Üzlet

Góczi most már Budapesten kívül is közlekedhet

Feloldották Góczi István, az Emfesz gázkereskedő ügyvezető igazgatójának lakhelyelhagyási tilalmát - értesült a Magyar Nemzet. A cégvezető most már átlépheti Budapest határát.

Megbillent Amerika - Napi mélypont közelében zártak az indexek

Amerikát sem kímélték tegnap az eladók, a tőzsdék a nap folyamán végig nyomás alatt álltak, a kereskedést pedig közel napi mélyponton, 1% körüli mínuszban zárták. A lejtmenetben nagy szerepet játszott, hogy a fogyasztói bizalmi index tíz hónapos mélypontra süllyedt.

Ma reggel Ázsiában is negatív hangulat uralkodik, a japán Nikkei 1.4%-os csökkenést mutat. Mindeküzben az amerikai határidők minimális emelekdést mutatnak.

Ázsia is ment Amerika után - Kína volt a kivétel

Az amerikai tőzsdék után mentek ma reggel az ázsiai részvénypiacok is, az irányadó indexek lefelé vették az irányt, a Nikkei 1.5%-os csökkenéssel zárta a napot. A dél-koreai Kospi 1%-kal, a hongkongi Hang Seng pedig 0.5%-kal értékelődött le. A kínai Shanghai Composite viszont szembement a hangulattal, az index 1.3%-os erősödést mutat jelenleg.

Hibás politkát folytat az elektromosautó-gyártók többsége

Új irányt javasol a McKinsey az elektromosautó-gyártásban érdekelt vállalatoknak a legújabb negyedéves kiadványában. Az elemzés szerint sokkal több értelme lenne az egyéni (használati) szokásokhoz igazítani az elektromos autók gyártását, mintsem hogy olyan modellekkel jelenjenek meg a piacon, amelyekkel egyszerre kívánják elérni a potenciális vevők 95%-át.

Mit érdemes venni a tőzsdén? Portfolio.hu Klub MA ESTE!

2010. február 24-én kerül sor a Portfolio.hu Klub következő rendezvényére, ahol két eltérő megközelítés csap össze: meghívott portfólió menedzser vendégünk a fundamentális, míg kollégánk a technikai elemzés segítségével értékeli a piaci helyzetet és ad választ a résztvevők kérdseire.

Lesz ebből tartós emelkedés? - Hozta az előzetes számokat a Freesoft

Nem okozott meglepetést tegnapi gyorsjelentésével a Freesoft, a menedzsment által januárban közzétett előzetes számokhoz képest valamivel jobban sikerült a 2009-es év a társaságnál. A részvények a jelenlegi árszinteken a régióban nem nevezhetők olcsónak, így tartós hegymenethez az árazási szintek emelkedésére, vagy az üzleti környezet drasztikus javulására (aminek idén még inkább kisebb esélyét látjuk) lenne szükség.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- bevételi szinten 11%-os visszaesés, amiben a hardver forgalmazás visszaesése játszik főszerepet,
- a fedezeti hányad viszont ennek köszönhetően is javult, EBITDA szinten pedig 42%-kal emelkedő eredmény,
- amin a pénzügyi sorok sem erodáltak,
- a januári előzetes 2009-es bevételi prognózis 2, az adózás előtti várakozás pedig 20%-kal teljesült felül.

Merre megy ma a forint és a BUX?

Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni, stagnálni, vagy éppen csökkenni, a forint az euróval szemben erősödni, stagnálni, vagy gyengülni fog. Szavazatot leadni legkésőbb 8:59-ig lehet.

Bármikor meghalhat a híres színész! - Sokkoló bejelentés, amire ezrek figyeltek

Egyre jobb a helyzet a TV2 háza táján, a csatorna a hetedik héten például már csak átlagban 6 százalékponttal volt elmaradva az RTL Klub-tól, miközben a hosszú távú átlag valahol 9 százalékpont körül található. A legnagyobb siker a TV2 részéről a Jóban rosszban lehetett, ami csütörtökön le tudta győzni a Barátok közt-öt, erre utoljára 2009 tavaszán, a terrortámadás idején volt példa. A sorozat egyértelműen felnőtt a feladathoz, miközben azért nem hunyhatunk szemet a Hal a tortán tragikus szereplése fölött, ami koránt sem jó hír, még úgy sem, hogy jövő héten már a Mr. és Mrs. jön. A TV2-nél még pozitívum, hogy szombaton döntetlent tudott kicsikarni a csatorna, vasárnap pedig külön érdekesség, hogy Frizbi újra nyeregben érezhette magát. A műsorban feltűnt Fekete Pákó, és például a Jászai Mari-díjas Paudits Béla is, aki elmesélte, hogy öngyilkosságot akart elkövetni maga ellen, és a kilátástalan helyzete miatt most is veszélyben az élete.

USA: Ma is lekonyult a piac, sok volt a rosszból

Nem volt ma jó napja a piacoknak. Két kedvezőtlen makroadat is napvilágot látott az USA-ban; kiderült, hogy a fogyasztói bizalmi index tíz hónapos mélypontra süllyedt, újra nagyon pesszimisták a fogyasztók. A lakásárak pedig még mindig csökkennek. Az amerikai kereskedés ideje alatt nem történt semmi, ami a piacokat pluszba ránthatta volna, az összes vezető index pirosban zárt.

Phylaxia: két számlára mennek a tőkeemeléses részvények

A PHYLAXIA 1912. Holding 2009. október 21-én elhatározott alaptőke-emelésével összefüggésben 3,000,000 db (6.85 % részesedést jelentő) részvény átvételére jogosulttá vált HART INVEST & TRADE a 2010. február 16-án keletkeztetett dematerializált törzsrészvényeket két további jogosult értékpapírszámláján kérte jóváírni, így a Társaság értékpapírszámláján PHYLAXIA részvény nem került jóváírásra, melynek következtében szavazati jog sem keletkezett.

Ronda lett a vége - Elhasalt az OTP

Az elmúlt napokhoz képest ma már határozottabb mozgásokat láthattunk a piacokon, és úgy tűnik az irány is egyre inkább körvonalazódik. Ma délután érkezett egy vártnál jóval rosszabb adat az USA-ból, ami újabb lökést adott lefelé a tőzsdéknek, Az S&P 1%-os mínuszban, 1,100 alatt van, míg a DAX közel 2%-kal esik. A régióban ennél is nagyobb eséseket láthattunk, a sereghajtó BUX 2.9%-kal került lejjebb. A vezető hazai részvények közül valamennyi bekanyarodott, a vesztes a közel 4%-ot eső OTP lett.

Tovább veszi Schreier a Danubiust

Tovább növelte Danubius részesedését a CP Holdings elnöke, Sir Bernard Schreier. A Danubius nagytulajdonosa 2010. február 17-én tőzsdei ügyletek keretében összesen 99,055 darab (1.2%-nyi) Danubius Hotels törzsrészvényt szerzett a Concorde Securities közvetítésével 3,250 Ft-os darabáron.

Nem fogy több mobil, de a csúcskészülékeket imádjuk

Egy helyben topog a világ mobiltelefon-piaca, 2009 során csupán árnyalatnyival kevesebb telefont adtak el a gyártók, mint egy évvel korábban. Az okos telefonok szegmense viszont szárnyal, a legnagyobb nyertes pedig az egyre kiélezettebb versenybe kerülő Apple és Google voltak.

Tőkét emel a Rába amerikai partnere

Tőkeemelést jelentett be a Rába amerikai partnere, az ArvinMeritor. Az autóalkatrészeket gyártó társaság törzsrészvényeket bocsát ki, a befolyó összegből pedig kötvényvisszavásárlásokat finanszíroznának. A hírre a társaság részvényei közel 6%-ot estek a nyitás előtti kereskedésben.

Rajtaütés a Bajcsy-Zsilinszky úton - Brókerek bilincsbe verve?

Öt embert állítottak elő a rendőrök a ma délelőtt 10 órakor kezdődő Capital Partners-nél tartott házkutatás során, a BRFK szerint megalapozott a csalás gyanúja a cégnél. Egyelőre 3 milliárd forintos csalásról szólnak a hírek, azonban még számos ügyfél nem is jelentkezett a rendőrségnél, ezért vélhetően a kár is tovább emelkedhet. A PSZÁF már korábban jogsértést fedezett fel a cégnél, az ügynököket éppen ma törölték a hivatalos jegyzékből, a helyzet mostani állása szerint viszont a vád már üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettje.

Enyhén negatív hangulat a Wall Streeten

Az amerikai határidők délelőtti plussza mostanra elolvadt, a futuresek már kisebb mínuszban állnak. A befektetők a délutáni makroadatokat várják, melyek vélhetően megadják majd az irányt a piacoknak.

Egyre kisebb összegekkel kereskednek a befektetők

Öt év alatt a felére csökkent az egy kötésre jutó átlagos kereskedési összeg a világ tőzsdéin, a magyarázat a gyors, algoritmikus kereskedés elterjedésében keresendő - írja a Financial Times.

Megújuló energia kutatások a SZIE kutatóközpontjában

A Szent István Egyetem (SZIE) sikerrel tette meg az első lépést a kutatóegyetemi cím elnyerése érdekében, az egyetem most benyújtott pályázata magasan megfelel az Oktatási Minisztérium által elvárt minden kritériumnak. A kutatóegyetemi cím lehetőséget teremthet, hogy a SZIE utóbbi években bekövetkezett látványos fejlődése új lendületet kapjon. Az Egyetem célja, hogy az oktatási színvonal további emelésével, az eddigi sikeres kutatások tapasztalataival és eredményeivel felvértezett kutatócsoportok további tevékenysége révén nem csupán Magyarország, de a tágabb régió, Közép-Európa vezető agrár- és környezet-tudományi központja legyen.

Még egy jó gyorsjelentés Amerikából (2.)

A várt 0.17 dollárral szemben 0.24 dolláros egy részvényre jutó eredményről számolt be a Home Depot percekkel ezelőtt közzétett negyedéves gyorsjelentésében, a menedzsment továbbá osztalékemelést jelentett be, valamint prognózisokat is adott a teljes 2010-es évre.

Nagyot esett napon belül a DAX

Nem tartott sokáig a lendület Nyugat-Európában, a DAX már 0.9%-os mínuszban van. A régióban is a negatív tartományban mozognak a tőzsdék, sor végén az osztrákok haladnak (-1.6%), ez elsősorban a Raiffeisen mélyrepülésének tudható be. A BUX is lemaradónak számít, a benchmark 1.1%-kal került lejjebb, elhanyagolható, 3.4 milliárd forintos forgalom mellett. Az alacsony aktivitás elsősorban annak tudható be, hogy a befektetők kivárnak a délutáni USA makroadatok előtt.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.