Van élet a komfortzónán túl – A fehérvári kkv-k a kedvező finanszírozáson túl saját ellenállóképességükre támaszkodnak
Befektetés

Van élet a komfortzónán túl – A fehérvári kkv-k a kedvező finanszírozáson túl saját ellenállóképességükre támaszkodnak

Portfolio
Záró etapjához ért a Portfolio és a KAVOSZ közös országjáró körútja, ahol a helyi vállalkozói közösség képviselői számára nyílt lehetőség, hogy átfogó tájékoztatást kapjanak a számukra elérhető finanszírozási és támogatási eszköztárról. A székesfehérvári helyszínen a szakértők kiemelték: ebben a nehéz időszakban is meg kell tartani a lendületet, és bár lehet, hogy irányváltoztatásra lesz szükség, a komfortzónát mindenképp el kell hagyni.

Székesfehérváron is hatalmas érdeklődés övezte a kis- és középvállalatok aktuális beruházás-fejlesztési lehetőségeit bemutató előadás-sorozatot, miután a roadshow korábban Veszprém, Pécs, Kecskemét, Szeged, Szolnok, Miskolc és Nyíregyháza helyszíneken járt, a helyi üzleti elit több száz képviselőjét megmozgatva.

A magyar gazdaságpolitika víziójának része a hazai kkv-k robosztussá tétele, amit nagyban javíthat a Demján Sándor Program. Ennek egyik központi eleme a méretugrás tömeges megvalósítása, amit 2025-ben 100 milliárd forintos tőkeprogram ösztönözhet. mutatott rá Dr. Balog Ádám, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökének megnyitója után.

015A4235
Dr. Balog Ádám, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke a vállalati tőkebevonás fontosságáról beszélt

A vállalkozásoknak alternatív, tőkepiaci alapú finanszírozási forrásokra van szükségük, hogy csökkentsék a hitelállományukat és beruházhassanak a jövőjükbe, hangsúlyozta a szakember.

Most együtt próbáljuk meg megérteni, hogyan tudunk jól tőkét bevonni, és megtanulni, hogyan tudjuk ezáltal a magyar kkv szektort olyan irányból is megtámogatni, ami eddig még nem sikerült"

– jelentette ki az MKIK alelnöke. "Ami biztos, hogy ennek eredményeképp reziliensebbek leszünk a külső hatásokkal szemben is, ami kulcsfontosságú ahhoz, hogy lehetőleg minél hamarabb kijöjjünk a mostani gazdasági helyzetből."

015A4330
A gazdasági nehézségeket nagyfokú rugalmassággal és a kedvező finanszírozási konstrukciók kihasználásával lehet átvészelni

Kedvező finanszírozással lehetne begyújtani a rakétákat

A jelenlegi magas kamatkörnyezetben kulcsfontosságú a kedvező finanszírozási konstrukciók szerepe, és ebben jelenti a különbséget a Széchenyi Kártya Program. A március 1-jei újabb kamatcsökkentéssel még vonzóbbá tett termékpaletta ennek megfelelően egyre népszerűbb, elsősorban a kereskedelem, építőipar, és szállítás területén tevékenykedő cégek körében.

015A4360
Fejér Vármegyében csak idén 320 szerződés jött létre a Széchenyi Kártya Program keretében mintegy 9 milliárd forint értékben, mondta el Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója

„A kkv-finanszírozás szerkezete kedvezően változik – a beruházás erősödik” – mondta Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója, miközben megjegyezte, hogy a kamatkörnyezet és a finanszírozási hajlandóság között egyensúlyra van szükség.

Az éves szinten 320 milliárdba kerülő program hatására rengeteg pénz kerül vissza a gazdaságba: két és fél, háromszoros multiplikátor hatással lehet számolni

– húzta alá a vezérigazgató.

Fejér Vármegyében csak idén 320 szerződés jött létre a Széchenyi Kártya Program keretében mintegy 9 milliárd forint értékben, míg a megelőző két évben összesen 3100 szerződést kötöttek 102 milliárdos nagyságrendben.

A Széchenyi Hitelkártya Program idei negyedéves adatai sokatmondóak:

tízből négy igénylő a 10 évre fix 3% kamattal elérhető beruházási hiteleket választotta, a vidék aránya a szerződésszámot tekintve pedig meghaladta a 70%-ot.

015A4791
Major Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium osztályvezetője a roadshow fehérvári állomásán

A vállalatok kivárnak, elsősorban a gyenge belső kereslet miatt, a beruházásokat pedig sokan most feleslegesnek tartják, ismertette a legújabb felmérések eredményét Major Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium osztályvezetője. A hazai kkv-k inkább a külföldi piacokban bíznak, amit a hatalmas érdeklődést generáló EXIM Exportösztönző Hitelprogramja is tükröz.

A hazai gazdaság megerősítéséhez méretugrás kell, hogy a kkv-k nagyvállalattá válhassanak és stabilan növeljék az exportot

– hangsúlyozta.

Ez most nem a startupos MVP

A VOSZ eddigi munkáját folytatva segíti a vállalkozások életét egy sor tevékenység révén úgy mint tanácsadás, rendezvények és képzések. Eppel János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke egyebek mellett a csőben lévő tervekről beszélt, ahol hangsúlyos szerepet kap többek között az induló vállalkozások célzott támogatásokkal, mentorálással és digitális fejlesztésekkel való támogatása, valamint a kkv-k beszállítóvá válásának elősegítése is.

015A4860
Eppel János VOSZ elnök a szervezet eredményeit és terveit ismertette

Magyarország a hazai kkv-k tekintetében egyértelműen digitális fejlődési pályára állt, a felzárkózás ütemes, de ezt az ütemet fenn kell tartani, hívta fel a figyelmet Czimbalmos Levente, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Digitalizációs Kollégiumának módszertani vezetője.

