Martin Porter interjú
Üzlet

Totális átváltozás jön a vállalatoknál: a pénz, a beruházás és a technológia lesz a döntő

Pásztor Roxána
Elképesztően összetett, sok tényezős, és bizonytalan folyamatról van szó, amikor a világ karbonsemleges működéséről beszélünk. Számos társadalmi, gazdasági, politikai, technológiai, környezeti szempontot, érdeket, és érdekellentétet kell úgy meghatározni és kezelni, hogy végeredményben jobb és élhető maradjon a világ mindenki számára. A nettó zéró átmenet gazdasági és szociális lehetőségeiről és kihívásairól, a pénz szerepéről, a sokszor vitatott közlekedés és az épületek ETS rendszerbe való becsatornázásának veszélyeiről, illetve előnyeiről, a háború okozta következményekről és a következő 2-3 év változásairól kérdeztük Martin Portert, a Cambridge Institute for Sustainability Leadership (CISL) brüsszeli ügyvezető elnökét; a CLG Europe szenior stratégiai tanácsadóját.

Hogyan állunk jelenleg a nettó zéró átmenetben?

Ahhoz, hogy az eddigi teljesítményt tisztán lássuk, érdemes visszamenni 1990-ig, ez az év adja általában azt a kiindulási alapot, amihez hasonlítjuk a jelenlegi kibocsátási szinteket. Az Európai Unió a 2010-es évek közepén, végén megállapodott abban, hogy 2020-ra 20%-kal csökkenti a kibocsátás mértékét, 1990-hez képest. A 2030-ra kitűzött cél azonban már az 55%-os kibocsátás-csökkentés, ez jóval gyorsabb ütemet jelent, de még ennél is gyorsabb csökkenésre lesz szükség, hogy akár már 2050 előtt elérjük a nettó nulla kibocsátást. Azonban még nem jutottunk el arra a pontra, ahol látszódna, hogy az előbb említett cél elérése biztosan sikerül. Eddig nem haladtunk elég gyorsan, ezért is látjuk, tapasztaljuk meg az éghajlatváltozás hatásait. Sok tennivalónk van, ha a jelenlegi pályán maradnánk, akkor túl magas kibocsátást kellene elkönyvelnünk, ami nem lenne összhangban a 1,5 Celsius fokos kitűzött hőmérsékletváltozási elhatározással.

Martin Porter interjú
Martin Porter, kép forrása: Mónus Márton/Portfolio

Az Európai Uniót tekintve hol vannak a legjobb példák, melyek a legaktívabb országok a nettó zéró átmenetben? Melyek a legelőrébb járó szektorok?

Észak-Európa és különösen Északnyugat-Európa élen jár abban a gondolkodásban, ami elengedhetetlen az átmenethez, és élen abban is, hogy ezt olyan szabályokkal is támogassák, amelyekre a vállalatok gyakorlati megvalósítással reagálnak. Így különösen a skandináv országok, köztük Dánia az, ahol nem csupán ambiciózus célokat dolgoztak ki, hanem megpróbálták például a szélenergia-ipart is fejleszteni. Ezek az országok sikeresek voltak a környezetvédelmi, és az ipari-gazdasági célkitűzések kidolgozásában, valamint az innováció, a technológia és a vállalatok fejlődésének támogatásában. Igaz ez a szélerőművek területére, illetve a megújuló energiák, szélesebb értelemben a napenergia területére is. Most már más országoknál is láthatjuk, hogy az új piacokra való belépéssel, illetve az új technológiákba való befektetéssel lehetőség nyílik a fejlődésre az építőipar, a közlekedés, a szállítmányozás, a mezőgazdaság, az energia területén, és természetesen olyan iparágak egész sorában, ami a cement, az acél, a vegyi anyagok, a kerámia, az egyéb fémek kitermelésén, felhasználásán alapszik. Az északi országok voltak az úttörők, de látszik már az igyekezet Spanyolországban, Olaszországban és itt Magyarországon is. Vannak jó példák, amelyek a gazdaság és a kormányzat egyes részei számára megmutatják, a sokkal fenntarthatóbb gazdasági tevékenységekbe történő beruházásokkal járó egyértelmű hasznokat.

