Üzlet

2012. szeptember 07. 17:59 | Portfolio

Bekerül a Synergon a BUX-ba

Október elsejétől egy új taggal, a Synergon papírjaival bővül majd a BUX index, jelentette be piaczárás után a BÉT. Számításaink szerint erre vélhetően azért kerülhetett sor, mert az index a Synergon nélkül a taglétszámra vonatkozó minimális tizenkettes elemszámot nem tudta volna felmutatni. A régiós alapok által benchmarkként is használt Cetop20 index összetétele nem változik.

2012. szeptember 07. 17:28 | Portfolio

Bakonyi Erőmű: még korai lenne tulajdonosváltásról beszélni

Bakonyi Erőmű Zrt.-nek több kérdést kell rendeznie ahhoz, hogy bármilyen érdemi üzleti tárgyalást kezdhessen egy esetleges tulajdonosváltásról - mondta Németh Frigyes vezérigazgató az MTI érdeklődésére pénteken.

2012. szeptember 07. 17:23 | Portfolio

Karöltve a nemzetközi piacokkal emelkedett a hazai parkett

Optimistán zajlott a kereskedés a hét utolsó napján, a magyar börze magas forgalom mellett 1,6 százalékkal emelkedett. A vegyesre sikerült amerikai makroadatok utáni mérsékelt hangulatromlás hamar tovatűnt, és folytatódott az emelkedés.

2012. szeptember 07. 16:44 | Portfolio

Pórul járt, aki májusban kiszórta részvényeit

Mark Hulbert, a Marketwatch publicistája mai dátummal megjelent cikkében azt boncolgatja, vajon jól cselekdtek-e azok a befektetők, akik a sell in may jelenségre alapozva idén májusban kiszórták részvényeiket. Az eredmények azonban azt mutatják, hogy nem. Hulbert kiemeli, a befektetők többsége nem ismeri fel, hogy a májustól októberig tartó periódusok relatíve gyenge tőzsdei teljesítményét szinte kizárólag a szeptemberi hónap magyarázza.

2012. szeptember 07. 16:28 | Portfolio

Már egy hónapja 5% alatt az Aegon az E-Starban

Az Aegon Alapkezelő 5% alá csökkentette az E-Starban levő részesedését. Úgy tűnik lassan őrölnek a malmok a cégnél, az Aegon által hozzájuk augusztus 9-én eljuttatott tájékoztatást ugyanis csak most közölték a nyilvánossággal.

2012. szeptember 07. 15:20 | Portfolio

Mérsékelt optimizmus a határidős amerikai piacokon

Vegyesre sikerült amerikai munkaerőpiaci makroadatok érkeztek, melyekre a határidős tengerentúli piacok kisebb eséssel reagáltak, azonban ez nem tartott sokáig, és részben vissza tudtak kapaszkodni. A Dow futures 17, a Nasdaq futures 2, míg az S&P 500 futures 3 ponttal emelkedik.

2012. szeptember 07. 15:11 | Portfolio

Intő jel a tech szektorból: csökkentette várakozásait az Intel

Csökkentette a harmadik negyedévre vonatkozó bevételvárakozásait az Intel, amit azzal indokolt a cég, hogy a kedvezőtlen makrogazdasági környezet miatt a vártnál gyengébben alakul a kereslet. A technológia ciklikus iparágnak számít, így az egész gazdaságra intő jel az amerikai chipgyártó warningja.

2012. szeptember 07. 14:55 | Portfolio

Jól muzsikálnak a bankok, ez húzza felfele az OTP-t is

Bár Orbán viktor szavai tegnap hirtelen esést váltottak ki az OTP árfolyamában, a kedvező külpiaci hangulatban az OTP hamar megszabadult láncaitól. A papír új lokális csúcsra szökött a mai kereskedésben, és a régióban is erős teljesítményt mutat 2,5%-os emelkedésével. Egyelőre úgy tűnik, hogy a délutáni amerikai makroadatok sem tudták kedvét szegni az OTP-bikának.

2012. szeptember 07. 14:11 | Hámor Iván

Tovább nyit a vállalatok felé a Nissan

A hazai újautó piacot lélegeztető gépen tartó céges vásárlások egyre nagyobb figyelmet érdemelnek az importőrök részéről is. Legutóbb a Nissan tartott egy többnapos rendezvényt, melyen a teljes hazai palettáját - a városi autótól a kőkemény sportkocsiig, a vegyes használatú áruszállítótól a teherautóig, valamint a gazdag 4x4-es palettát is - felvonultatta, hogy a meglevő és potenciális flottapartnerei - végfelhasználók és autópark kezelők - számára megmutassa, miért is érdemes közülük választani.

2012. szeptember 07. 12:55 | Portfolio

Nem szűnik a jókedv a régióban

Még mindig a vevők irányítják a régiós kereskedést, a BUX 1,3 százalékkal erősödik, és a középmezőnyben található. Az emelkedést továbbra is a tegnapi EKB-s fejlemények táplálják. A délután során azonban újra Amerika lesz terítéken, ugyanis két fontos munkaerőpiaci adat érkezik.

2012. szeptember 07. 12:42 | Portfolio

Két héten belül kimerült a fűtéskorszerűsítési pályázat kasszája

Az Új Széchenyi Terv fűtési rendszerek korszerűsítést támogató alprogramjára beérkezett, összesített igények lefedik a meghirdetett támogatási keretet. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a 2012. szeptember 7-én délben órakor a beérkezett pályázatok feldolgozásáig felfüggeszti a konstrukciót - olvasható a tárca közleményében.

2012. szeptember 07. 12:11 | Portfolio

Saját részvényt adott el a Plotinus

A Plotinus 2012.09.06-án a Budapesti Értéktőzsdén keresztül 1 250 db saját részvényt értékesített 1 845 Ft/db átlagáron az Equilor Zrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével.

2012. szeptember 07. 10:54 | Portfolio

Nyugat-Európa folytatja a tegnapi ralit

Nyugat-Európában tovább folytatódik a tegnapi rali, a befektetők még mindig a csütörtöki EKB-s fejleményekből táplálkoznak. A délután azonban újra az Egyesült Államokra szegeződhet a piacok figyelme, ugyanis fontos munkaerőpiaci adatok érkeznek.

2012. szeptember 07. 09:48 | Portfolio

Újra emelkedő pályán Budapest

Folytatódik az emelkedés a világ részvénypiacain, azt követően, hogy az EKB elnöke a vártnak megfelelően néhány részletet elárult az EKB tervezett kötvényvásárlási programjával kapcsolatban a tegnapi sajtótájékoztató során. A BUX is kiveszi a részét a kedvező hangulatból, az irányadó hazai index 1,4 százalékkal erősödik.

2012. szeptember 07. 09:35 | Portfolio

Borús év előtt áll a kínai részvénypiac?

Egyre borúsabban látják a kínai részvénypiac jövőjét a befektetők, legalábbis ez derül ki a Bloomberg által készített felmérésből. A kínai tőzsde már az idei évben is meredeken alulteljesít a gazdasági növekedés lassulása miatt, és úgy tűnik egyre borúsabban kezdik látni az ország jövőjét a befektetők. Halkan jegyezzük meg azért, hogy egy részvénypiactól való nagy elfordulás, illetve túlzott pesszimizmus sok esetben ellenkező irányban szokott elsülni.

2012. szeptember 07. 09:28 | Portfolio

Új táblagéppel robban be a piacra az Amazon

Mozgalmasak voltak az elmúlt napok a technológia szektor szereplői számára, a Nokia és a Motorola új okostelefonokat mutatott be, tegnap pedig az Amazon leplezte le táblagépe, a Kindle Fire legújabb verzióját. Az Amazon árfolyama eközben új történelmi csúcsra száguldott tegnap.

2012. szeptember 07. 09:00 | Portfolio

Saját részvényt adott el az OTP

Az OTP 2012. szeptember 6-án 2 772 darab törzsrészvényt értékesített az OTP Bank Nyrt. és Bankcsoport Javadalmazási Politikája keretében.

2012. szeptember 07. 08:56 | Portfolio

Kiugrásra készen - Technikai elemzés

Új csúcsokra tépték az indexet, de a kicsit lemaradó részvények kiugrási kísérlete még várat magára. Mai elemzésünkben a Münchener Rückversicherung és az AT&T mellett az Exxon grafikonját vettük vizsgálat alá.

2012. szeptember 07. 08:53 | Portfolio

Emelkedhet a MOL-OTP páros

Tegnap nagyon kedvező volt a hangulat a világ részvénypiacain, melynek folytatódására számít Éder Tamás, a Strategon üzletkötője. A BUX is emelkedéssel vághat neki a hét utolsó napjának, a magyar nagypapírok közül a MOL-OTP párost lehet érdemes figyelni.

2012. szeptember 07. 08:48 | Portfolio

Visszatérhet a félelem a piacokra

A részvénypiacok jelenleg igen stabil teljesítményt mutatnak, annak ellenére, hogy a globális gazdasági kilátásokat illetően meglehetősen sok a bizonytalanság. Ez a stabilitás elsősorban annak köszönhető, hogy a világ vezető jegybankjai ígéretet tettek arra, hogy cselekedni fognak - idézte a CNBC Arnab Das, a Roubini Global Economics munkatársának véleményét.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i

Holdblog

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás

A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít