Elutasította Magyarország és Lengyelország felperesi keresetét az Európai Bíróság a jogállamisági rendelettel kapcsolatos perben – mondta ki szerda reggel, első alkalommal élőben közvetített ítéletében az EU legfelsőbb jogi fórumának elnöke. Az ítélet nem meglepő annak tükrében, hogy a bíróság főtanácsnoka már december 2-án ugyanerre, azaz a kereset elutasítására, tett javaslatot.
A kohéziós politika önmagában nem képes összetartó gazdaságokat és társadalmakat biztosítani. Más európai és nemzeti szakpolitikáknak is mérlegelniük kell regionális hatásaikat. Más szóval minden releváns szakpolitikába be kell építeni a regionális szempontú vizsgálatot és a „ne árts a kohéziónak” elvet. A legfontosabb politikai döntések túl hosszú ideje figyelmen kívül hagyják a területi különbségeket, és ennek gazdaságaink, a társadalmaink szerkezete és demokratikus rendszereink látják kárát. Itt az ideje, hogy ezen változtassunk.
Az uniós felzárkóztatási politikának vannak kimutatható sikerei, de ha megkapargatjuk a felszínt, akkor bizony azt is látjuk, hogy az elmúlt két évtized jelentős részében fejlődési csapdában volt Magyarország, sőt a visegrádi országok régióinak nagy része és Románia, Horvátország, illetve Bulgária egésze is – derült ki az Európai Bizottság által minap kiadott nyolcadik kohéziós politikai jelentésből. Ebben a dél-dunántúli régió a fejlődési csapda szempontjából nagyon kedvezőtlen színkódot kapott, és Közép-Magyarország is kilógott a térségből, de míg előbbire a kormány által tervezett hatalmas pénzeső, utóbbira Budapest és Pest megye közigazgatási szétválasztása (és az abból Pest megyének várható pénzeső) jelentheti az egyik kiutat, amellett, hogy az innováció, a foglalkoztatás, a zöld és digitális átállás terén is sok feladat vár még az országra.
Egy négy elemből álló munkamegállapodást kötött a Legfőbb Ügyészség az Európai Csalás Elleni Hivatallal (OLAF) - jelentette be a fejleményt a megállapodás szövegével együtt pénteken délelőtt a magyar bűnüldöző hatóság és az OLAF. A megállapodás azért is fontos, mert amint a Portfolio megírta: az Európai Bizottság tavaly novemberi információkérő levelében felrótta, hogy az OLAF csalásellenes koordinációs szolgálatának (AFCOS) magyar irodája nem kellően működött együtt az OLAF-fal például az itthoni helyszíni ellenőrzések lebonyolítása során, a mostani munkamegállapodás pedig részben pont ennek a témának az együttműködési kereteit tisztázza. A Legfőbb Ügyészség által nyilvánosságra hozott megállapodás tehát egy fontos elem a sok közül ahhoz, hogy a jogállamisági viták miatt veszélyben lévő EU-pénzeink folyósítása később ne ütközzön Brüsszelben akadályokba.
Története során először nyert nemzetközi innovációs pályázatot a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem. Az Európai Unió kutatás-fejlesztési programja, a Horizon keretében a MOME egy Magyarország számára is fontos célkitűzést, a biomassza-alapú gazdaságra való átállást segíti majd.
Túligényelték a nagy lakossági napelemes EU-pályázat első fordulós keretösszegét, azaz több, mint 101 milliárd forintnyi támogatási igény ömlött be a rendszerbe - tudta meg a Portfolio az Innovációs és Technológiai Minisztérium Sajtóosztályától.
Február 15-én újranyílik egy bértámogatási és képzési EU-pályázat a tavaly őszi fordulónál jóval kedvezőbb feltételekkel, ami hatalmas érdeklődést is generálhat a vállalati körben főleg amunkaerőhiány miatt.
Bár a Reuters két napja azt vázolta Johannes Hahn uniós költségvetési biztos jelzése alapján, hogy még az április 3-i magyarországi választások előtt is kijöhet az EU-pénzek befagyasztásának javaslatával az Európai Bizottság, most ennek egyértelműen az ellenkezőjét mondta Didier Reynders (képünkön) jogérvényesülésért felelős uniós biztos a Politico-nak.
Az orosz-ukrán konfliktus miatt megnövekvő pénzügyi igények miatt egy kételemű pénzügyi támogatási csomagot jelentett be Ukrajna számára az Európai Bizottság elnöke.
Rekordév volt a közbeszerzésben tavaly, 2021-ben a közbeszerzési piac mérete meghaladta a 4221 milliárd forintot, ebből több mint 2500 milliárd forint jutott a kkv-knak - közölte a Közbeszerzési Hatóság.
