Hogy fog kinézni a céged 20 év múlva? A Szilícium-völgyből jönnek, és elmondják
Kiváltságos helyzetben vagyunk, mert a 2018-as már a negyedik fesztivál, és azt is látjuk, hogy az elmúlt években kik voltak a résztvevők: tudáséhes, izgalmas információra, inspirációra vágyó, a hétköznapokból kiszakadni akaró emberek látogatják a Brain Bart; diákok, tanárok, üzleti döntéshozók, kreatív iparban dolgozók, a tudományos vagy a művészeti életben aktív magyarok és egyre nagyobb számban külföldiek. A Mastermind Sessions, amit idén szervezünk meg először, alapvetően ugyanennek a célcsoportnak szól.

A célközönség a vállalati közép- és felsővezetők, azok az emberek, akik akár külföldre is elutaznak, hogy ezt a tudást megszerezzék. Mi ezt a tudást most Budapestre hozzuk nekik.
Mit jelent pontosan a Mastermind Sessions, hogy kell elképzelni egy ilyen workshopot a gyakorlatban?A Mastermind Sessions a Brain Bar célzott tréningprogamja, ahol nemzetközi és hazai szakemberek dolgoznak együtt adott témában: a gyakorlatban ez egy 3-4 órás tréningekből álló sorozat, amit az első napon, május 31-én rendezünk. Előadóink, trénereink olyan nagy cégekkel, szervezetekkel dolgoznak, mint a Pepsi, a Ford, a Microsoft vagy a NATO. Egy workshopon 15-20 ember vesz részt aktívan. Egy 30-40 perces inspirációs előadással indítunk, ezt követően facilitátorokkal, trénerekkel fogunk haladni egy kidolgozott tematika, dramaturgia mentén.
Két fontos célt határoztunk meg. Az egyik, hogy a workshopon megszerzett tudást konkrét vállalati innovációra fordítsák a résztvevők. A másik a program idei fókuszában szereplő vásárlói élmény és elvárások változásának a vizsgálata.
Ez azért is fontos, mert a vállalati szereplők leginkább saját vállalati realitásukban élnek, gyakran nem tudnak elszakadni azoktól az igényektől es elvárásoktól, amiket vásárlóik képviselnek. Ez az intézményes bezártság az új ötletektől is elzárja őket. A szakértők, akiket várunk, világszerte nagyvállalatokkal dolgoznak együtt, vannak tréningjeik, workshopjaik, tanácsadási szolgáltatásaik. A Mastermind Sessions abban egyedi, hogy ezeket a tematikákat és dramaturgiákat együtt fejlesztettük ki velük, a facilitátorokkal, valamint Gál Dorottya (Brain Bar) és Molnár Eszter (ACG) közreműködésével. Senki nem konzervben hozza a tengerentúlról ezt a képzést, tehát most először és utoljára lesznek elérhetők ezek a workshopok.Szeretnénk a résztvevőkkel egy olyan akciótervet felvázolni, hogy az ott megalkotott ötletekből lefordított innovációt akár már másnap el tudják kezdeni a saját vállalatuknál. Ezek a módszertanok a vállalat rendelkezésére állnak, a résztvevő a saját csapatával, a saját cégében is csinálhat egy hasonló programot.
Nem hiszek az öncélú networking eseményekben. Abban viszont nagyon is, hogy ha egy feladat, egy ügy mentén hívunk össze változatos iparági háttérrel bíró szereplőket, akkor azzal további együttműködéseket is katalizálhatunk. A Mastermind Sessions a közös munkához kellőképpen irányított, a választott témák pedig inkább játékossá, szabadabbá teszik az együtt gondolkodástAz eddigi jelentkezők több területről érkeznek: a banki szférából, energetikából, infokommunikációs vállalatoktól, reklám- és médiaügynökségektől, az autóiparból vagy tanácsadó cégektől - és nem csak Magyarországról, hanem a régió országaiból is, sőt, külföldön dolgozó és élő magyarokat is várunk haza ezekre a workshopokra.
A workshop előadói között izgalmas neveket találhatunk, akik látszólag teljesen különböző területekről érkeznek. Milyen szempont szerint állították össze a programot?Az előadók közül személyes kedvencem Ari Popper, aki a sci-fi eszköztárát hívja segítségül az üzletfejlesztési tanácsadásai során. Hobbiként indult: elvégzett egy sci-fi író képzést is a UCLA-n, ráadásul kétszer - annyira tetszett neki. Rájött arra, hogy az a fajta történetmesélés, dramaturgia, tudományos megközelítés, amit a sci-fi világa ad a regényekben, alkalmas arra, hogy elképzeljük egy vállalat jövőjét. Kétszáz sci-fi íróval dolgozik együtt, hogy évtizedekre előre felvázolja egy nagyvállalat jövőképét. Ebből a vízióból vezetik le a lehetséges stratégiákat, üzletfejlesztési, termékfejlesztési ötleteket. Ő például a Pepsivel, a Forddal, az Intellel dolgozott együtt, de tanácsadója a NATO-nak is.
