Biztos, hogy jönni fog a következő válság a lakáspiacon
Meddig emelkedhetnek a lakásárak?
Már több, mint 4 éve emelkednek jelentős mértékben hazánkban a lakásárak, amit egy 6-7 éves árcsökkenés előzött meg. Sokan teszik fel a kérdést, hogy vajon meddig folytatódhat ez, hiszen már most is a válság előtthöz képest jóval magasabb tartományban tartózkodnak az árak. Sajnos azonban rossz hírünk van a hamarosan csökkenést váróknak, több tényező is éppen az ellenkező irányba hat.A gazdasági növekedés továbbra is jelentős hazánkban, ami a lakáspiac számára is kedvez. Ezen felül a bérek tovább bővülnek, ami szintén pozitívan hat a lakáspiacra. Ráadásul jelenleg nagyon kedvező feltételek mellett juthatunk hitelhez is, a kamatok alacsonyak és a közeljövőben nem is várható ebben jelentős változás. Vagyis minden adott a stabil lakáspiaci kereslethez, a nagy kereslet pedig - változatlan kínálat mellett- az árak további növekedését eredményezi.


Az új lakások ára is bővülhet?
Az új lakások ára jelentősen emelkedett az elmúlt években. A Budapesti Lakáspiaci Riport adatai szerint 2016 elején még 550 ezer forint alatt mozgott az új társasházi lakások átlagos ára Budapesten, miközben 2018 elején már csak átlagosan közel 720 ezer forint/négyzetméteres áron juthattak szabad lakáshoz a vevők. Az előzőekben említett kedvező gazdasági körülmények természetesen az új lakások keresletére is pozitívan hatnak, az eddig bővülő kínálat pedig a kedvezményes áfakulcs időszakának végéhez közeledve pedig csökkenhet, így a kereslet és kínálat szabályainak megfelelően az árak biztosan nem fognak mérséklődni. A további áremelkedés költségoldalról is indokolt, az elmúlt években ugyanis jelentősen emelkedett az építőanyagok ára, valamint folyamatosan nőttek a munkaerőköltségek. A beruházók a projektek megvalósítása során egymással versenyeznek a szűkös kivitelezői kapacitásokért, amit a jelentős túlkereslet miatt csak magasabb áron nyerhetnek el.Mit tegyünk, ha félünk a következő válságtól?
A lakáspiacon különböző ciklusok váltják egymást, vagyis egy áremelkedést mindig egy visszaesés követ. Tehát az nem kérdés, hogy valamikor jönnie kell majd a mostani felívelést követően egy vérzivatarosabb időnek. A kérdés inkább az, hogy a piaci fordulat mikor következik be, és hogyan készüljünk fel rá. A mikort sajnos nem tudjuk megmondani, de az biztosnak tűnik, hogy nem a következő 1-2 évben, így nem érdemes erre várni a lakásvásárlással, hiszen addig még további jelentős drágulás állhat előttünk. Azt már azonban sokkal inkább meg tudjuk mondani, hogy miként készüljünk arra, hogy egy negatív lakáspiaci ciklusban se veszítsünk sokat az ingatlanunkon.
TÁMOGATOTT TARTALOM
A cikk megjelenését a Biggeorge Property Zrt. támogatta.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
A végletekig megy Ursula von der Leyen, az amerikaiak is üdvözölték az orosz pénzek felhasználását
A legfrissebb jóvátételi javaslat szerint Brüsszel kisebb részt vállalna a jóvátételi hitelből.
Alig egy hónappal az euróbevezetés előtt bukhat meg a bolgár kormány
Az óriási tüntetéshullám után megszólalt az elnök is.
Fordult a kocka: Amerika az ősellensége sztárfegyverét fordíthatja a nagy riválisa ellen
Ismerős lehet a sziluett.
Vége a régi módszereknek? Hatalmas változásra készülhet az agrárium
A magyar gazdák titkos fegyvere: 15%-kal magasabb termés kevesebb vízzel
Itt a drámai jelentés: valóságos katasztrófával kell szembenéznie Ukrajnának
Biztosat csak a háború után lehet mondani.
Hónapokon belül elindul a CATL debreceni akkumulátorgyára
Már teljesen lekötötték a gyár éves kapacitását.
Meglepő fordulat az AI-piacon: a Microsoft állítólag nehezen tudja eladni a mesterséges intelligenciát
Pedig 2025 lett volna az áttörés éve.
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.