Az átállást, illetve a klímaváltozást tekintve, melyek a legnagyobb akadályok, amivel a vállalatoknak, kormányoknak meg kell küzdeni?

Az elmúlt néhány évben történt egy fontos változás, mégpedig az, hogy a szereplők küzdelmét nemcsak a problémák, hanem a lehetőségek generálják. Az éghajlatváltozással leginkább azok a vállalatok küzdenek, amelyeknek az áradások, a tüzek vagy a szárazság miatt, ellátási problémákkal kell szembenézniük, tehát az éghajlatváltozás fizikai hatását érzik. Példa erre az Alpok egy alacsonyan fekvő részén síközpontot működtető vállalkozás, amelynek a turisztikai tevékenységét a tűzvész fenyegeti, vagy gondolhatunk egy bortermelőre, aki az aszályokkal, vagy éppen az áradásokkal küzd. Ezek a vállalatok nagyon gyakran inkább kisebb, mint nagyobb cégek. Ez történik most Európában, a világ más részein pedig még súlyosabb a helyzet.

Az éghajlatváltozásra adott válaszlépésekhez természetesen szükség van beruházásokra. A kihívás pedig az, hogy hogyan lehet megvalósítani a beruházásokat, ha magánvállalkozásról van szó, hogyan lehet új befektetőket vonzani, hogyan lehet őket meggyőzni arról, hogy a befektetett pénz megtérül.

Hogyan lehet?

Először is meg kell határozni, hogyan fog fejlődni a piac, lesznek-e új piacok, vagy a meglévőkön változik és növekszik a vásárlói kereslet. Ezt az a várakozás vezérli, hogy milyen szabályok lépnek majd hatályba, akár nagyon hamar, akár 5, 10, 15 év múlva. Az autóipar jó példa erre, már láthatjuk, hogy ebben az iparágban a károsanyag-kibocsátás csökkent, de egy bizonyos ponton rá kellett jönni, hogy az adott technológiák mellett nem elérhető a nulla kibocsátás. Át kellett tehát térni a hidrogén technológiára, vagy az akkumulátoros elektromos autókra. Az elmúlt néhány évben az Európai Unióban, de bizonyos mértékig már nemzetközi szinten is az elfogadott szabályok miatt azt láthattuk, hogy a gépjárművek egyre nagyobb mértékben válnak elektromos meghajtásúvá. A gyártók elérték azt a fordulópontot, amikor rájöttek, hogy a régi technológiába fektetett pénz nem hoz számukra akkora megtérülést, mint az új akkumulátoros digitális járművekbe való befektetés. A piacfejlesztés kulcsfontosságú, és egyben az új technológiák iránti jövőbeli kereslet előrejelzése. Azt hiszem, ami az elmúlt néhány évben megváltozott, az az, hogy a politikai döntéshozók most már inkább hisznek abban, hogy olyan szabályokat fognak alkotni, amelyek összhangban vannak a karbonsemlegességre vonatkozó céljaikkal. Ez 10-15 évvel ezelőtt még nem így volt. Korábban sokan voltak szkeptikusak, amikor nem látták a valódi szabályokat, a valódi pénzt, amikkel akár a lakosság, akár a kormány ezeket a befektetéseket támogatja. Ez a gondolkodás megváltozott, már láthatjuk, hogy a gazdasági helyreállítási alapokból jelentős forrásokat fordítanak a klímasemleges beruházásokra, innovációra, technológiára. A közpénzek az alapozásban segítenek, de a nagy forrásoknak, az igazán jelentős összegű finanszírozásnak magántőkéből kell származnia. A jó hír, hogy jelenleg rengeteg magántőke keresi a helyét.

