A kormányzó konzervatívok (CDU/CSU) és szociáldemokrata partnerük (SPD) 319 igen szavazatot gyűjtöttek be, ezzel megugrották a többséghez szükséges 316 voksot. Az elért szavazatszám azonban kisebb, mint ahány képviselője a koalíciónak van (328), ami mutatja, hogy nem volt egyöntetű a támogatás a kormányoldalon belül.
Még a voksolás előtt mintegy 18 fiatalabb képviselő a CDU-ból jelezte, hogy a javaslat ellen szavaz, veszélybe sodorva a koalíció szűk, 12 fős többségét.
Bár a törvény végül így átment, a nyugdíjreform körüli vita kérdéseket vetett fel Merz tekintélyével és frakciója feletti kontrolljával kapcsolatban. A kormányra ráadásul további nehéz döntések várnak, amik keresztülviteléhez elengedhetetlen lenne a fegyelem: ilyen például a szociális kiadások visszafogása és a nyugdíjrendszer mélyreható átalakítása a költségek féken tartása érdekében.
Lars Klingbeil pénzügyminiszter a szavazás után sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a koalíció nem tudta elkerülni a hetekig tartó nyilvános vitát. "A vita elkerülhető lett volna, de ez a demokrácia része" – mondta a Phoenix közszolgálati csatornának. Hozzátette: a kormány gondoskodott arról, hogy milliók megfelelő nyugdíjat kapjanak, és a járandóságok stabilak maradjanak.
A törvény célja, hogy 2031-ig stabilizálja a nyugdíjkifizetéseket, a többletköltségeket pedig a szövetségi költségvetés viseli. Éppen ez ellen tiltakoztak a fiatal CDU-s képviselők: szerintük a jelenlegi megoldás túl nagy terhet hárít a következő generációkra.
A kormány egyébként is nehéz helyzetben van. Merz gazdasági tanácsadói a jövő évi növekedési előrejelzést egy százalék alá csökkentették, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pedig arra figyelmeztetett, hogy Németország hosszabb távon is küzdeni fog a gazdasági fellendülésért, hacsak nem hajt végre "bátor" reformokat. Közben a bevándorlásellenes AfD egyes felmérésekben már 27 százalékon áll, míg a CDU/CSU támogatottsága 24,5 százalékra esett vissza.
Címlapkép forrása: EU
Káosz az edinburghi reptéren, egy Budapestre tartó gép is érintett
Informatikai üzemzavar okozott leállást.
Üres lakásokból elérhető otthonok: ez a Fővárosi Lakásügynökség válasza a lakhatási válságra
Reider Gabriellát, a Fővárosi Lakásügynökség igazgatóját kérdeztük.
Amerika nekiment Európa nagy tervének: ez súlyos helyzetbe hozhatja Ukrajnát
Hatalmas összegekről van szó.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