015A5034
Megkezdődött a magyar kkv-k digitális felzárkózása, de van még tér a fejlődésre. A képen: Czimbalmos Levente, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Digitalizációs Kollégiumának módszertani vezetője

Ezt a törekvést hivatott segíteni a Modern Vállalkozások Programja (MVP) 2.0, amely szemléletformáló tartalmak, rendezvények és digitális kkv pontok mellett megbízható IT szállítókról készült katalógust is kínál a cégek számára.

Nehéz idők

A tavalyi, tavalyelőttihez képest, amikor stagnált vagy zsugorodott a gazdaság, egy kicsit jobb a helyzet, de messze nem olyan jó, mint korábban, értékelt Madár István, a Portfolio Csoport vezető elemzője a magyar makrohelyzet apropóján.

A GDP-t pörgetni képes fogyasztás-beruházás-export trióból a fogyasztásban lenne meg a potenciál, azonban az elmúlt évek inflációs sokkjának van egy hosszú árnyéka: részben szubjektív okokból az emberek nem akarnak annyit költeni.

015A5134
Madár István a magyar gazdaság állapotáról nyújtott átfogó képet

Ezen túl a trumpi vámokat a világ munkamegosztásában aktívan részt venni kívánó gazdaságok, mint amilyen a magyar is, igencsak megsínylik. Ez fél százalékot is leborotválhat a magyar GDP növekedésből, ami várhatóan 1% körül lesz az idén.

Nehéz idők jönnek, de aki túléli, versenyképesebbé válik

– összegzett Madár István.

A komfortzónán túl

A kapcsolódó kerekasztalon, amelyet Orosz József, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója moderált, egyebek mellett elhangzott, hogy új üzletkötések esetén egyes uniós tagállamokban jelenleg nem mindig nyitottak a magyar termékek iránt, különösen, ha technológiáról van szó. Ez nemcsak üzleti, hanem hatósági szinten is megnyilvánul. A probléma egyik megoldása az lehet, ha az adott cég a külföldi jelenlétét úgy tartja meg, hogy megpróbálja formálisan leválasztani magyar operációt.

Az EU-n kívül láthatóan élénk az érdeklődés például a közlekedésbiztonsági megoldásokat szállító VisibleCrossing termékei iránt. A scale-up fázisba lépő vállalat ügyvezetője, Nagy László elmondta, hogy már három éve az exportnövelésre koncentrálnak, és a balkáni országok mellett az amerikai kontinensen is jól tudnak haladni.

A hazai szektort inkubátorként tekintjük, ehhez igénybe kívánjuk venni a kapcsolódó szervezetek segítségét mint pl. a HEPA vagy az Enterprise Europe

– tette hozzá.

015A5293
Orosz József, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója, Bezák Péter, a Braun Kft. ügyvezetője, Kristóf Péter, a Galaktika Kft. ügyvezetője, Márkus Gábor, a PAKOLE Szerviz ügyvezetője, Nagy László, a VisibleCrossing ügyvezetője, Pál Károly, a Double Ring Wings Kft. ügyvezetője (jobbról balra)

Kis családi cégként az innovatív gyártás területén érdekelt Galaktika Kft. az USA-ban is értékesít, miközben az uniós országok az export döntő többségét adják. Kristóf Péter ügyvezetője szerint azonban ugyanannak az eredménynek az eléréséhez most sokkal többet kell tenni.

A gyártástervezésnél bőven van kihasználatlan potenciál a digitalizálásra, és én mindenkit ilyen beruházásokra biztatnék. A komfortzónából kilépést ne spórolják meg!

– javasolta Kristóf Péter.

A gázipari termékek piaca nehéz időszakon van túl, nem utolsósorban a nagyberuházások leállása miatt, ami rugalmasságot igényel a szereplőktől, számolt be Márkus Gábor, a PAKOLE Szerviz ügyvezetője. A vállalat a hibridrendszerekre fordít nagyobb figyelmet, amivel az exportot lehet felpörgetni. „A fejlesztést nem lehet megúszni, ami viszont érdekesség, hogy ha valamin ott van az „okos” jelzés, az sokkal kelendőbb” – osztott meg egy kulisszatitkot Márkus Gábor.

015A5316
Rugalmasságra van szükség ezekben a nehéz időkben

Az export a dróntechnológiával foglalkozó Double Ring Wings Kft. életében is kiemelt helyet foglal el. Pál Károly ügyvezető az általános gazdasági bizonytalanság mellett a kihívások között említette a nehézkes szabályozást és a fejlesztéseket gátló hatósági előírásokat is. „A covid jót tett az iparágnak, hiszen a távirányítás trendi lett, majd a háborúban külön szerepet kaptak a drónok, ami a hadiipari alkalmazások iránti igényt erősítette” – mondta a szakember, aki a mindennapi működés apropóján megjegyezte, hogy

a túlzott digitalizáció a partnerrel való kommunikáció rovására mehet.

Stagnáló állapotról számolt be Bezák Péter, az építőanyag-kereskedelemmel foglalkozó Braun Kft. ügyvezetője, aki szerint a növekedésnek a kereslet az akadálya, nem a forráshiány.

A munkaerő most rendelkezésre áll és az építőanyagárak is viszonylag alacsonyak, ami kedvező pillanat a beruházásra

– mondta Bezák Péter.

Címlapkép forrása: Portfolio

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Találd meg a neked való befektetési alapot!
Holdblog

Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza

"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha

Portfolio Agrárszektor Konferencia 2025

Portfolio Agrárszektor Konferencia 2025

2025. december 3.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet