Már javában tart a fesztiválszezon, a nyári szünet kezdetétől azonban sokasodnak a magyar fesztiválok. A legjelentősebb továbbra is a Sziget, melyet idén augusztus 7. és 12. között tartanak meg. A rendezvényre jelenleg 142 900 forintba kerül a hetijegy, melyért június 6 előtt még 132 900 forintot, április 10 előtt 111 900 forintot kellett fizetni. Aki már tavaly november 16 előtt megvette a jegyét, annak 104 900 forintba került a hetijegy, a Super Early Bird jegyeket pedig tavaly augusztus 20-a előtt lehetett beszerezni, 92 900 forintért.
Ahogy azt a szervezők bejelentették, a tavalyi árakhoz képest nem nőttek a jegyárak, sőt, egyes esetekben még olcsóbban is lehetett belépőt váltani, mint 2023-ban. A tavalyi olcsóbb étel, vagyis a budget food kampány idén is folytatódik: 2024-ben a vendéglátós pályázatban már nem csak főételt, hanem teljes menüt kértek be a szervezők árakkal, és mindenkivel egyeztetik a menüsort. A cél, hogy a fogyasztói árak még olcsóbbak is legyenek mint tavaly. Emellett az italárakat szeretnék a tavalyi árakon tartani – mondta el Kádár Tamás, a Sziget Zrt. cégvezetője az áprilisi sajtótájékoztatón.
Az elmúlt években számos kritika érte a fesztivált azzal kapcsolatban, hogy a magas árak egyre kevésbé megfizethetők a hazai fesztiválozóknak, és a Sziget egyre inkább a külföldiek fesztiváljává válik. Kádár Tamás kiemelte, hogy az elővételes jegyidőszakban megugrott az eladott bérletek száma, és hosszú idő után először a magyar látogatók vásároltak a legtöbben Early Bird hatnapos bérleteket. „A diákjegyekkel és a 21 év alattiaknak idén bevezetett „U21” bérlet megjelenésével a fiatalok - az első időszakban - a tavalyinál is olcsóbban juthattak bérlethez.”
A Pénzcentrum kiszámolta, hogy viszonyul a Sziget bérlet/hetijegy ára az aktuális minimálbérhez. Ez alapján az látható, hogy aki időben vett jegyet, az 2024-ben a minimálbér felét fizette ki a belépőre. Ennél kedvezőbb arányra - vagyis amikor még a minimálbér felénél is olcsóbb volt a Sziget-bérlet - utoljára 2008-ban volt példa. Fontos azonban kiemelni, hogy az infláció hatására a minimálbér az utóbbi időben jelentős mértékben emelkedett.
Címlapkép forrása: Bielik István, szigetfestival.com
Vlagyimir Putyin és Benjamin Netanjahu Gázáról egyeztetett
Fogolycseréről és a gázai békefolyamatról is beszéltek.
Bejelentésre készül Orbán Viktor - Hétfőn sajtótájékoztatót tart
Sajtótájékoztatóra készül a kormány és az iparkamara.
Megállapodás Oroszország és Ukrajna között - 1200 ukrán térhet haza
Nagyszabású fogolycsere indul a két ország között.
Vámháború: Trump visszakozott, de így is brutális a vám a brazil kávén
Súlyos terhek sújtják a brazil exportot.
Trump két problémás ügyet is kreált magának
Az argentin peso árfolyamáról és a Pekinggel folytatott kereskedelmi háborúról van szó.
Bajban a német gépgyártás - Nagy leépítés jön a Kukánál
Gyenge a kereslet és erős az ázsiai verseny.
Új halálos járvány tört ki, egyelőre nincs rá jóváhagyott gyógymód
Tünetek: magas láz, erős fejfájás és izomfájdalom.
Korrupciós botrány Ukrajnában: nagytakarítás jön az energetikában
Vezetőcserék jönnek a kulcsfontosságú állami energetikai vállalatoknál.
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.