A „Hogyan?” kérdésére a válasz az, hogy „pénzzel”. A befektetések, források útja a piacok azonosításától függ, hogy az új vagy a meglévő piacok felé tolódik a kereslet, és ez az egyes technológiákban milyen növekedést generál. Van már példa olyanra, ahol az exponenciális növekedés egyértelmű.

Martin Porter-1
Martin Porter, kép forrása: Mónus Márton/Portfolio

Hol látható leginkább ez az exponenciális növekedés?

Például a megújuló energiák területén, ha az elmúlt öt-tíz évet vesszük alapul. Magának a technológiának a költsége csökkent, miközben az elterjedése és a piaci felhasználása nőtt. A nagy mennyiségű gyártás, olcsóbb eszközökkel párosult. Ha egy vállalkozás piacvezető egy ilyen technológiában, akkor kisebb árréssel, de nagyobb piaccal, több értékesítéssel nyereségesebb tud lenni. Ilyenkor látszódik igazán az exponenciális görbe. A megújuló energiaforrások ma már sok esetben - de nem minden esetben - olcsóbbak, mint a hagyományosak, illetve jellemzően költséghatékonyabbak is, mint a fosszilis tüzelőanyagokhoz kapcsolódó régi technológiákba való befektetés.

Hogyan látja a karbonsemleges működésre való átállás társadalmi hatásait? Az új technológiák elérése, az új szabályok bevezetése, a magasabb energiaköltségek és egyéb tényezők eleinte nehezebb helyzetbe hozhatják a legsérülékenyebb háztartásokat, közösségeket.

Egyrészről az energiaárak valószínűleg emelkedni fognak, - ahogy azt most is látjuk - az éghajlatváltozással nem összefüggő események miatt. Ilyen körülmények között jogos azt gondolni, hogy az országoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a kiszolgáltatott és szegényebb közösségek, háztartások védve legyenek az áremelkedés legrosszabb hatásaitól. De azt gondolom, hogy be kell látni, - és ez már talán meg is történt az orosz gáz- és olajszállításokra adott válaszlépésekkel -, hogy még gyorsabban kell a megújuló energiaforrásokra és az infrastruktúra kiépítésére törekedni. Részben a függőség csökkentése érdekében, részben pedig a költséghatékonyság miatt. Valójában ez olcsóbb lehetőség, mint a meglévő infrastruktúrával, vagy legalábbis az eddig használt technológiával tovább működni. A meglévő infrastruktúra egy része újrahasznosítható, a kihívást tehát az időzítés jelenti. Ezen túl, az is megoldandó probléma, hogy az egyes háztartásoknak, közösségeknek hogyan nyújtsanak a kormányok célzott támogatásokat. Vannak olyan közösségek, amelyek nagyon függenek a régi vagy hanyatló technológiáktól, azoktól, amelyeket a jövőben kevésbé fogunk használni, most mégis sok ember munkahelyét jelentik. Ilyen a szénipar, rengetegen dolgoznak ebben az iparágban, de nincs értelme tovább invesztálni a szénbe, így az átalakulással ezek a munkahelyek megszűnnek. A kormányoknak nagyon világos elhatározásokat kell tenniük, mind Magyarországon, mind pedig az egész Európai Unióban. Vannak már olyan rendelkezések és pénzügyi alapok, amelyek a fejlődés támogatására jöttek létre, azokban a régiókban, ahol tudjuk, hogy az átmenet különösen nehéz lesz. Ehhez közpénzekre van szükség, és el kell ismernünk a kormány szerepét, az adózás szükségességét, lényegében azt a bevételt, amelyre a kormányoknak ehhez szükségük van.

Fontos leszögezni, hogy a rendszer kialakítása nem lesz drágább, mint a status quo támogatása, de jelentős összegű kormányzati és állami finanszírozásra lesz szükség az egyes közösségek támogatásához. Óvatosan kell a szabályokat is kialakítani, hogy véletlenül se legyenek nagyon hirtelen drágábbak az elérhető szolgáltatások, még akkor is, ha ezeknek az ára idővel csökkeni fog.

Erre, az autóvásárlás jó példa. Vegyünk alapul egy tipikus 10 vagy 12 éves birtoklási időszakot. Ha 10%-kal többe kerül egy elektromos jármű, mint egy dízel, de 20%-kal kevesebbe kerül a működtetése, mert az elektromos áram olcsóbb, mint a dízel, akkor 10 vagy 12 év alatt az elektromos autónak olcsóbbnak kell lennie. Ugyanakkor az elején, több pénzbe fog kerülni a megvásárlása. Fontos tehát megtalálni azt a módot, ami által nem érzik a vásárlók, hogy szegényebbé válnak egy hosszú távon okosabb döntés meghozatalakor. Ez nyilvánvalóan kihívást jelent. Az imént említett autóvásárlásra kivetített logika a teljes mobilitási szektorra, bizonyos esetekben az épületekre is érvényes. Továbbá azok a vállalatok is érintettek, akiknek kihívást jelenthet a megfelelő árazás megtalálása, illetve a körforgásos gazdaságot támogató olyan megoldásokra is vonatkozik, amelyek sokkal inkább a szolgáltatások nyújtásán, mint a termékek értékesítésén múlik.

Rengeteg nagyvállalatnak vannak már célkitűzései a következő évtizedekre, illetve már megvalósított kibocsátás-csökkentési eredményei. Sokszor elhangzik azonban, hogy a saját működésükben könnyebb megvágni a kibocsátást (Scope 1 és Scope 2 kibocsátások), mint azt, ami közvetetten (Scope 3 kibocsátás), vagyis például a beszállítóktól ered, és egyébként is jelentősen nagyobb arányt képvisel. Mikor éri el a közepes és a kisebb vállalatokat – a beszállítókat - a nagyoktól jövő nyomás, hogy ők is lépéseket tegyenek a karbonsemleges vagy akár a nettó zéró működés felé? Vagy ez már el is kezdődött?

Már elkezdődött. Vannak olyan vállalati célkitűzések, amelyek nemcsak a Scope 1-es és 2-es kibocsátásokra vonatkoznak, hanem a Scope 3-ra is, ami egyben azt is jelenti, hogy ezen vállalatok minden beszállítójának is meg kell felelnie bizonyos kritériumoknak. Ez a jelenség most még csak egy viszonylag kis része a teljes gazdasági tevékenységnek, és nem jelenti azt, hogy minden kisvállalatot kihívás elé állítana. A kisebb cégek, ha mérik a saját kibocsátásukat, akkor azt azért teszik, mert úgy látják, hogy előnyös számukra, vagy az ügyfeleik számára, esetleg az ESG-szempontoknak (környezeti, társadalmi, és vállalatvezetési kritériumoknak) való megfelelés miatt. Az EU-ban, de nemzetközi szinten is, folyamatosan új szabályokat javasolnak, amelyek idővel nemcsak a nagyokra, hanem az egyre kisebb és kisebb vállalatokra is vonatkozni fognak. Persze ez nem azonnali lesz, és mire idáig eljutunk, már sokan az ügyfeleik miatt is vállalni fognak bizonyos kötelezettségeket.

Reális elképzelés például egy ingatlanfejlesztő, vagy kivitelező vállalat azon elhatározása, hogy abszolút zéró kibocsátással, - amit semlegesítés, kiegyenlítés (carbon offset) nélkül ér el - fog működni 15-20 év múlva?

