A dráguló taxizás helyett a közautók felé fordulhatnak a budapesti cégek
A taxisszövetség elnöke, Metál Zoltán szerint összességében nem várható csökkenés a fuvarok számában az áremelés hatására, mindössze egy 20-40 napig tartó átmeneti utazáscsökkenéssel számol, de ez gyorsan visszaáll majd a korábbi szintre. Pedig régiós, sőt európai szinten már most is a legdrágábbak között van a magyar taxi. Nominális áron csak Prágában drágább egy 10 kilométeres út a régióban (3700 Ft) - Budapesten 3250 Ft - de ha az adott havi nettó bérhez viszonyítjuk, akkor egész Európában csak Tiranában (Albánia) és Belgrádban (Szerbia) kerül többe egy tíz kilométeres taxizás.
Bár a taxiforgalom nagy részét kitevő szerződéses állandó ügyfélkörnél, tehát a céges ügyfeleknél még átmeneti visszaesést sem prognosztizálnak az áremelés hatására a taxisok, az intézkedés kétségtelenül az alternatívák keresésére ösztönözheti a vállalatokat.
Vannak más lehetőségek
Budapest az utóbbi években sokat fejlődött mobilitás terén, a tömegközlekedési fejlesztéseken túl olyan szolgáltatások jelentek meg, mint a MOL Bubi közbringarendszer vagy az autómegosztó szolgáltatások, amelyek közül a GreenGo jelent meg elsőként a piacon. Népszerű fogadtatásuk után ezeknek a rendszereknek az üzemeltetői hamar felfedezték a cégekben rejlő potenciált, és kidolgoztak kifejezetten a vállalatok számára elérhető csomagokat is. Ha a GreenGo példájánál maradunk, a nagyvállalatok számára három különféle csomag is elérhető, ahol a havi előfizetési díj mértékének megfelelően egyre kedvezőbb percdíjjal vehető igénybe a szolgáltatás:- A Bükk névre keresztelt első sávban a havi előfizetési díj bruttó 50 ezertől 199 999 forintig terjed. Ebben a konstrukcióban a menetdíj bruttó 65 forint/perc, 15 a várakozás. Ez gyakorlatilag megfelel a kisebb cégek igényeihez is igazított lakossági árazásnak, annyi különbséggel, hogy a felhasználók után itt nem kell havidíjat fizetni, hanem az előre feltöltött egyenleget lehet lefogyasztani. A csomaggal tíz alkalmazott tudja használni a szolgáltatást regisztrációs díj nélkül.
- Bruttó 200 ezertől 499 ezres havi fogyasztásig terjed a Tölgy kategória, ahol változatlan, bruttó 15 forint/perc várakozási díj mellett a menetdíj 58,5 forint/percre olvad. A csomaghoz 25 díjmentes regisztráció tartozik.
- Bruttó 500 és 800 ezer forintos fogyasztás mellett - a Platán csomagban - pedig már csak bruttó 55,25 forintba kerül egy perc és 50 felhasználó mentesül a regisztráció megfizetése alól.
Ezt meghaladó mértékű használat esetében már egyedi ajánlatot kapnak a cégek. Michaletzky Bálint, a cég ügyvezetője szerint ezek a csomagok jó kiegészítői lehetnek a céges taxizásnak és a céges kulcsos autóknak.
Elsőre kevésbé kényelmes megoldásnak tűnhet egy GreenGo autó keresése, de a céges ügyfelek számára külön figyelmet fordítunk az allokációra. Ez azt jelenti, hogy éjszakánként úgy helyezzük el az autókat, hogy minél közelebb legyenek a céges ügyfélhez, ha van rá mód, akár az ajtajában és napközben is figyelünk rá, hogy legyen elérhető autó a közelben
- mondta a cég ügyvezetője.Így nem telik többe 5-10 percnél mire autóba kerül az ügyfél, ennél korábban pedig jellemzően egy taxi sem ér ki korábban a helyszínre.
Közösségi autózás máshogy
Egy felmérés szerint minden tizedik budapesti szokott személyfuvarozási szolgáltatásokat használni a munkájához kötődően: 8 százalék azok aránya, akik taxit, 2 százaléknyian közösségi fuvarozót, míg további 2 százalék mindkettőt igénybe veszi. (A felmérés nem sokkal az Uber kivonulása előtt készült, így a közösségi fuvarozás itt jellemzően az uberezést jelenti.)
Az autómegosztó szolgáltatások esetében azonban ez már nem lehet visszatartó erő, hiszen a törvényi előírásoknak megfeleleően működnek, ráadásul a fenntarthatóság iránt elkötelezett cégek szemében az is hívogató lehet, hogy a GreenGo-nál például az egész gépjárműpark elektromos autókból áll.
De az sem utolsó szempont, hogy egy utazás költsége átlagosan bruttó kétharmadába kerül egy taxizásnak, nettó pedig durván a felébe.
A cégnek jelenleg 8-10 nagyvállalati ügyfele van, de a júliusi taxis tarifaemelés után nem elképzelhetetlen, hogy ez a szám hirtelen megugrik.Vállalkozóbarát feltételek
Az autómegosztó szolgáltatások malmára hajtja a vizet, hogy adózás szempontjából a bérelt autó kategóriájába esnek, vagyis vissza lehet igényelni a költségek után az áfát, amíg ezt a taxizás esetében csak nagyon speciális esetekben lehet megtenni. Azonban ennek a kedvezménynek ára vanÁfalevonás esetén precíz kimutatást kell készíteni az érintett gépjárművek használatáról. Tehát ha például egy autóval megtettek 100 kilométert, akkor pontosan le kell jegyezni, hogy ki használta az autót, mennyit ment vele és mikor, és ami még fontosabb, milyen célból. Ha például ügyfélhez ment ki az üzletkötő, akkor fel kell tüntetni, hogy milyen cégnél járt és az, hogyan kapcsolódik a cég tevékenységéhez. Kőkeményen bizonyítani kell, hogy az autót használó alkalmazott cégügyekben járt el. Ha az autóval az egyik dolgozó például haza megy, az már magán jellegű utazásnak számít. Tehát a példánál maradva, a nap végén összesíteni kell, hogy mondjuk 80 kilométert üzleti ügyben használták az autót, de 20 kilométer - például a hazaút - esetében nem, így csak 80 százalékban igényelhető vissza az áfa. Ha egy cégnél sokan használják az autót, akkor ez komoly adminisztrációs terhet jelent a vállalkozásnak
- mondta Fajcsák Gábor az RSM Hungary adótanácsadó cég adóigazgatója.A GreenGo ezt a plusz terhet annyiban próbálja könnyíteni, hogy az utazásokról letölthető egy táblázat, amelyből a felhasználási kód alapján kiderül, hogy ki vezette az autót, mikor, mennyit, hol és milyen célból használta azt.
TÁMOGATOTT TARTALOM
A cikk megjelenését a GreenGo támogatta.
Kiderült: három feltétel van, amiből Putyin nem hajlandó engedni – Ezek kellenek a békéhez
Ezek az alappillérei bármilyen megállapodásnak.
Bejelentette Donald Trump: nagyszabású katonai akció indul – Több ország területén támad az amerikai hadsereg
Már nem csak Venezuela a célpont.
Közel 10 milliárd forintot fizettek a legdrágább Fabergé tojásért
Jutalékkal együtt 22,9 millió fontba került.
Kiderült, hány vendégmunkás dolgozhat Magyarországon jövőre
Döntött a nemzetgazdasági miniszter.
Itt az új holdra szállási és mélyűr verseny - Amerika és Kína összecsap
Az új NASA-vezető nagy terveket leplezett le.
Putyin-ellenes lázadó foglalt el egy orosz rádióállomást: felszólalt az ukrajnai háború ellen, Moszkva pusztulásáról beszélt
Szentpéterváron történt az incidens.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.