Az Európai Bizottság közel 385,5 millió euró összegű támogatást fizetett ki az EU Szolidaritási Alapjából (EUSZA) 19 országnak – köztük Magyarországnak – a koronavírus-járvány által okozott egészségügyi szükséghelyzet kezeléséhez. A mostani kifizetések hozzáadódnak ahhoz a 132,7 millió euróhoz, amelyet még 2020-ban kaptak meg az előlegfizetést kérő tagállamok az EUSZA forrásaiból. Magyarország eddig összesen 39,724 millió euró támogatáshoz jutott az EUSZA jóvoltából – derül ki az Európai Bizottság közleményéből.
Ma újranyílt az uniós technológiaváltó pályázati program, amely legalább 24 órán keresztül lesz nyitva és leghamarabb akkor lehet felfüggeszteni 24 óra elteltével, ha az első körre allokált 80 milliárdos keretösszeget legalább 30%-kal túligénylik – jelentette be a fejleményt György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.
Magyarországon a regionális támogatások széles körű alkalmazhatósága kézenfekvő, de a támogatás elnyerésének van egy olyan feltétele, amelyről a legtöbb kedvezményezett nem tud, vagy a szabályt nem kellő mélységben ismeri, és emiatt úgy vesz igénybe állami támogatást, hogy egy alapvető jogosultsági feltétel sérülhet.
Hétfőn lezajlott az eurózóna pénzügyminisztereinek első egyeztetése az EU-s fiskális szabályok megváltoztatásáról, amely nagy hatással lesz az EU gazdasági növekedésére a következő években. Az elmúlt napokban a korábbi merev álláspontok sokat közeledtek egymáshoz.
Roberta Metsola, Alice Kuhnke, Kosma Złotowski és Sira Rego száll versenybe az Európai Parlament elnöki tisztjéért a 2019-2024-es ciklus második felére - derül ki az Európai Parlament közleményéből.
Az EU működésképtelenné válik, ha a közösség beszünteti a földgáz- és atomerőművi projektek finanszírozását – véli Aszódi Attila atomenergetikai szakember, aki az Infostartnak nyilatkozott. Az Európai Bizottság a jövőben attól tenné függővé ezen üzemek támogatását, hogy azokat a fenntartható befektetések közé sorolták-e.
Napi másfél millió eurónyi bírságot görget maga előtt a lengyel kormány amiatt, mert nem akarja végrehajtani az Európai Bíróság két jogerős ítéletét, ezért rövidesen 69+50 millió eurónyi összegről fog fizetési felszólítást küldeni az Európai Bizottság a lengyel kormánynak; ha pedig ezt nem teljesítik a lengyelek, akkor ennek az összegnek kamatokkal megnövelt részét zárolni fogja a Lengyelországnak szóló EU-támogatásokból a brüsszeli testület – jelezte a Financial Timesnak az Európai Bizottság igazságügyi biztosa.
Az egészségügy digitális átállásának támogatása című pályázattal Magyarország 132 milliárd forintnyi forrással segítené elő az ágazat alapvető megújulását, melyből 104,5 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást az uniós helyreállítási forrásokból igényelne, és ehhez 28,2 milliárd forintot adna hozzá az állam a saját forrásaiból - olvasható ki a december közepén kiírt pályázati tervezetből, melynek társadalmi véleményezése a napokban járt le. A pályázat szakmai tartalma alapján úgy tűnik, a kormány négy koronavírus-járványhullám után és az ötödik kezdetén ismerte fel: meg kell erősíteni a hazai járványügyi rendszert. A kormány emellett ennek a projektnek a keretében fejlesztené az OGYÉI laborkapacitásait, a mentőszolgálat informatikai rendszerét mesterséges intelligencia alkalmazásának bevonásával, de jutna forrás telemedicina célokra is. Így például egy központi egészségügyi applikációt terveznek, ami akár időpontfoglaló funkcióval is rendelkezne, de egy központi betegirányítási szolgáltatást is létrehozna az állam. Nagy tervek, komoly vállalások vannak a dokumentumban, de a későbbi megvalósításon áll vagy bukik minden.
Megnyílt ma a Zöld Nemzeti Bajnokok nevű uniós pályázat második beadási köre előtti előminősítési fázis, ami azt jelenti, hogy két hétig lehet benyújtani erre az előminősítésre a projektterveket és ha az pozitív elbírálást kap, csak utána lehet majd február közepén ténylegesen is benyújtani a pályázatokat.
Egy december 23-i módosítás miatt nem tegnap, hanem csak holnap, azaz január 5-én reggel 9-kor nyílik meg a GINOP PLUSZ-2.1.1-21 kódszámú „Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése”című felhívás, amely 136,67 milliárd forintos keretösszegű és amely lehetőségre Varga Mihály pénzügyminiszter is felhívta a figyelmet keddi Facebook-posztjában.
A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.
Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!