A Finax jelenleg Közép-Európa 5 országában kínálja befektetési szolgáltatásait, aminek keretében robot-tanácsadó segítségével a személyre szabott, kezelt portfóliókat online juttatják el minden ügyfelünknek. A portfóliók kizárólag tőzsdei indexeket, illetve kötvényindexeket követő passzív tőzsdei alapokból, ETF-ekbők épülnek fel.
Fontos tisztában lenni azzal, hogy egy jól diverzifikált, alacsony költségű, rendszeres és automatikus átsúlyozást végrehajtó portfólió esetében a meglévő rizikót a piaci kockázat, vagyis a piaci kilengések jelentik. Ezeket azonban, ha a múltból merítünk példát – idővel mindig sikerült leküzdeni. Természetesen a múltbeli hozamok nem garantálhatják és nem is garantálják a jövőbeni hozamokat, de emlékezzünk vissza a márciusi, koronavírus okozta tőzsdei kilengésekre, amelyek folyamán a meredek árfolyamcsökkenéseket követően ugyanolyan hirtelen emelkedésnek lehettünk szemtanúi. Vagy vehetjük akár a 2007/2008-as és az azokat követő évek válságát. Mint azt az alábbi ábránk is mutatja, a Finax 80/20-as növekedési portfóliója a 2008-as válság óta a zuhanás előtti eredeti értékét 4 év és 4 hónap alatt érte el, továbbá a 2008-tól számított 10 év elteltével már 77%-os nyereséget produkált. Tény, hogy ez az eredmény a szárnyaló amerikai árfolyamok nélkül nem jöhetett volna létre.

Személyre szabott portfólió kialakítás
A Finax Tartós Befektetési Számla célja az ETF alapú kezelt portfólió adóhatékony, hosszú távú kamatoztatása. A Magyarországon adózó 18. életévét betöltött személy nyithat TBSZ-t. A Finaxnál nincs se számlanyitási, -sem számlavezetési díj! A befektetés után nem kell adót fizetni, amennyiben a tőke TBSZ-en kamatozik, és a számlanyitás évét követően az 5. év végéig nem veszünk fel pénzt a TBSZ számláról. Egy adóévben egy szolgáltatónál, így a Finaxnál is egy tartós befektetési számlát nyithat és a számla nyitásakor a minimálisan befektetendő összeg 25 000 Ft, vagy ennek megfelelő devizaérték.
Hogyan nyithatok Finax TBSZ-t?
Mi sem egyszerűbb! Online, pár kattintás, egy levél a NAV-nak és hozamai tovább gyarapodhatnak az adóhatékony befektetésnek köszönhetően.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Kellemetlen meglepetés: itt a Fitch döntése Magyarországról
Megvolt az idei utolsó felülvizsgálat.
"Civilizációs eltörlés" fenyegeti Európát - Ez lehet Trump nagy stratégiája
Európának sürgősen változnia kell.
Évszázados hagyományt törne meg Donald Trump, ezen sokan kiakadnak majd
A legfelsőbb bíróság döntésén múlik.
Trump felfegyverezné a szövetségeseit, hogy megakadályozza a fenyegető konfliktust
Kiszivárgott a terv.
Újabb részvénykibocsátásra készül Elon Musk - Tényleg az űrbe rakétázhat a SpaceX
A világ legértékesebb cége születhet meg.
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

