A magyarországi kkv-k nincsenek könnyű helyzetben, mindazonáltal ahogy a Portfolio és a KAVOSZ közös tavaszi országjáró körútján a helyi vállalkozók által megosztott tapasztalatok alapján egyértelművé vált, számukra is van élet a komfortzónán túl és a lassulás közepette is találnak kapaszkodókat.
Tény, hogy az energiaválság óta, illetve tekintettel arra, hogy a lakossági rezsivédelem miatt keletkező veszteség jelentős része az ipari fogyasztókon csapódik le, az energiaköltségek kezelése stratégiai prioritássá vált.
A GNX Engineering Kft. alapító ügyvezetője, Racsek Dániel szerint a vállalatok számára ma már nem képezi vita tárgyát, hogy foglalkozniuk kell-e az energetikával, hiszen ez pénzügyileg is megtérülő befektetés. "Ez egy versenyképességi dolog, ami pedig közép-hosszú távú fennmaradás, fejlődés, piacszerzési kérdéssé válik" – mondta el korábban a szakember a Portfolio-nak.

Energiatárolással a villanyszámla ellen
Egyre több vállalat igyekszik házon belül megoldani saját energiaszükségleteinek fedezését, azonban a napenergia-termelés felfutásával mind gyakoribbá válnak a negatív áras időszakok, amikor fizetni kell azért, hogy valaki elvigye a megtermelt energiát. Itt válik kulcsfontosságúvá az energiatárolás szerepe, amely lehetővé teszi, hogy a napközben megtermelt többletenergiát eltárolják, majd az esti csúcsidőszakban használják fel.
"Napenergia-termeléssel és energiatárolással 36 és 40 forint között lehet saját célra előállítani energiát, ami lényegesen kedvezőbb a hálózatról beszerezhető árnál" – magyarázta Racsek Dániel.
A Jedlik Ányos program keretében elérhető támogatásokkal (kis-, közép- és nagyvállalatok számára 50%, 40%, illetve 30% támogatási intenzitással) ez az ár pedig még tovább csökkenthető:
28 és 20 forint közötti átlagárakkal tudják a következő 15 évben a fogyasztásuknak akár a 60%-át kiváltani.
A program jelenleg társadalmi egyeztetésen van, és dedikáltan e célra 50 milliárdos keretösszeggel várhatóan a nyár folyamán nyílik meg.

Racsek Dániel úgy véli, hogy az energiatárolás nem csupán egy termék, hanem komplex szolgáltatás, amely megfelelő tervezést, üzemeltetést és kiberbiztonsági megoldásokat is igényel. "Ez nem egy termékeladás. Ezt működtetni is kell úgy 10-15 évig" – tette hozzá a szakember, hangsúlyozva, hogy éppen ezért rendkívül fontos, hogy a vállalatok megbízható, tapasztalt partnerekkel dolgozzanak együtt a rendszerek kiépítésénél és fenntartásánál.
Le kell csapni a kedvező finanszírozásra
Ami a hatékonyságjavításra szolgáló beruházások finanszírozásának egyéb aspektusait illeti, a vállalatoknak érdemes a teljes rendelkezésre álló eszköztárral élniük. Itt van például a 155 milliárd forintos keretösszeggel elindított „Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram”, amely a Demján Sándor Program részeként valósul meg.
De a KAVOSZ Széchenyi Kártya Program keretében kínált ajánlatai között is érdemes nézelődni, ahol kedvező, tíz évre fix 3%-os kamat mellett igényelhetők beruházási hitelek. Sőt, a zöld projektek mindössze 1,5%-on finanszírozhatók ugyanilyen futamidő mellett.

AI-ügynökök ne kíméljenek!
A hatékonyságnövelés a munkafolyamatok kapcsán is kulcs, és ennek talán legfontosabb hívószava az AI, ahol legújabban a mind komplexebb és korábban az emberi intelligencia territóriumába tartozó feladatok elvégzésére képes AI-ügynökök jelentik az egyik szintlépést.
Az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman például legutóbb "szuperkompetens kollégákként" hivatkozott rájuk, míg Jensen Huang, az Nvidia alapító-vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy
a jövőben minden vállalat informatikai részlege az AI-ügynökök HR-részlege lesz.
A Citi elemzői szerint ezek a kifinomult algoritmusokkal és hatalmas mennyiségű adathoz való hozzáféréssel felszerelt robotok teljesen átalakítják a fogyasztók és a vállalatok kapcsolatait, ugyanis „tárgyalni” fognak a cégekkel, hogy a lehető legjobb ajánlatokat biztosítsák felhasználóik számára.
Míg a fogyasztók számára a megfelelő ügynök kiválasztása válik kritikussá, vállalati oldalon szintén teljes újragondolásra lesz szükség. Szakértők úgy vélik, hogy a vezető bankok és nagyvállalatok valószínűleg saját AI-alapú szolgáltatások nyújtása mellett döntenek majd. A BigTech cégek azonban versenyelőnyre tehetnek szert velük szemben is, mivel alapból digitális a működésük és gyorsabban lépnek piacra a szolgáltatásaikkal.
A kisebb cégek és startupok növekedését az ügynökök elterjedése turbózhatja fel, a várakozások szerint a mesterséges intelligencia ugyanis drámaian javíthatja elérésüket.

Vállalati memória, soha nem látott szintű személyre szabás: ez a multimodális AI ereje
Az agentic AI mellett a multimodális mesterséges intelligencia trendje is egyre inkább a fősodor részévé válik, amelynek lényege, hogy egyszerre képes megérteni és feldolgozni különböző típusú információkat, például szöveget, képeket, hangot és videót, és az ilyen modellek ezen különböző bemenetek alapján hozzák létre az eredményt. Ahogy a McKinsey vonatkozó tanulmányából kiderül, a technológia számos iparágban hoz forradalmi változásokat, ami a kkv szektort is surranópályára segítheti.
A multimodális AI a marketing és termékfejlesztés területén felgyorsítja a kreatív folyamatokat, lehetővé téve személyre szabott kampányok és termékprototípusok létrehozását. Ugyanez a technológia segít a trendek korai felismerésében is, mivel képes elemezni a közösségi médiából és más vizuális forrásokból származó strukturálatlan adatokat. Emellett a felhasználói élmény tesztelését is automatizálja, többcsatornás környezetben vizsgálva a vizuális és kódszintű megfelelést – ezzel növelve a hozzáférhetőséget és a használhatóságot.
A generatív AI ezen típusa lehetőséget teremt arra is, hogy a kisebb B2B ügyfelek személyre szabott támogatást kapjanak – olyat, amit eddig csak a legnagyobb ügyfelek élvezhettek dedikált account managerek révén.
A megfelelő AI-megoldásoknak köszönhetően végre minden ügyfélnek lehetne egy digitális képviselője, amely szinte emberi alapossággal ismeri az adott céget.
A vállalatok szemszögéből nézve a multimodális AI-nak köszönhetően nemcsak az ügyfélélmény javul, hanem a belső tudás megőrzésében is nagyot lehet előrelépni. Az AI-rendszerek képesek megjegyezni korábbi döntéseket, eredményeket és gyakori problémákat, így egyfajta vállalati „memóriaként” működnek, amely akkor is megmarad, ha a munkatársak cserélődnek.
Az energiahatékonyság növelésében, valamint a mesterséges intelligencia termelékenységnövelő hatásában rejlő potenciálról szól a szeptember 16-i KKV Sikerklub, amelyre már nyitva áll az ingyenes regisztráció.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Bejelentették a NATO–Oroszország Tanács megszűnését – Medvegyev kapva kapott az alkalmon
Menetrend szerint érkezett a volt orosz elnök fenyegetése.
Fokozódik a rejtély a pórul járt Sea Baby körül: az ukrán titkosszolgálat tagadja a NATO-tagország állítását
Románia szerint felrobbantottak egy ukrán gyártmányú tengeri drónt.
Vége egy korszaknak: új tulajdonoshoz kerül ez a boltlánc Magyarországon is
Hamarosan indul az üzletek átépítése.
Nagy döntésre készül Trump - Titokban már most vizsgálják, mit okozhat ezzel az amerikai elnök
A Wall Street egyes szereplői már most aggódnak.
Pikáns fordulatot vett a versenyfutás: felnőttfilmes milliárdos vetett szemet az orosz olajgigászra
Egyre többen pályáznak a Lukoil külföldi eszközeire.
Moszkva-szimpatizáns képviselőt küldött volna Kijevbe az Európai Parlament, Ukrajna azonnal lépett
A német AfD tagja többször is járt Oroszországban az elmúlt években.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.