Abszolút, jelenleg azonban nagyon-nagyon kevés olyan vállalat van, amelyiknek zéró kibocsátási célkitűzése van, mert a körülötte lévő rendszer még nem áll készen, még nem alkalmazkodott ehhez. Láthatjuk viszont a különböző intézkedések, a kormányzat, valamint a vállalatok, az innováció és a fogyasztók révén már folyamatban van a változás ezen a téren is. Ennek köszönhetően elviekben lehetséges a nettó zéró kibocsátás melletti működés. Gyakorlatban azzal tudjuk ezt segíteni, hogy ösztönözzük a kutatásba, vagy az új technológiákba való beruházásokat, a vállalatok piaci magatartását, amikor új terméket vagy szolgáltatást hoznak forgalomba. Optimista vagyok abban, hogy ez sikerülhet, látva a mostani változásokat. Nem látok okot arra, hogy ez ne lenne lehetséges, de azt is tudom, hogy messze nem vagyunk olyan előrehaladott állapotban, mint amilyenben lennünk kellene, így fontos a gyorsaság. Szerencsére sok olyan példa van, ahol az exponenciális növekedés 15 év alatt egy nem létező dologból, népszerű és széles körben használt terméket vagy szolgáltatást eredményezett, gondolhatunk az Apple iPhone-jára, vagy a Facebookra. A 2022-es és a 2035-ös év közötti időszakban sok minden megtörténhet. A legfontosabb követelmény a képzelőerőnk és az elszántságunk, illetve politikai akarat és a vágy arra, hogy ezt megvalósítsuk.

Bizonyára hallott róla, hogy Magyarország ellenzi az ipari szektorban jól ismert ETS rendszer (EU kibocsátás-kereskedelmi rendszere) kiterjesztését az épületekre, illetve a közlekedési szektorra. Mit gondol, ha a kiterjesztés megvalósulna, az hogyan érintené a háztartásokat, a vállalatokat?

Amikor a javaslatot benyújtották, a CLG Europe-nál (Corporate Leaders Group Europe) az aggodalmunkat fejeztük ki, és felhívtuk rá a figyelmet, hogy a javaslat egyes közösségekre gyakorolt hatásait először értelmezni, majd megfelelően kell kezelni a bevezetése előtt, mert az általános megközelítés komoly kockázatokat hordoz. Vannak módszerek ezen kockázatok csökkentésére, de emellett úgy gondolom, hogy fontos lenne megvizsgálni a kibocsátás-kereskedelmi rendszer szerepét más szakpolitikákkal együttesen is, mielőtt azt mondanánk, hogy a helyes válasz az épületek és a közlekedés azonnali bevonása az ETS-be. A kibocsátás-kereskedelmi rendszer célja egy olyan hosszú távú szén-dioxid-ár megállapítása, amely a leghatékonyabb módon ösztönzi a tőkefelhasználást az árakat alkalmazó valamennyi szereplő számára. Most csak egyes ipari tevékenységekre vonatkozik, tehát a közlekedési eszközöket és az épületeket használókra még nem.

A szén-dioxid-árképzés hosszú távon jól alkalmazható, vannak azonban olyan rövid távú szabályozások, amik még fontosabbak bizonyos gazdasági tevékenységeknél, társadalmunk bizonyos részeinél, mivel gyors cselekvésre ösztönöznek.

Például az elektromos járművekre való átállás során azt láttuk, hogy gyorsan terjedésnek indult a technológia, de még így is a jelenlegi 80 euró/tonna szén-dioxid-kvóta árnak több mint a duplájára lenne szükség, hogy elérje azt a hatást, ami a járműgyártókat a flottájuk villamosítása felé terelné. Mit mond el mindez? Azt, hogy más szakpolitikák voltak azok, amelyek a gyártókat az elektromos járművekre való áttérésre ösztönözték. Melyek ezek? Például a korlátozások, amelyek meghatározhatják, hogy bizonyos technológiákat 10-15 év múlva már nem használunk. Másik eszköz az ösztönzők alkalmazása, a kutatás és az innováció terén pénzügyi serkentőket kell bevezetni. Van még két másik összetevő, ezek a szabályok, amelyek kimondják, hogy egyre magasabbra fogjuk emelni a keresletet ezen termékek iránt, a másik az infrastruktúra. Az elektromos autóknál maradva, a keresletélénkítésnek együtt kell futnia az infrastruktúra, vagyis a töltési hálózat fejlesztésével. Amikor a gyártó mindezeket látta létrejönni, akkor a szén-dioxid-árképzés szinte felejthető gondolattá vált.

