Uniós források

A kormány 600 milliót ad turistaházak felújítására

MTI
Folytatódnak a turistaház-fejlesztések a kormány támogatásával, a Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési programban 2018-ban 6 turista szálláshely kapott 996 millió forint támogatást, míg 2019-ben 20 turista szálláshely újulhat meg 597 millió forint kormányzati támogatásból - derül ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárának az Országgyűlés honlapján közzétett írásbeli válaszából.
Szabó Szabolcs, független képviselő arra kért választ, hogy meddig csúszik még a turistaházak felújítása, és lesz-e még felújítás.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a válaszában azt írta: a kormány fontosnak tartja az aktív turizmus feltételeinek javítását, amelynek köszönhetően az elmúlt években számos új és felújított kilátó, szálláshely, pihenőhely és egyéb közjóléti létesítmény került átadásra. 2010 óta jelentős szemléletváltás történt az aktív és ökoturisztika területén. Az állami erdőgazdaságok és a nemzeti parkok 2010 óta több mint 100 erdei szálláshelyet építettek vagy hoztak rendbe, 25 új látogatóközpont és 40 új kilátó épült. Hozzátette: emellett a Kéktúra teljes hosszában megújult, folyamatosan épülnek új vízi megállóhelyek a Tiszán, és idén már több mint 10 ezer gyerek mehet vándortáborozni.

Kitért arra, hogy a Hidegkúti Turistaház felújításáról nem mondott le a kormány, az ehhez szükséges forrásokat az Országos Kéktúra útvonal fejlesztése kapcsán fogja biztosítani 70 millió forint értékben.
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Holdblog

Régen minden hosszabb volt

\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A... The post Régen minden hosszabb volt ap

Holdblog

Tudom, hogy nem pihensz idén nyáron!

A foci globális erejének és jelenlétének összekötöttsége mindenféle őrültségekre képes késztetni a döntéshozókat. Ez a történet 25, de még inkább 65 esztendővel ezelőttről indul: l

Holdblog

Indulnak a revízió háborúi

700 ezer kontra 7 milliárd. Az egyik nagyságrendekkel kisebb szám, mint a másik. A számok elvont világából a reális világba tolva a dolgot: hétmilliárd eurónak... The post Indulnak a revízió

RSM Blog

Külföldi tőkejövedelme van?

Megkezdte a NAV a támogató eljárások megindításáról szóló tájékoztató levelek kiküldését azon magánszemélyek részére, akik 2020-2021-ben külföldi pénzintézetnél vezettek számlát,

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Számolj háromig és start!

Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!