CSOK nélkül is megtollasodhatsz az ingatlanpiacon
Miért pont ingatlan?
Az ingatlanok sokak számára bizonyulhatnak a hullámzó piacon menekülő útvonalnak, mivel kevéssé függenek az értékpapírok árfolyamának változásaitól. Különösen kicsi a piaci korrelációja egy megfelelően diverzifikált ingatlanalap-portfóliónak, amely jellemzően ipari ingatlanok, irodaházak bérleti díjain keresztül szerez bevételt. Azok az ingatlanok pedig, amelyek a lakáspiac hozamaiból is részesültek, különösen nagy felértékelődést élhettek át tavaly.Az ingatlanalapok sajátos jellemzője, hogy gyakran zártvégű alapként, vagy a szokásosnál hosszabb tranzakciós időkkel dolgozó nyíltvégű alapként működnek, ez elsősorban az ingatlanok alacsony likviditását hivatott ellensúlyozni.
Növekvő népszerűség, kevés játékos
2013 vége óta folyamatosan növekszik a hazai ingatlanalapok népszerűsége, a befektetők már kezdik elfelejteni a 2008-as válság okozta lakáspiac zűrzavart. Két év alatt a 428 milliárd forintos ingatlanalapok által kezelt állomány 552 milliárd forintra duzzadt, ebből 527 milliárd forintot kezeltek a közvetlenül, 25 milliárd forintot a közvetetten, elsősorban más alapokon keresztül befektető ingatlanalapok.Az ingatlanalapok piaca az alapok számát tekintve is az egyik legkisebb befektetési alap kategória Magyarországon; mindössze 22 ingatlanalap van hazánkban, amelyet 14 alapkezelő kezel.


A legnagyobb eszközállománnyal rendelkező ingatlanalap a közvetlenül ingatlanokba fektető Erste Ingatlan Alap, 250 milliárd forintos eszközállománnyal a hazai ingatlanalapok vagyonának közel felét ez az egyetlen alap kezeli. A közvetetten ingatlanokba fektető alapok közül a szintén erstés Ingatlan Alapok Alapja a legnagyobb, amely a teljes eszközosztály közel 90 százalékát kezeli, 21,8 milliárdos vagyonnal.
A piac kicsi méretét jelzi az is, hogy a második legnagyobb közvetetten ingatlanokba fektető alap, a Diófa Alapkezelő Takarék FHB Ingatlan Alapja, mindössze 1,3 milliárd forintot kezel.Közvetett alapok közül az MKB Ingatlan Alapok Alapja, közvetlen alapok közül a Diófa Magyar Posta Takarék alapja ment át a legnagyobb állománynövekedésen.

Nem minden a biztonság
Változó teljesítményt mutattak az ingatlanalapok 2015-ben, volt alap, amelynek portfóliója hatalmas felértékelődésen ment keresztül, volt, amelyik majdnem a teljes vagyonát elvesztette.A közvetett ingatlanalapok közül csak egy, a Budapest Ingatlan intézményi sorozata zárta mínusszal az évet, a legjobb éves és féléves hozammal egyaránt az MKB Ingatlan Alap lakossági sorozata büszkélkedhet.

A dobogó második és harmadik helyét egyaránt a Diófa Alapkezelő alapjai foglalják el, a zártkörű Torony Ingatlan Befektetési Alap 7,45 százalékot nyert a befektetőinek, az intézményi befektetőknek fenntartott zártkörű Diófa Ingatlan Befektetési Alap "I" sorozata 4,08 százalékot hozott.
A legrosszabb hozamadatokat a Macrogramma alapkezelő N A P alapjai produkálták, 80 százalék fölötti eséssel, ezek viszont csak mindössze 15 millió forintot kezelnek együttesen.



A vizsgált 22 ingatlanalap közül 3 alapnak nem volt 1 éves időtávon értelmezhető hozam-szórás adata, a fennmaradó 19 alap közül 8 rendelkezik nullát meghaladó Sharpe-mutatóval.

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Teljes a káosz Iránban, lassan mindenre lőni fognak - Híreink a Közel-Keleti konfliktusról kedden
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli konfliktus legfontosabb híreivel.
Kombinált támadás érte Ukrajnát, lövik az oroszok a fővárost - Keddi híreink az ukrajnai háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Rakétaként lőtt ki a népszerű befektetés, súlyos pénzeket kerestek a szemfüles magyarok
Csak jókor kellett vásárolni.
Kegyetlen dróneső hullott Ukrajnára, nagy bajban Kijev - Híreink az ukrajnai háborúról hétfőn
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Újabb orosz ajánlat érkezett Ukrajnának, ezzel pedig véletlen lebuktatta magát Moszkva
Elismerték azt, amit régóta tagadnak.
Minimálbéres támogatásról döntött a kormány - itt vannak a részletek
37 500 forintot jelent egy munkavállalóra nézve idén.
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Tudom, hogy nem pihensz idén nyáron!
A foci globális erejének és jelenlétének összekötöttsége mindenféle őrültségekre képes késztetni a döntéshozókat. Ez a történet 25, de még inkább 65 esztendővel ezelőttről indul: l
Biodiverzitás-barát vállalkozások: nemcsak felelősség, üzleti lehetőség
A biodiverzitás megőrzése nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább gazdasági érdek is. A vállalatok számára ma már nem elég a környezeti hatásukat mi
Indulnak a revízió háborúi
700 ezer kontra 7 milliárd. Az egyik nagyságrendekkel kisebb szám, mint a másik. A számok elvont világából a reális világba tolva a dolgot: hétmilliárd eurónak...
The post Indulnak a revízió
Azok a drága előfizetések!
Az előfizetések kérdése a pénzügyi tudatosságban mindig zavart, talán soha nem tudtam eléggé kapcsolódni hozzá, mert nekem nincs sok, legalábbis mindig így éreztem. Pedig az előfizetések,


- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
- Forint helyett itt az euró - Ezt kevesen várták a kormánytól
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Tőzsdei fordulat zajlik a szemünk előtt – Mit érdemes most venni?
Eljött a kicsik ideje.
Véget ért a mezőgazdaság aranykora? Ami most történik, arra senki nincs felkészülve
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.