Épp most számolják újra, mennyibe kerülne a budapesti olimpia
A cikk megjelenését a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. támogatta.
Nem csak a magyar versenysportnak lenne fontos az olimpia
A 2024-es nyári olimpia megrendezésére Budapest mellett Los Angeles és Párizs pályázik azok után, hogy néhány hete Róma visszavonta kandidálását. A pályázatokról jövő szeptember 13-án Limában dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) közgyűlése. Utána hét éve lesz a győztes városnak, hogy minden szükséges beruházással elkészüljön időre.Számomra ez a munka nem csak arról a hathetes időszakról szól 2024 nyarán, hanem jóval túlmutat azon és a 2020-30-as évek magyar társadalmára is gondolok, miközben végzem a feladataimat
- mondta a Portfolionak Mizsér Attila, a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. sportigazgatója, olimpiai bajnok öttusázó.
Mennyibe kerülne Magyarországnak egy olimpia?
Fontos leszögezni, hogy mi azt tekintjük az olimpia közvetlen költségének, ami csak akkor jelentkezik, ha megnyerjük a pályázatot
- mondta Mizsér Attila.Sokan attól óvják Magyarországot és Budapestet, nehogy túlvállalja magát, hiszen hozzánk hasonló kis ország nagyon ritkán rendezett eddig olimpiát. Ráadásul ronthatják az esélyeket a riói esemény előtt tapasztalt nehézségek is, hiszen ezek elrettenthetik a szavazókat attól, hogy ismét egy feltörekvő gazdaságnak adják a rendezési jogot. Gazdaságilag Budapest és Magyarország kicsi például Franciaországhoz vagy az Egyesült Államokhoz képest, ugyanakkor a fővárosi és a kormányzati támogatottságban a magyar pályázat szerintem a legerősebb - mondta Mizsér. Ráadásul szerinte a kisebb olimpia koncepciója Budapest előnyére fordítható, az eddigi visszajelzések alapján mindenkinek tetszik az elképzelés, hogy a versenyhelyszínek közel legyenek egymáshoz.
Én többek között azért támogatom a pályázatot, mert meg vagyok afelől győződve, hogy a 2024-es olimpia a mai elvárások és technológiai lehetőségek, valamint Budapest adottságai mellett, gazdaságosan, a makrogazdasági stabilitásunk veszélyeztetése nélkül megrendezhető, úgy, hogy az összes ráfordítást messze meg fogja haladni az esemény pozitív nemzetgazdasági hozadéka - mondta a költségekkel kapcsolatban Szalay-Berzeviczy Attila, a budapesti pályázat egyik nagykövete, a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke.
Természetesen kockázatok vannak és egyéb korábbi példák azt mutatják, hogy nem minden rendező város tudott megfelelően élni ezzel a kivételes lehetőséggel. Nekünk azonban a korábbi hibákból tanulnunk kell, nem pedig azokat megismételni
- szögezte le Szalay-Berzeviczy.A gazdasági szakember szerint az olimpia megrendezésének legnagyobb költségoldali kockázata a saját étvágyunk mértéke, ami akár a korrupció, akár a tervekhez képest történő túlköltekezés formájában jelenhet meg a pályázat során. Ugyanakkor szerinte megfelelő civil, média és politikai kontroll mellett ezek a kockázatok elkerülhetők. A korrupció minimalizálásának egyik megvizsgálandó módja lehetne az, hogy ha az olimpiát rendező céget tőzsdére vinnénk - ismételte meg korábbi javaslatát Szalay-Berzeviczy. Szerinte, ha Budapest elnyeri a rendezési jogot, akkor érdemes lenne megfontolni ennek lehetőségét, mivel ez nem pusztán a transzparensebb és nyereséges működést szolgálná, hanem új lehetőséget is biztosítana a tőkebevonásra.
Szerintem a korrupciós veszélyeket nem az olimpia hozza magával, az egy velünk élő civilizációs probléma, ami olimpia nélkül is jelen lehet bármely országban és gyengíti a gazdaság teljesítményét. Az olimpia ernyője alatt történő beruházások és fejlesztések a jelentősen nagyobb hazai és nemzetközi figyelem miatt nehezebben válhatnak a paraziták célpontjává - tette hozzá a gazdasági szakember.
Néhány hónap múlva lehet pontos összeget mondani
A PwC hatástanulmánya szerint az olimpiához közvetlenül vagy közvetetten kapcsolódó költségek három csoportba sorolhatók:- A közvetlen költségek nettó 774 milliárd forintot tehetnek ki, ebbe a körbe tartoznak a rendezés költségei mellett a stadionok, valamint az olimpiai- és médiafalvak felépítésének költségei. A fenti nettó összeg 1043 milliárd forintos kiadásból és 299 milliárdnyi későbbi bevételből és néhány egyéb kis tételből (pályázati költség, szervezés nettó költségei) állhat össze.
- Vannak úgynevezett alapeseti beruházások, melyek egyébként is tervben vannak 2024 előtt, az olimpiarendezés elnyerése legfeljebb annyiban befolyásolja őket, hogy nem lehet majd tovább halogatni őket. Ebbe a körbe tartozik például a 3-as metró felújítása, vagy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vasúti kapcsolatának kiépítése. Ezeknek az alapeseti beruházásoknak az összege 1649 milliárd forint lehet a PwC szakemberei szerint.
- A harmadik kör az úgynevezett előrehozott beruházásokat takarja, melyek az eredeti tervek szerint lehet, hogy csak 2024 után valósulnának meg, de az olimpia miatt hamarabb szükség lehet rájuk. Erre jó példa a Galvani-híd, mely eddig legfeljebb a hosszú távú budapesti elképzelésekben szerepelt, most viszont, ha megnyerjük az olimpiarendezés jogát, akkor megvalósulna a beruházás. A megvalósíthatósági tanulmány szerint az összes ilyen előrehozott beruházás 421 milliárd forint lehet.
A fenti három tétel azt jelenti, hogy a PwC becslései szerint 3113 milliárd forint lehet a 2024-es olimpia közvetlen kiadásainak és az olimpiától függetlenül megvalósuló, de a rendezéshez szükséges projektek összege, majd ezt lehet még csökkenteni 299 milliárdnyi bevétellel. Ez a számítás azonban több mint egy éve készült, úgy tudjuk, hogy épp folyamatban van a számok felülvizsgálata.

A pályázat harmadik körének dokumentációját jövő februárig kell benyújtani, akkor a közvetlenül a szervezéshez kapcsolódó költségvetést kell frissíteni például konkrét becslést kell adni a jegybevételre, a direkt szervezési kiadásokra.
Az olimpia közvetlen költségeinek egy jelentős részét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság állja - jelentette ki Szalay-Berzeviczy Attila, aki szerint a nemzetközi szervezet bevételei az elmúlt évtizedekben olyan mértékben nőttek a televíziós jogdíjaknak és a globális szponzorok befizetéseinek köszönhetően, hogy a 2024-es házigazda már 1,7 milliárd dollár összegű támogatásra lesz jogosult Lausanne-tól. Ez az összeg pedig a 774 milliárdos nettó költség majdnem kétharmadát fedezné. Emellett persze egyéb bevételekre is számíthat majd a szervező bizottság, ilyen például a belépőjegy és a kereskedelmi (licenc) jogok értékesítés vagy a hazai szponzoroktól érkező bevételek. Mivel az olimpia rendezés bevételei a gyakorlatban sokszor meghaladják a közvetlen költségeket, ezért a szervező bizottságok a múltban nem egyszer nyereséggel zárták a működésüket. Az athéni olimpia szervezői 126 millió euró nyereséggel zártak, amit aztán be is fizettek a görög központi költségvetésbe.
Ami a közvetett - vagyis az infrastrukturális - kiadásokat jelenti, ott a közgazdász szerint összességében a központi költségvetés terhe mindösszesen évi 200 milliárd forint körül lehet majd, ami a jelenlegi számok ismeretében egy évi 2,5 százalékos gazdasági növekedés mellett teljesen elviselhető a magyar gazdaság részére.
Szerintem most sokkal jobb a helyzet, mint korábban, hiszen egyrészt az infrastruktúrában nagyon sokat fejlődtünk az elmúlt tizenöt évben, másrészt most stabilnak mondható a gazdasági háttér, pozitívabb a jövőkép, harmadrészt pedig a NOB is támogatja a kisebb és olcsóbb olimpiákat - mondta Katona Zoltán, aki 2002 óta több megvalósíthatósági tanulmány elkészítésében részt vett, hiszen az első nekibuzdulást követően 2006-ban és 2010-ben is aktualizálták a számításokat a 2015-ös, jelenleg legfrissebb változat előtt.A PwC tanulmánya számítások és elemzések általi megállapítása szerint Magyarország 2024-ben képes a nyári és paralimpiai játékok megrendezésre, Magyarországnak megéri ezen eseményt megrendezni és a budapesti pályázat esélyesnek tekinthető eme nemes versenyben - mondta az esélyekről András Krisztina, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) docense. Az olimpia gazdasági megvalósíthatósági tanulmányai legfőképpen az átlag három százalékos gazdasági növekedést tartalmazó gazdasági pálya fennmaradását és az olimpiától függetlenül elhatározott fejlesztések, fejlesztési tervek tényleges megvalósulását feltételezik - teszi hozzá András Krisztina.
A BCE docense kiemelte, hogy az olimpia elsősorban munkahelyek teremtésével, állami költségvetésben jelentkező bevételekkel, gyorsabb gazdasági növekedéssel, háztartási, lakossági többletbevétellel, turisztikai bevételekkel, nemzetgazdasági versenyképesség növekedéssel járul hozzá a magyar gazdaság teljesítményéhez.
A budapesti olimpiai és paralimpiai pályázat a másik két kandidáló városhoz hasonlóan filmvetítéssel és prezentációval mutatta be az elképzeléseit a Nemzeti Olimpiai Szövetségek (ANOC) közgyűlésén Dohában a múlt héten. Hozzávetőlegesen a szavazó NOB-tagok fele is élőben figyelte a magyarok előadását.
Fürjes Balázs, a budapesti pályázat vezetője hangsúlyozta: Budapest kivételes fejlődési pályára lépett és készen áll a játékok megrendezésére, azaz, mint mondta: "a megfelelő város a megfelelő időben." Kiemelte, hogy a NOB által elfogadott Agenda 2020 reformprogram lehetővé teszi az olimpiarendezést a közepes méretű városok új generációjának, ezek a városok pedig olyan lehetőségeket teremtenek az olimpiai mozgalomnak, amelyek előre mozdítják a NOB reformprogramját.
A legnagyobb és legnevesebb nemzetközi médiumok a magyar prezentáció után kifejezetten pozitívan írtak a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázatról, amelyet a "megapoliszok tökéletes alternatívájaként" említenek. A Washington Post a magyar pályázatot vezető Fürjes Balázs előadását idézte: "A budapesti olimpia azt üzenné, hogy a játékok megrendezése nemcsak a megavárosok kiváltsága, hanem a közepes méretű városok számára is elérhető." A New York Times beszámolójában megemlítette: Budapest még sohasem rendezett olimpiát, sikere azonban megnyitná a kapukat a közepes méretű világvárosok előtt.
A címlapkép forrása: MTI/Máthé Zoltán
A cikk megjelenését a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. támogatta.
Az építőipar jövője már nem várhat – AI, finanszírozás és hatékonyságnövelés a szakma csúcsrendezvényén
Minden kiderül a szektor legújabb trendjeiről.
Budapesti békecsúcs: azt mondják, Putyin nem akar békét – Csak Ukrajna kapitulációja elfogadható
Sorra kritizálják az európai vezetők a háború lezárására indított tárgyalásokat.
Egy korszak vége? – Az ukránok bemutatták az új csodafegyvert, a Sahed-gyilkos drónt
Videó is készült a General Cseresnja Bulletről.
Példa nélküli együttműködést jelentettek be a magyar biztosítási piacon
Eltűnnek a függő ügynöki hálózatok?
Jelentősen javult a német lakásépítő ágazat üzleti hangulata
Az ágazat túl van a mélyponton.
Elmondta Zelenszkij, szerinte miért nem volt jó ötlet Budapestre tenni a békecsúcsot
Az ukrán elnök ennek ellenére kész eljönni Magyarországra.
Ez lenne a megoldás Trump vámjaira? Újabb ország terelné a nyugdíjpénzeket hazai befektetésekbe
Az USA egyik legfontosabb kereskedelmi partnere.
Kifogytak a zsetonok: közeledik a végjáték a világ legnagyobb kaszinójában
Jónap Richárd írása.
CSOK Plusz: Hogy lehet első lakásszerző egy házaspár, amikor van közös lakásuk?
Hogy lehet az, hogy egy házaspárnak van/volt egy 100 százalékban a tulajdonában lévő lakás, mégis első lakásszerzőnek minősülnek CSOK Plusz szempontjából? Márpedig egyes értelmezések sze
Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Comcast Corporation - elemzés
Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10
Az új világrend játékszabályai kezdenek kirajzolódni
A globalizáció évtizedeit a szuverenitás kora válthatja fel világ vezető think tankjeinek elemzései szerint. A nagy kérdés az, hogy a mindennapjainkat átalakító radikális változás előtt á
Bértranszparencia: mit jelent a HR számára, és miért kell most lépni?
A bértranszparencia már nem jövőbeli kihívás, hanem a jelen egyik legfontosabb HR-témája. Az EU 2023/970 számú irányelve új korszakot nyit a munkáltatók és a munkavállalók közötti bizalo

Marathon Digital Holdings - kereskedés
Szerdán eladtam a csomagom felét 23 dolláron, ez kb. 60% hozamot jelent. Azóta esik, a maradék hozama már 40% alá ment. Volt előtte pár hír, miszerint már több mint 50 ezer bitcoinja van a
Zsiday Afrikában (HOLD After Hours)
Az e heti vendég Zsiday Viktor, jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod

Maradt a befektetési fokozat: az S&P nem változtatta Magyarország besorolását
Az S&P péntek este (2025.10.10.) nem változtatott Magyarország szuverén adósbesorolásán: maradt a BBB-, negatív kilátással. Külön részletes értékelést ezúttal nem adtak ki. Regős Gá


Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
A garantált veszteség
Feltörhetetlen pénztárcák, elvesztett tízmilliók, fiktív kriptodevizák – új évaddal folytatódik a Préda
Egészen váratlan ajándék készül a nyugdíjasoknak - Ebbe beleremeg a költségvetés
Milyen hatásai lesznek a 14. havi nyugdíjnak?
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!