Az árjelzésnek majdnem olyannak kell lennie, mint egy biztosítási szerződésnek, valami mögött áll és nyomást gyakorol, de csak bizonyos esetben lép életbe, míg az ösztönzéshez elsősorban egy sor más szakpolitikai beavatkozásra van szükség. Az épületekre és a közlekedésre ilyen szempontból kellene gondolni, és így már előnyös lehet a kibocsátás-kereskedelmi rendszerbe való bevonásuk. De mindebben a tervezés döntő fontosságú, illetve az is, hogy bizonyos közösségek megfelelő támogatást és védelmet kapjanak.

Martin Porter interjú
Martin Porter, kép forrása: Mónus Márton/Portfolio

Eddig többnyire Európáról volt szó, globálisan azonban talán még több a megoldandó probléma. Itthon olyan döntéseket kell hoznunk, minthogy elektromos vagy dízel autót válasszunk, a világ egyes részein, például Afrikában, viszont olyan helyzetekkel szembesülnek az emberek nap mint nap, mint a tiszta víz hiánya, a szárazság, az élelmiszerhiány vagy a szegénység. A fenntarthatósági célokat talán másként kell értelmezni a világ különböző pontjain?

A Párizsi egyezmény és más nemzetközi éghajlat-változási megállapodások értelmében van valami, amit közös, de differenciált felelősségnek neveznek. Az egész megközelítés lényege, hogy vannak bizonyos célok, amelyeket együttesen kell elérnünk, de az egyes régiók és országok más-más felelősséget vállalhatnak ebben. Az említett afrikai országoknak nagy előnye, hogy nem kell a meglévő infrastruktúrájukon változtatni, nem kell semmit fokozatosan leépíteni, helyette egy új típusú infrastruktúrára tudnak átugrani. Így például néhány afrikai országban a mobiltelefonálás teljesen elterjedt anélkül, hogy lett volna egy vezetékes telefonos korszak, míg Európában, Magyarországon, az Egyesült Királyságban, és más országokban megszoktuk, hogy van vezetékes telefonunk, amihez hozzájött a mobiltelefon. Ők ezt az átmeneti technológiát átugrották. Ugyanez igaz lehetne a megújuló energiaforrásokra, bizonyos típusú mobilitásra, ami a helyi közösségekhez és gazdaságokhoz igazodna. Úgy gondolom tehát, hogy a megoldások a földrajzi, éghajlati, társadalmi fejlettségi fokozatoktól függően eltérőek lesznek, de némelyik közülük az egész világra fog vonatkozni. Ilyen lehet például a napenergia hasznosítása, maga a technológia általános, még akkor is, ha a különböző helyeken különböző módon alkalmazzák.

Európa kifejezetten előnyös helyzetben van, rengeteg erőforrás és tudásbázis áll rendelkezésre az innováció, a technológiai újítások kidolgozásához. Ebben érdemes lenne minél jobbnak lenni.

Először meg kell vizsgálni, hogy Európának mely területen van szüksége bizonyos típusú technológiákra, és ezekbe kell invesztálnunk. Ha Magyarország - vagy bármely más ország - egy adott technológia alkalmazásában élen jár, a legjobb benne, és emiatt a legolcsóbban tudja előállítani, akkor ennek az exportálásával mindenki jól fog járni. Ezt foglalja össze a versenyképes fenntarthatóság fogalma (competitive sustainability), amiről egyre többet beszélünk, és ami magával hozza az együttműködést és bizonyos kutatási költségek, célok megosztását. Európa élen járhat abban, hogy ne csak piacokat, hanem iparágakat és megoldásokat hozzon létre. Nagy és egységes piaccal rendelkezik, olyan szabályokat állíthat fel, amelyek nemzetközi viszonylatban vezető szerepet játszhatnak, amelyek ösztönzik a megoldásokba, vállalatokba és értékláncokba történő beruházásokat, amelyek jobban gyökereznek Európában, mint máshol. Ha ez sikerül, akkor a globális piacok előfutárai leszünk. Ezt láttuk a szélerőművek esetében, van tehát egy remek példánk arra, hogyan sikerült megteremteni a korai technológiát és ehhez egy piacot. Látnunk kell, hogy hol tudunk olyan vezető technológiákat kifejleszteni a hazai piacra, amelyeket nemzetközi szinten is exportálni fogunk. Európa remek tudásinfrastruktúrával rendelkezik, kiváló az egyetemi rendszere, amit nem kapcsoltunk eddig össze a kereskedelmi szereppel. Ez most változik. Ha ezt meg tudjuk tenni, és úgy gondolom, hogy megtudjuk, akkor Európának vezető szerepe lesz a versenyképes fenntarthatóságban.

Jogosak lehetnek azok a félelmek, amelyek szerint Európa a klímasemlegesség szempontjából előnyös ágazatokat megtartaná, míg a magas kibocsátású, de a fogyasztás miatt szükséges iparágakat az unión kívülre helyezné, hogy ezzel a klímaváltozási céloknak eleget tegyen a saját területén?

Bizonyos mértékig ez már megtörtént a fogyasztási értékláncokon keresztül, már eddig is sokat exportáltunk. A kérdés így nem az, hogy ez meg fog-e történni, hanem, hogy valóban meg tudjuk-e állítani és vissza tudjuk-e fordítani. Szerintem ez lehetséges, átmeneti intézkedések kombinációjával, amit úgy is megfogalmazhatunk, hogy a kibocsátás-kereskedelmi rendszerhez való kapcsolódásra van szükség. Biztos vagyok benne, hogy sok vita folyt már erről, illetve a szén-dioxid-határ kiigazítási mechanizmusról (CBAM- Carbon Border Adjustment Mechanism) egyaránt, bizonyos ipari ágazatokat, például az acélipart érintően. Az Európán kívül, és az Európában gyártott acél szén-dioxid ára közötti különbség elég jelentős lehet ahhoz, hogy a vállalatok a tengerentúlra helyezzék át a termelésüket ahelyett, hogy Európában fektetnének be. Ezekben a konkrét esetekben van értelme elővigyázatosságból intézkedéseket alkalmazni, amennyiben a többi országban nem érvényesül azonos szintű szén-dioxid-árképzés.

Ugyanakkor valójában már minden ország a világban ugyanazt a célt látja, és arra törekszik, hogy elérje a klímasemlegességet, a nulla kibocsátást. Más a tempó, más az előrehaladás fázisa, de a cél ugyanaz. Vannak olyan erőfeszítések, amelyekkel meg lehet akadályozni, hogy egy vállalat áthelyezze a kibocsátását.

A szén-dioxid-árképzés és a fenntarthatóság fontos szempontok például a bányászati tevékenységeknél, de vannak olyan tényezők, amik az ellen hatnak, hogy kiszervezzék ezt a tevékenységet. Például nem mindegy, hogy a kitermelt anyagok feldolgozása holt történik, hol van elégséges gyártási kapacitás, van-e megfelelő tudásbázis, illetve a nagy és gazdag piacok közelsége is azon tényezők között szerepel, amelyek visszavetik a kiszervezési terveket. Meg kell fordítani a folyamatot, már most is vannak olyan kiterjesztett értékláncok, ahol a nyersanyagok és az energia nagy részét kiszervezték. Az Ukrajnában történő tragikus események példáján látjuk, hogy milyen veszélyeket rejt az egyetlen, túl jelentős beszállítótól való függés. Ez most történetesen az olaj és a gáz, de ugyanez igaz más nyersanyagokra. Egy ideje már tisztában vagyunk ezekkel a veszélyekkel, a feladatunk most, hogy nagyon gyorsan levonjuk a tanulságokat, többek között azt, hogy többféle energia- és nyersanyagforrást kell diverzifikálnunk. Meg kell találni a nagy arányú hazai kitermelés módját, környezetvédelmi és egyéb okokból egyaránt. Ezek a lépések végső soron hozzájárulnak ahhoz, hogy újra egyensúlyba hozzuk a gazdaságunkat.