Egy másik előadónk, Andrew Taggart a görög filozófusok segítségével gondolja újra a vállalati értékeket és kultúrát. Napjainkban a reál területek túlságosan uralják az üzleti gondolkodást és a képzéseket, holott egy vezetőnek igenis fontos a kritikai gondolkodás, a jó kommunikációs készség és hogy kulturális perspektívából is megértse a globális és lokális trendeket. Andrew ókori gondolkodókat hív segítségül, hogy rávilágítson közhelyekre, sémákra és diszfunkciókra a vállalaton belül, ami segíthet új célokat, víziókat alkotni. Ő a Szilícium-völgyben él, és annyi cégnek adott már ilyen jellegű tanácsokat, hogy elnevezték Chief Philosophy Officernek, vagyis a filozófiai igazgatónak.
Szintén előadónk lesz Jeffrey Tucker, aki blockchain technológiával foglalkozik. Benne az az izgalmas, hogy korábban kimondottan szkeptikusan állt ehhez az új technológiához, és be akarta bizonyítani, hogy ez egy nagy lufi. Aztán addig kutatott, mígnem rájött, hogy ez mégsem fog kidurranni, hanem egy fontos technológiai fejlesztéssel van dolgunk. Az itt bonyolított - nemcsak pénzügyi - tranzakciók transzparenssé, az egész közösség által láthatóvá válnak, szóval egy olyan technológiáról van szó, ami pont azokat az értékeket erősíti - úgymint őszinteség és bizalom -, melyek éppen a technológiai fejlesztés által kezdenek kiveszni világunkból.
Itt lesz még Patrick Vlaskovits, egy austini üzletfejlesztési szakember, aki több száz startupnak segített már világszerte, ugyanakkor a Microsofttal is együtt dolgozik. Az általa kidolgozott és alkalmazott startupos módszertanok, technikák nagyvállalati alkalmazásába fog beavatni minket. Megmutatja az óriáscégeknek, hogy hogyan tudnak gyorsan reagálni az iparági változásokra, és hogyan tudnak innovatívak lenni egy vállalati struktúra korlátozó, de financiálisan támogató keretei között.
TÁMOGATOTT TARTALOM
A Portfolio Csoport a Brain Bar médiatámogatója.
Mindent egy lapra feltéve próbálja elfoglalni Oroszország az ukrán erődvárost
Koncentrált támadással igyekeznek áttörni a frontot.
Egykori terrorista vezető járt titokban a Fehér Házban: Trump zárt ajtók mögött tárgyalt vele
A protokoll szokatlanul visszafogott volt.
Keményen üzent Zelenszkij az ukrán korrupciós botrány érintettjeinek
Határozott lépéseket ígért.
Kitiltaná a Huaweit az Unióból az Európai Bizottság
Donald Trump példáját követné Brüsszel.
Történelmi fordulat a világgazdaságban: olyan dolog történik az inflációval, amire 35 éve nem volt példa
Szakértők szerint komoly kötvénypiaci ralira van kilátás.
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Most éri meg lecserélni a drága hiteleket: Spórolj akár százezreket személyi kölcsönnel!
A személyi kölcsönök kamatai Magyarországon 2024 végétől csökkenő pályára álltak, így aki korábban drágábban vett fel hitelt, annak elérkezett a hitelkiváltás időszaka. Mutatjuk, kinek
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Indul a Demján Sándor 1+1 Program 2. üteme
A hazai kkv-k beruházásait célzó Demján Sándor 1+1 Program új szakasza elindult. A 2. ütem kifejezetten vidéki vállalkozások eszközfejlesztéseit támogatja vissza nem térítendő forrással,
Brazília ellentmondásos zöldátmenete
Brazília zöldátmenetét számos paradoxon jellemzi. Villamosenergia-termelésének 90%-a megújuló erőforrásokból származik, ez pedig jelentős előnyt biztosít számára a jelenlegi dekarbonizác
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Préda: Ellopták tőlem, ami nem is az enyém
Egy adathalász támadás áldozata meséli el élete egyik legrosszabb döntését.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod


