Bank

Új elnök a Lízingszövetségnél

Hordós Zoltán személyében új elnököt választott a Magyar Lízingszövetség, aki a május végén leköszönt Mészáros Györgyöt váltja posztján. Hordós Zoltán, szabályozói és végfelhasználói oldalról egyaránt a lízing népszerűsítésére kíván nagyobb figyelmet fordítani, illetve a lízingszakma változó kihívásokhoz való alkalmazkodására.

A guru szerint már nem Kína az abszolút favorit - Portfolio.hu konferencia jövő héten

A Templeton feltörekvő piaci guruja szerint most érdemes lehet a figyelmünket a latin-amerikai országokra helyezni, mivel egyes szektorok a válság leküzdésével párhuzamosan jól szerepelhetnek. A drasztikusan eső árak ellenére például a nyersanyagszektor továbbra is fenn tudja tartani a jövedelmezőségét, miközben a bankszektor egészségesebb eszközei miatt lehet kedvező lehetőség. A hangulat azonban még a guru szerint is törékeny, a tartós emelkedéshez pedig látni kellene a a gazdaság kilábalását a válságból.

Már látszik a fény az alagút végén

A közepes méretű fúziók és vállalatfelvásárlások sem úszták meg a hatalmas visszaesést az idei évben - derült ki egy a Global M&A által nemrég Párizsban megrendezett konferencián. A szervezet tagjainak legnagyobb része (40%) ugyanakkor most már látja a fényt az alagút végén és arra számít, hogy az aktivitás erősödésnek indul.

A PSZÁF is a portfolio.hu konferenciáján: kockázatok a hazai pénzügyi szektorban

A hazai pénzügyi szektor kiemelkedő kockázata, hogy a hitelminőség markánsan romlik idén - mondta el a közelmúltban Varga Csaba, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete főigazgatója. A kockázatok kezelése érdekében felértékelődnek az állami hatósági szabályozói és felügyelési intézkedések.

Az MSCI-t választotta az AEGON

59 alapjához választotta benchmarkként az AEGON Investment management Nederland az MSCI indexeket a FTSE hasonló termékei helyett. Henk Eggens, az AEGON részéről elmondta, hogy a döntés hátterében elsősorban szakmai megfontolások állnak, az MSCI indexei jobban igazodnak elvárásaikhoz mint a FTSE hasonló termékei.

Letarolta a régiós M&A piacot a Merrill (korr.)

Napvilágot láttak a DealWatch legfrissebb jogi és tranzakciós tanácsadói rangsorai a közép-kelet európai (KKE), illetve a magyar fúziós és vállalatfelvásárlási piacról, melyeket alább táblázatos formában közlünk.

A tranzakciós tanácsadók között a Merrill Lynch, a jogi tanácsadók között pedig a White&Case tarolta le mind a régiós, mind pedig a magyar piacot. A hazai tanácsadók közül szép teljesítményt nyújtott a Concorde, az Invescom, illetve a Magánbankár Partners is.

Valóságos temetővé válhat a világgazdaság

Az Allianz és az Euler Hermes hitelbiztosító ma publikált tanulmánya szerint a tavalyi 27% után az idei évben további 35%-kal növekszik majd a vállalati csődök száma a világban. Az abszolút érték ezzel történelmi csúcsra emelkedik, valóságos temetővé változtatva ezzel a világgazdaságot.

Visszavonulót fúj a JP Morgan az alappiacról

Felszámolja a hedge fundokkal, tőkeáttételes kivásárlásokkal és ingatlanbefektetésekkel foglalkozó befektetési banki üzletágát a JP Morgan. A kezelt vagyont tekintve a második legnagyobb amerikai banknak számító intézmény így újabb lépést tesz a kockázatos tevékenységek leépítése felé.

Drámaian megugrottak a felszámolások májusban

Májusban 51 százalékkal több cég ellen indult felszámolási eljárás mint egy évvel korábban - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adataiból. Az első öt hónapban a felszámolás alá került cégek száma 29 százalékkal, 6,186-ra nőtt.

Most kell venni Komercni Bankát?

3500 koronás célárfolyammal vételre ajánlja a UBS a Komercni Banka részvényeit kedvező beszállási pontnak tartva a jelenlegi árfolyamot. A UBS annak ellenére javasolja vételre a Komercni Bankát, hogy másfeles P/NAV mutatója magasabb, mint szektortársaié, hiszen konzervatív üzleti modellje és kétszámjegyű ROE-je tükrében ez az érték is alacsonynak számít.

El akarta adni az OTP az ukrán leányát, de...

Év elején tárgyalások folytatott az OTP az orosz Szberbankkal az ukrán leány lehetséges eladásáról, de a tárgyalások megakadtak - tudósított a Dealwatch egy a tárgyalásokhoz közel álló informátorra hivatkozva.

Iszonyatos kettősség a kockázati tőke szektorban

Iszonyatos kettősség jellemzi a kockázati és magántőke iparágat: miközben a szektor egyik fele csődben vagy csőd közelben lévő portfóliócégekkel küzd a túlélésért, addig az iparágban állomásozó befektetésre váró tőke állománya történelmi csúcsra, 400 milliárd dollárra emelkedett.

Segítene a kormány az összes devizahitelesnek - Jó ez nekünk?

Legfeljebb 10 millió forintos lakáshitelnél lehet majd igénybe venni azt az állami garanciavállalást, amelyet a kormány tervei szerint a krízishelyzetbe került, fizetési nehézséggel küzdő, nem munkanélküliek igényelhetnének a szolidaritási intézkedéscsomag keretében - értesült az MTI kormányzati forrásból.

Bank of America: már-már teljes a gyönyör

A stresszteszt során megállapított pótlólagos tőkeszükséglet csaknem teljes összegét előteremtette mára a Bank of America, miután 9.5 milliárd dollár értékben cserélt magánbefektetői elsőbbségi részvényeket törzsrészvénnyé.

Jó hír a devizahiteleseknek: nem csak a munkanélküliek kapnak állami segítséget

Legfeljebb 10 millió forintos lakáshitelnél lehet majd igénybe venni azt az állami garanciavállalást, amelyet - a kormány tervei szerint - a krízishelyzetbe került, fizetési nehézséggel küzdő, nem munkanélküliek igényelhetnének a szolidaritási intézkedéscsomag keretében - értesült az MTI kormányzati forrásból.

Megindul a pénz: Bushtól a bankokhoz, a bankoktól Obamához

Visszafizethetik a nagy amerikai bankok a mentőcsomag keretében kapott kormányzati forrásaikat, ha állami garancia nélkül is képesek hosszú lejáratú forrásokat bevonni a működésükbe - jelentette ki a Fed a minap.

170 milliárdos régiós kockázati tőkealap indul

A Generali és egy cseh milliárdos közösen felállítottak egy új kockázati tőke alapkezelőt, amely öt éven belül 5 milliárd eurót kíván kezelni. Egy alapjuk máris van 615 millió euróval.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.