Üzlet

Földet örököltek, csak épp semmit nem tudnak róla: meglepően sokan vannak

Portfolio
Alapjaiban változtatná meg a földbecslések rendszerét egy győri startup. Az Agrotax Kft. azt a piaci rést használná ki, hogy ma már a mezőgazdaság szinte minden területét digitalizálták, a termőföld-értékbecslés azonban a gyakorlatban még mindig a klasszikus módszerekkel történik. Sáhó Ákos, a cég ügyvezetője a Porfolio-nak azt is elmondta, hogy országos szintű partneri hálózatépítésben is gondolkodnak, és eddig már összesen 14 ezer hektár termőföld értékelését végezték el.
Gyakorlatilag már a mezőgazdaság minden területén jelen van a digitalizáció, a földeken intelligens gépsorok dolgoznak, a gazdák pedig járműnavigációs rendszereket használnak. Mindig lehet azonban olyan területet találni, amit eddig intenzíven elkerült a digitalizáció: tipikusan ilyen a termőföld-értékbecslés módszere. Egy hagyományos értékbecslés általában úgy készül, hogy az értékbecslő kimegy az adott földterületre, egy helyszíni szemlére, beszerez néhány helyi piaci összehasonlító adatot, majd ebből kalkulál egy értékbecslést. Ez azonban gyakran meglehetősen szubjektív eredményt hoz.

Ugyanakkor a mai technológia és hiteles adatbázisok összekapcsolása olyan lehetőséget teremt a szakemberek számára, amelynek köszönhetően az ország bármely pontján fekvő termőföldre jóval gyorsabban, pontosabban lehet valós árat meghatározni.

Egy győri startup alapjaiban változtatná meg a termőföld-értékelés rendszerét: modelljük lényege, hogy a termőfölddel kapcsolatosan országosan elérhető összes megkötött szerződést és piaci adatot összegyűjtötték és az értékelés folyamatát a szakmai korrekciós szempontokra épülő statisztikai alapú algoritmusokkal automatizálták, így a végeredmény egy részletes, hiteles és objektív egyedi ármeghatározás. Mint azt Sáhó Ákos, az Agrotax ügyvezetője a Portfolio-nak elmondta, a szakmaiságuk egyik legfontosabb eleme, hogy kizárják az értékelést torzító tényezőket, a szubjektív befolyást is, és mivel online történik a teljes szolgáltatási folyamat, így a megrendelővel történő kapcsolatuk is virtuális.

Földet örököltek, csak épp semmit nem tudnak róla: meglepően sokan vannak
"A weboldalunkon keresztül vesszük fel a kapcsolatot a megrendelőinkkel, akik egy sztenderd megrendelőt töltenek ki a termőföldre vonatkozó információkkal. Ezt követően 24 óra múlva elküldjük neki a termőföldjük komplex értékelését. Ügyfeleink számára ennyi összesen a munkafolyamat, miközben a háttérben lefut egy több pilléres értékelési program. A rendszer gerince egy statisztikai program, amellyel első körben az adott településre, nyilvános piaci árak alapján meghatározzuk az átlagárat. A folyamat következő részében a hivatalos műszaki adatbázisok felhasználásával (Budapest Főváros Kormányhivatala Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztály) az adott helyrajzi számra vonatkozó egyedi adatokat is összegyűjtjük (pl.: termőföld kerülete, területe, minőségi osztályai, aranykorona-értékek, vízjárás vagy lejtési viszonyok százalékos értékei)."

A cég rendszere biztosít ügyfeleinek műholdas elemzést is. Ennél a vizsgálatnál az adott területre vonatkozó műholdas felvételeket 5-7 évre visszamenőleg nézik meg, és ennek révén állapítják meg, hogy az adott helyrajzi szám esetében például mennyire homogén a terület felszíne, vagy láthatók-e olyan foltok, amelyek arra utalnak, hogy ott eltérő minőségű az adott termőföld. A termőföld értékelési folyamat utolsó része a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Intézet adatbázisára épülő úgynevezett D-e-Meter Földminősítő Rendszer alapján a földrészletre megállapított földminőségi viszonyszám figyelembe vétele, amelynek az a célja, hogy a föld minőségéről - produkciós potenciáljáról - adjon egy modern szakmai szempontok szerint alkotott képet.

A cég értékelése tehát nem csak egy árat tartalmaz, hanem az adott termőföldről egy komplex ismertetést, amelyek között számos olyan információ van, amihez egy átlagfelhasználó nem, vagy csak nagyon nehezen juthat hozzá.

"A mi digitális értékelési módszerünk alapvetően szántó, illetve gyep, rét és legelő művelési ágakra elérhető - tette hozzá az ügyvezető. A többi művelési ág esetén, mint a szőlő, erdő vagy gyümölcsös, ez a módszer még önmagában nem elegendő, az ültetvény aktuális állapota miatt szükséges helyszíni szemlét is alkalmazni. Ugyanakkor a rendszerünk ezeken a területekre is tökéletes értékelést készít a helyszíni szemlével kiegészítve. Jelenleg az országos partneri hálózatunk kiépítése folyik, hogy az egyéb művelési ágak esetében is, ha nem is 24 órán belül, de rövid határidővel elkészíthessük a korszerű értékelést."

Földet örököltek, csak épp semmit nem tudnak róla: meglepően sokan vannak

A bankok munkafolyamata is megváltozhat

Évente több 10 ezer adásvétel, illetve haszonbérleti szerződés-kifüggesztés történik, a tulajdonosváltás pedig még ennél is jóval magasabb, 100 ezer körüli lehet.

Az ügyvezető beszámolt arról is, hogy sok örökös keresi meg a céget, hiszen rengeteg olyan fiatal van, akik már elszakadtak a vidéktől, és kevés információval rendelkeznek a rájuk maradt földdel kapcsolatban. Sokan azt sem tudják, hogy hol van pontosan a földterület, azt meg végképp nem, hogy mennyiért lehetne eladni, egyáltalán eladják-e vagy inkább bérbe adják.

A cég ezekben tud segíteni, megadják ugyanis az adott terület értékesítési árát és bérleti díját is, így eldönthetik, hogy számukra melyik opció lenne az ideálisabb. Ez például akkor is hasznos lehet, amikor több örökös van egy családban, és csak az egyik szeretne gazdálkodni, ezért ki kell vásárolnia a többieket. Ahhoz, hogy ez korrekt áron történhessen, és a családi kapcsolatok se lássák kárát mindenképp érdemes objektív, szakmailag megalapozott véleményre támaszkodni.

Az Agrotax fontos piacként tekint a banki szektorra is, ahol most is a hagyományos eljárással zajlik az értékbecslés, ami egyrészt drágább, időigényesebb, és jóval kevesebb információt tartalmaz, mint egy digitalizált módszer, ezért ezen szeretnének változtatni. A cég több bankkal is intenzív tárgyalásban van, hiszen a termőföld, mint hitelfedezet a jövőben egyre több esetben megjelenhet majd.

 

TÁMOGATOTT TARTALOM

A cikk megjelenését támogatta az Agrotax Kft.

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i

Holdblog

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás

A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta

Sikerklub hazai kkv-nak

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum

2025. szeptember 17.

Portfolio Future of Finance 2025

2025. szeptember 18.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet