a gondjainktól. Sőt, sokszor a "gazdagabb" országokban "rosszabbul" élnek az emberek, mint a "szegényebbek
Kik vehetnek fel 10% önerő mellett Otthon Startot és kikre nem érvényes a könnyítés?
Szeptember másodikától módosította az MNB az adósságfék szabályokat. Így szélesebb réteg vehet fel minimális 10% önerő mellett lakáshitelt. Mindenképpen érdemes leszögezni, hogy a válto

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Pickup tuning a határban: ezek az extrák most a gazdák és vadászok kedvencei
A pickupok ütőképességét az extrák adják.
