Üzlet

Rajtaütés a Bajcsy-Zsilinszky úton - Brókerek bilincsbe verve?

Öt embert állítottak elő a rendőrök a ma délelőtt 10 órakor kezdődő Capital Partners-nél tartott házkutatás során, a BRFK szerint megalapozott a csalás gyanúja a cégnél. Egyelőre 3 milliárd forintos csalásról szólnak a hírek, azonban még számos ügyfél nem is jelentkezett a rendőrségnél, ezért vélhetően a kár is tovább emelkedhet. A PSZÁF már korábban jogsértést fedezett fel a cégnél, az ügynököket éppen ma törölték a hivatalos jegyzékből, a helyzet mostani állása szerint viszont a vád már üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettje.

Enyhén negatív hangulat a Wall Streeten

Az amerikai határidők délelőtti plussza mostanra elolvadt, a futuresek már kisebb mínuszban állnak. A befektetők a délutáni makroadatokat várják, melyek vélhetően megadják majd az irányt a piacoknak.

Egyre kisebb összegekkel kereskednek a befektetők

Öt év alatt a felére csökkent az egy kötésre jutó átlagos kereskedési összeg a világ tőzsdéin, a magyarázat a gyors, algoritmikus kereskedés elterjedésében keresendő - írja a Financial Times.

Megújuló energia kutatások a SZIE kutatóközpontjában

A Szent István Egyetem (SZIE) sikerrel tette meg az első lépést a kutatóegyetemi cím elnyerése érdekében, az egyetem most benyújtott pályázata magasan megfelel az Oktatási Minisztérium által elvárt minden kritériumnak. A kutatóegyetemi cím lehetőséget teremthet, hogy a SZIE utóbbi években bekövetkezett látványos fejlődése új lendületet kapjon. Az Egyetem célja, hogy az oktatási színvonal további emelésével, az eddigi sikeres kutatások tapasztalataival és eredményeivel felvértezett kutatócsoportok további tevékenysége révén nem csupán Magyarország, de a tágabb régió, Közép-Európa vezető agrár- és környezet-tudományi központja legyen.

Még egy jó gyorsjelentés Amerikából (2.)

A várt 0.17 dollárral szemben 0.24 dolláros egy részvényre jutó eredményről számolt be a Home Depot percekkel ezelőtt közzétett negyedéves gyorsjelentésében, a menedzsment továbbá osztalékemelést jelentett be, valamint prognózisokat is adott a teljes 2010-es évre.

Nagyot esett napon belül a DAX

Nem tartott sokáig a lendület Nyugat-Európában, a DAX már 0.9%-os mínuszban van. A régióban is a negatív tartományban mozognak a tőzsdék, sor végén az osztrákok haladnak (-1.6%), ez elsősorban a Raiffeisen mélyrepülésének tudható be. A BUX is lemaradónak számít, a benchmark 1.1%-kal került lejjebb, elhanyagolható, 3.4 milliárd forintos forgalom mellett. Az alacsony aktivitás elsősorban annak tudható be, hogy a befektetők kivárnak a délutáni USA makroadatok előtt.

Kerüljük a fejlődő piacokat! (Nomura)

15%-os hozamot biztosíthatnak az idei évben a fejlődő piacok, a Nomura elemzői azonban mégis alulsúlyozásra javasolják a régiót annak ellenére, hogy a gazdasági növekedés magasan felülmúlhatja a fejlett országokat. A tőkeáramlás alakulása és a részvénypiacok értékeltsége ugyanakkor azt mutatja, hogy a régió nem kínál vonzó befektetési lehetőséget a fejlett országokhoz képest.

Forint - támaszszinteknél járunk (Technikai elemzés)

Hiába erősödött a forint az elmúlt napokban, egyelőre nem sikerült a korábbi szinteket áttörni, így jelenleg úgy tűnik, hogy ez a kedvező folyamat nem lesz hosszú lélegzetű. Az EURHUF és az USDHUF párokat vizsgáljuk 8 órás grafikonokon.

Szélenergiát készül tárolni a GE és az RWE

Energiatárolási projektbe kezd több nemzetközi vállalat Németországban, többek között a GE és az RWE, hogy megfelelő választ adhassanak a megújuló energiaforrások problémáira, így például a szélenergia hektikusságára. A 10 millió eurós projektben sűrített levegős technológiát fognak alkalmazni, ami által a 2013-ban megépülő üzem 1GWh tárolókapacitással rendelkezik majd, 200 MW-os teljesítmény mellett.

Lezárták a görög tőzsdét a tüntetők (2.)

Tüntetők állták el a görög tőzsde bejáratát, a kereskedés azonban alternatív helyszínen folyik külföldi lapértesülések szerint. Az athéni tőzsdeindex jelenleg 0.5%-os mínuszban tartózkodik.

Stagnáló bevételt és 1 milliárd Ft körüli működési profitot vár a Synergon

Sajtótájékoztató keretében mutatta be a Synergon vezérigazgatója, Lazarovits Márk a 2009-es évet és vázolta fel a következő időszaki várható trendeket. A társaság vezetése szerint idén a 2009-es árbevétel lehet elérhető, a működési eredmény szintjén pedig nagyságrendileg 1 milliárd forintos értékkel számolnak.

A gyorsjelentések segítik felfelé Európát

Bár ma reggel nem kaptak iránymutatást a piacok, Európa emelkedni tud, elsősorban a kedvező vállalati gyorsjelentéseknek köszönhetően. Nagy mozgolódás azonban nincs az indexek szintjén, valamennyi fontosabb benchmark 1%-nál kisebb pluszban tartózkodik.

Nincs ok aggodalomra - jó híreket hoztak eddig a gyorsjelentések

Az amerikai vállalatok többsége a várakozásokat felülmúló eredményekről számolt be negyedik negyedéves gyorsjelentésében és már nemcsak az egy részvényre jutó eredmény szintjén, de a bevételek tekintetében is összességében pozitív meglepetést okoztak a gyorsjelentések. Az elemzői várakozások eközben lassú, de stabil javulást mutatnak és az idei évben már minden szektor esetén pozitív lesz a profitdinamika a prognózisok szerint.

Kerek nullában nyitott a BUX

Miután ma sem Amerikából, sem pedig Ázsiából nem kaptak iránymutatást a piacok, a BUX kerek nullában nyitott és jelenleg is a tegnapi zárószint közelében tartózkodik. Ennél valamivel érdekesebb most a forint, mely a tegnap esti szintekhez képest bő 1 egységet erősödött, az euróval szembeni jegyzések már 269 közelében tartózkodnak.

Totális sztrájk: ma asztalhoz ülnek a felek

Egyre problémásabb a helyzet Franciaországban azt követően, hogy a Total olajtársaság finomítóiban lassan már egy hete sztrájkolnak a munkások az állásaik megtartása érdekében. Az olajtársaság vezetése ma asztalhoz ül a szakszervezetekkel, miközben több benzinkút már kifogyott az üzemanyagból.

Felfüggesztették a sztrájkot a Lufthansa-pilóták

Felfüggesztették a sztrájkot a Lufthansa pilótái két hétre, miután újrakezdte a szakszervezet a tárgyalásokat a menedzsmenttel. Eközben viszont a British Airwaysnél fokozódott a sztrájkveszély, miután a pilóták a munkabeszüntetés mellett szavaztak, amellyel a költségcsökkentési intézkedések ellen tiltakoznak.

"Ebből még bármi kisülhet"

Ma reggel nincs határozott irány a piacokon, az amerikai futuresek kisebb pluszban állnak, Ázsia pedig vegyes képet mutat. Ebből így bármi lehet, a BUX a délelőtt folyamán elsősorban a német DAX mozgását követheti le - véli Péter János, a KBC Securities üzletkötője.

Ellenállás és támasz között - Technikai elemzés

Érdekesen indult a hét! Mint a következő grafikonon láthatjuk, a BUX ellenálláshoz ért, míg az amerikai S&P500 tagnap napon belül egy támasztól pattant vissza. Ma reggel a már említett S&P500 és BUX indexeket, valamint a DAX és a Richter grafikonokat tekintjük át.

Nem talál irányt Ázsia

Vegyes képet mutatnak a ma reggeli kereskedésben az ázsiai indexek, miközben a tegnap közel 3%-ot emelkedő japán tőzsde és a kínai index lefelé vette az irányt, addig a hongkongi és a dél-koreai börze erősödni tudott.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.