Üzlet

Szenzáció: tech-óriás veszi meg a magyar sikersztorit

Turzó Ádám Pál
Felvásárolják a miskolci garázscégként még a kilencvenes évek végén elindult, mára több milliárd forintos árbevételű IND Groupot. A magyar céget egy globális pénzügyi technológiai óriás, a Misys szerzi meg. A vételár ismeretlen, azonban figyelembe véve a cég sikerességét és a szakmai felvásárlást, a vételár valószínűleg busás, nagyon könnyen meghaladhatja a 10 milliárd forintot, de az is elképzelhető, hogy a vége 20 milliárd forint felett lesz. A tranzakció vételárát azért is nehéz meghatározni, mivel jellegénél fogva valószínűleg magas a cég jövőbeli teljesítményéből fakadó kifizetés aránya. Az IND merész ötletekkel és bátor lépésekkel tarkított életpályája azonban nem ér véget ezzel, a társaság a Misys Digital Channels divíziójaként magyar menedzsmenttel és tudásbázissal működik tovább. A felvásárlás egyik mintapéldája annak, hogy a pénzügyi informatikai vállalatokért sorban állnak a globális szereplők.

1 2

Felvásárolják az IND-t.
Megveszik a magyar sikersztorit - Honnan indultak?

Hétfőn a magyar hátterű és alapítású IND Group bejelentette, hogy a cég értékesítése révén a core-banki rendszereket gyártó globális vállalat, a Misys "Digital Channels" divíziójává válik. Az IND egyik alapítója és ügyvezető igazgatója, az E&Y által 2013-ban az év üzletemberének választott Vinnai Balázs (címlapképünkön) fogja vezetni az újonnan létrehozott divíziót, az IND Group a menedzsmentjével és csapatával együtt kerül át a tech-óriáshoz.

A magyar hátterű, mára holding formában működő IND Group kis garázscégként indult még 1997-ben, betéti társaságként alapították meg, a céginfo.hu adatai szerint mindössze 15 ezer forintos jegyzett tőkével. A kis cég kezdetben webdizájnnal, weblapok fejlesztésével foglalkozott. Első sikeres banki termékeiket, banki szerver szoftvereket egy német IT-cég, a Brokat beszállítójaként értékesítették. A német kapcsolatot Pecsenye Roland, a cég társalapítója szerezte, amelyen keresztül az IND egyre inkább ismertté vált a pénzintézetek körében.

Hova jutottak?

2003-ban aztán az IND felvásárolta az internetlufi kipukkanása következtében bajba került Brokatot, illetve annak elektronikus banki részlegét. A Brokat megvétele után a menedzsment új irányvonalat jelölt ki a cég számára: saját termékek fejlesztésébe kezdtek. Ezt megelőzően ugyanis más cégek tulajdonában lévő szoftverek fejlesztésével, testreszabásával és integrálásával foglalkoztak.

Az új, ügyfeleket a középpontba helyező termékfejlesztési modell bevált a cégnek. Például a világon elsőként fejlesztettek Facebook-os banki átutalási rendszert egy lengyel banknak, és olyan mobilalkalmazást is készítettek, amellyel egy telefonszámot megadva is lehet utalni. Az IND tavaly novemberben, a Finovate ázsiai konferenciáján mutatta be legújabb termékét, az Essence névre keresztelt mobilbanki platformot, amellyel több szakmai elismerést is szerzett. A termék mögött álló koncepció lényege, hogy nem csak egy szép, tranzakciók végzésére alkalmas felületet hoztak létre, hanem a program például grafikonokká, vizuális információkká képes alakítani az adatokat, így könnyebben követhetik pénzügyeiket az ügyfelek. Emellett a bankok az ügyfeleiknek képesek automatikusan testre szabott ajánlatokat küldeni, vagyis az Essence egyben egy értékesítési csatorna funkcióját is betölti.

A jelenleg több mint 250 alkalmazottat foglalkoztató cég mára világszerte 8 irodával rendelkezik, a régióból pedig elsőként került fel a pénzügyi szektor technológiai beszállítóit rangsoroló, az Americanbanker és az IDC kutatócég által összeállított nemzetközi FinTech100-as listára, termékeivel és menedzsmentje révén pedig összesen 52 különböző díjat nyert el. Több magyar bank mellett olyan cégeket is ügyfelei között tudhat az IND, mint a svájci UBS, a francia BNP Paribas, az osztrák Erste Group, a Raiffesien csoport Zuno bankja, a belga Belfius, vagy a lengyel Alior.

Mennyit érhet a cég?

A cég brutális növekedési ütemét jól jellemzi, hogy 2000 és 2003 között 23-szorosára nőtt az árbevétele, de az utóbbi évek növekedési tendenciája is meggyőző. A cégben rejlő lehetőségeket felismerve korábban két körben egy kockázati tőke befektető, az Euroventures is beszállt az IND-be: 2007-ben majd néhány évvel később összesen 4,4 millió euróért 28 százalékos tulajdonosi részesedést vásároltak. Az alapítók tehát ezt követően is több mint 70 százalékos tulajdonosok maradtak. 2010 óta közel 75 százalékkal nőtt az IND árbevétele, a menedzsment pedig 4-5 éven belül 30 milliárd forint feletti árbevételt jósolt, amelynek durván 80 százaléka már ma is külföldről származik.

Szenzáció: tech-óriás veszi meg a magyar sikersztorit
A 28 százalékos részesedésért fizetett 4,4 millió eurós összeg alapján minimum ennek négyszerese (17,6 millió euró, kb. 5,5 milliárd forint) lehet a vételár, de a többségi részesedés végleges eladását figyelembe véve valószínűleg még ennek is többszöröse szerepelhet a szerződésben. Az IND közlése szerint a cég szektorátlag feletti nyereségrátával rendelkezik, ami még magasabbra emelheti a vételárat. A vételár valószínűleg jóval magasabb mint az árbevétel értéke.

Ha azt feltételezzük, hogy a kockázati tőke befektetéseknél egyáltalán nem túlzó, a befektetett összegre vetített éves elvárt megtérülés 30 százalék körül alakult, akkor csak az Euroventures részesedéséért körülbelül 16,3 millió eurót (5 milliárd forintot) kérhetnek. A teljes vételár ebből számolva akár 58,3 millió euró (kerekítve közel 18 milliárd forint) is lehet. Ez egy erősen elnagyolt árazás, valószínűleg sok minden függ az IND jövőbeli teljesítményétől és az integráció, a cégek közötti szinergiák kihasználásának sikerességétől (a szinergiákról bővebben alább).

Egy ehhez hasonló céget, a Digital Insight-ot tavaly decemberben az NCR egyes számítások szerint 16-szoros EBITDA szorzóval vásárolta fel. Az IND 2013-as árbevételével, és 30 százalékos feltételezett EBITDA marzzsal számolva tavaly a cég 4,8 millió eurós EBITDÁ-t érhetett el. Ez alapján egy 16-szoros szorzó mellett a Misys akár 76,8 millió eurós (23,6 milliárd forintos) ajánlatot is adhatott az IND-re.

A felvásárlás mozgatórugója

A Misys-t 2012 közepén vezették ki a londoni tőzsdéről, amikor a Vista Equity Partners felvásárolta. A közel 1 milliárd dolláros éves árbevételű, 120 országban jelenlévő, 2000 ügyféllel és 4500 alkalmazottal rendelkező Misys 2013 tavaszától állt partneri kapcsolatban az IND-vel, a magyar cég digitális banki termékeit értékesítette. A Misys azonban úgy döntött, hogy a felvásárlás útján az IND frontend technológiáival egészíti ki portfólióját, így ugyanis teljes körű (end-to-end) megoldást kínálhatnak ügyfeleiknek.

Ez azt jelenti, hogy ha meglévő ügyfeleik például hatékonyabb, modernebb rendszerre cserélnék elavultnak ítélt alaprendszerüket, akkor egyúttal az új infrastruktúrához optimalizált frontend felületet is kaphatnak. Az új bankok (például direktbankok) indulását is teljes körűen képesek lesznek kiszolgálni. Az IND szempontjából a két cég összeolvadása azért is lehet gyümölcsöző, mert ezentúl a Misys közel 900 ügyfelének alaprendszereire kínálhatnak szabható, könnyen integrálható frontendeket.

"A digitális bankolás piaca napjainkban fénykorát éli. Több mint fél milliárd ember már jelenleg is használ mobil eszközöket pénzügyei intézésére, és ez a szám a következő négy évben meg fog duplázódni" - indokolta a felvásárlást Nadeem Syed, a Misys ügyvezető igazgatója.

Az elmúlt két hónapban már két nagy dealt kötöttek a szektorban

Tavaly decemberben az NCR, egy 129 éve fizetési szolgáltatásokkal és pénztárgépek gyártásával foglalkozó óriásvállalat vette meg a Digital Insight online és mobilbanki megoldásokat fejlesztő céget 1,65 milliárd dollárért. Az akvizíció jelentőségét mutatja, hogy az 1995-ben Kaliforniában alapított Digital Insight 1700 (főleg amerikai) pénzintézetnek fejlesztett mobil- internetbanki- és bankautomatákon futó szoftvereket, valamint komplett fizetési megoldásokat.

De idén már Törökországban is volt példa jelentős felvásárlásra a pénzügyi informatikai szektorban. A török bankok egyik fő beszállítójának számító mobilfizetési és mobilbanki szoftvereket fejlesztő Pozitront 60 millió fontért vásárolta fel a Monitise február elején. A tőzsdén jegyzett brit Monitise árfolyama 2 százalékot ugrott a bejelentésre. A Pozitron felvásárlásánál a vételár 60%-a függ a társaság későbbi teljesítményétől.
Ez a cikk folytatódik
1 2
WASHINGTON, DC - JULY 31: Federal Reserve Board Chairman Jerome Powell speaks  (Photo by Mark Wilson/Getty Images)
18 September 2019, France (France), Strassburg: Jean-Claude Juncker (l-r), President of the European Commission, and Michel Barnier, chief Brexit-negotiator of the EU.
Frankfurt Stock Exchange
Üzlet

Nagyot emelkedett a Mol

Kivétel nélkül erősödéssel zárták a szerdai kereskedést a hazai blue chipek.

BMW
Interspar hipermarket
török jegybank, getty
LAS VEGAS, NV - APRIL 28:  Chairman and President of the Trump Organization Donald Trump yells 'you're fired'
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
Frankfurt Stock Exchange
Olvasta már? Nagyot emelkedett a Mol