Hatékony indikátorok Swing kereskedőknek
Average Directional Index (ADX)
Az ADX, és a vele gyakran együtt használt Parabolic SAR indikátor kifejlesztése Welles Wilder nevéhez fűződik, akinek a közismert RSI indikátort is köszönhetjük. Az ADX indikátor a trend erősségét méri, függetlenül attól, hogy emelkedő vagy csökkenő trend uralkodik-e a piacon. Minden kereskedő számára fontos meghatározni, hogy a piac trendel-e vagy sem, illetve milyen erősségű a fennálló trend, hiszen a kereskedésünk célja, hogy elkapjuk a trendet, és jó irányba meglovagoljuk azt. A trendek azonosítása alapvetően determinálja kereskedési stratégiánkat, valamint azt is, hogy milyen indikátorok használatával támogatjuk meg a befektetői döntéshozatalt.
Az ADX használatának taglalása előtt, nem árt tisztázni a pozitív directional indikátor (+DI) és a negatív directional indikátor (-DI) fogalmát, hiszen az ADX-et ezekből származtatjuk, és a legtöbb grafikonrajzoló, így a WorldSpreads-ben elérhető is, mindhárom indikátort egyszerre ábrázolja.
A Directional Movement (+DM és -DM) mozgását, amelyből az előbb említett directional indicatort képezzük az határozza meg, hogy mai (mostani periódus) kereskedési ársávja mennyire lóg ki az előző időszak kereskedési ársávjából. Ha például egy részvény ársávja tagnap 95-105 Ft volt, ma padig 93-107, akkor a +DM kettő, még a -DM zéró. A directional indikátor képzése során a directional movement-et kombináljuk a True range-el (TR). A TR a következő három adat közül a legnagyobb:
Különbség a napi maximum és minimum között
Különbség a napi maximum és a tegnapi záróár között
Különbség a mai minimum és a tegnapi záróár között
+DI = +DM/TR és -DI=-DM/TR
A +DI az emelkedő trend erősségét, még a -DI a csökkenő trend erősségét méri. Az ADX indikátort, ami a trend erősségét méri, függetlenül attól, hogy emelkedő vagy eső trendről van e szó, a +DI és a - DI különbségéből képezzük, jellemzően 14 periódusra vonatkozóan.
Örömhír a kkv-knak: meghosszabbították a Garantiqa díjmentességi akcióját
Több százezret spórolhatnak meg így a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinél.
Rakétaeső zúdult Izraelre, Amerika bármelyik pillanatban támadhat – Percről percre az Irán-Izrael háborúról csütörtökön
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Amerika támadni készül: kiderült, mikor indulhatnak meg a nehézbombázók Iránnal ellen
A hadigépezet már készül.
Jó hír a magyar fiatalokról: egyre korábban kezdenek el félretenni
A legtöbben 18 és 25 éves koruk között kezdenek el megtakarítani.
Régiós atomhatalommal tárgyalt Trump az izraeli-iráni konfliktusról
A felek kereskedelmi kérdésekről is tárgyaltak.
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke nem éri el a szükséges szinteket, mindenképpen további célzott kormányz
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi lépés a valódi intelligencia felé. Csakhogy ezen még sokat kell dolgozni. The
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....

Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?