A klímaváltozással kapcsolatos célokat és vállalásokat várhatóan hogyan fogja befolyásolni az orosz-ukrán háború?

Sajnos nagyon nehéz megjósolni, hogyan fognak alakulni a dolgok, de talán feltételezhetjük, hogy az egész világ gazdaságát és különösen Európát kihívások elé fogja állítani, a növekedési rátákat, a foglalkoztatottságot, az inflációt mind befolyásolni fogja a háború. Ugyanakkor a reakciókból azt látni, hogy bár most vannak rendkívül fontos gazdasági intézkedések, ettől még nem akarunk visszatérni a tíz évvel ezelőtti energiamixhez, vagy megváltoztatni például a Párizsi megállapodás céljait. Különösen érdekes Németország, némely más európai ország, illetve vezető üzleti csportok azon válasza erre a kihívásra, hogy a megújuló energiaforrások megduplázására van szükség, még gyorsabb cselekvésre, és még nagyobb erőfeszítésekre. Ezek olyan változások, amelyek a biztonságot és az ellenálló képességet alapozzák meg, a környezeti, társadalmi és fenntarthatósági előnyök mellett. A rugalmasság és a fenntarthatóság ugyanannak az éremnek a két oldala. Azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzet súlyossága inkább megerősíti egy másik rendszerre való áttérés szükségességét, ahelyett, hogy visszahúzná az embereket a tegnapi megoldásokhoz.

Mik a várakozásai a következő 2-3 évre vonatkozóan?

Úgy gondolom, hogy a kormányok és a politikai döntéshozók további erőfeszítéseket tesznek majd a tavalyi COP26 klímakonferencián is elhangzott ambíciók további növelése érdekében. Egyértelmű, hogy a kormányok ez idáig megfogalmazott kötelezettségvállalása még nem elegendő a célok eléréséhez. Az egyes szervezetek, vállalkozások szorgalmazni fogják a merészebb vállalásokat, így szerintem nemzeti szinten a jelenleginél szigorúbb célokat fogunk látni, még az EU-ban is. Sokkal több erőfeszítésre számítok a fenntartható finanszírozás terén is, illetve a gáz- és nukleáris energiaforrásokkal kapcsolatos vitákat várhatóan kiterjesztik nemcsak a környezetvédelmi, hanem a szociális kérdésekre egyaránt. Szerintem a szabályok világosabbá és szigorúbbá válnak, és a következő néhány évben több vállalatra fognak vonatkozni. Várhatóan a körforgásos gazdaság és az éghajlat-politika között is erősebb lesz a kapcsolat, és nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni arra, hogy a szabályok meghatározásával piacokat teremtsünk: a klímasemleges, a körforgásos és a digitális piacokat meg kell határozni. Számos olyan javaslat született európai szinten, amelyek a szabályozással arra ösztönöznék a vállalatokat, hogy ezekre a piacokra termeljenek. A kereslet oldali intézkedések, a kínálat oldali helyett, egyre jelentősebbek lesznek.

Címlapkép forrása: Mónus Márton/Portfolio

magyarorszag-ukrajna-europai-unio
fű szárazság aszály vízhiány getty stock
szuezi csatorna
A Credit Suisse svájci bankóriás homlokzata. Fotó: Shutterstock

Holdblog Időgépem, a hitel

"Még ha egy sátorban is kell élned hozzá, az adósságot kerüld el!" (Sara Quin) Meglepő idézet, pláne mivel nem...

Díjmentes online előadás
Megmutatjuk hogyan tudsz kezdőként a forinttal kereskedni.
Díjmentes online előadás
Mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát?
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Senior Privát Bankár (Miskolc)

Senior Privát Bankár (Miskolc)
2023. március 21.
Agrárium 2023
2023. március 8.
Biztosítás 2023
2023. március 30.
Építőipar 2023
2023. április 25.
Sustainable Tech 2023
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
fű szárazság aszály vízhiány getty stock