Milliomos nyugdíjas lehetsz, ha ezt a pár trükköt ismered
Milliókra hízhat havi 20 ezer forint
Régóta hallani, hogy az állami felosztó-kirovó nyugdíjrendszer hosszú távon valószínűleg nem lesz fenntartható; rengeteg elemző számít arra, hogy évtizedek múlva az állami nyugdíjak jelentősen csökkenni fognak (akár az utolsó fizetés 20-30%-ára, ha a jelenlegi tendencia folytatódik) vagy akár el is tűnhetnek. Farkas András nyugdíjszakértő a Portfolio-n írt a nyugdíjrendszer összeomlásáról és ennek lehetséges alternatíváiról:Ha megvalósul a nyugdíjrendszer összeomlásának víziója, ha nem, célszerű félretenni nyugdíjra, hiszen ennyivel is könnyebb lesz az időskorban adódó extra kiadásainkat fedezni, amikor már nem számíthatunk munkából származó bevételre.Alább kiszámoltuk, hogy mekkora megtakarításra számíthatunk, ha évi 240 ezer (havi 20 ezer) forintot teszünk félre nyugdíjas korra különféle életkorban megkezdve a rendszeres megtakarítást, különféle eszközökbe fektetve. A táblázat jól mutatja, hogy évi 240 ezer forint rendszeres befektetésével jóval nagyobb megtakarítási összeget lehet elérni, ha időben, 30-40 évesen kapcsolunk, mintha későn, 50-60 évesen, az utolsó pillanatban kezdünk el megtakarítani. Ha 65 éves nyugdíjazással számolunk, 30 éves kortól például egy átlagos abszolút hozamú alapban évi 240 ezer forintot megtakarítva 30,7 millió forintos nyugdíj-kiegészítést szerezhetünk, míg 60 évesen ez a szám alig 1,4 millió forint (a magyar abszolút hozamú alapok lehető leghosszabb track recordjának átlagával számolva, a módszertanról később részletesen is írtunk).

Ha maradunk a 20 ezres példánál, látható, hogy az évtizedek alatt akár milliós pluszt is jelenthet az adójóváírás igénybevétele, hiszen az adójóváírás is befektetésre kerül.


Mennyit tegyek félre, ha...
Kiszámoltuk azt is, hogy mennyit kell havonta félretennie egyes megtakarítóknak, akiknek egzakt megtakarítási összeg lebeg a szemük előtt, nem pedig egy havi fix befizetés.Ha az ember nyugdíjba megy, a bevételei jelentősen csökkennek: Magyarországon 2018. júliusi adatok szerint nettó 217 ezer forint az átlagfizetés, míg az átlagnyugdíj legfrissebb elérhető, 2017-es adatok szerint 124 ezer forint - ez 93 ezer forintos különbség. A KSH adatai szerint az átlagos várható életkor Magyarországon 76 év, célszerű viszont arra számítani, hogy ennél tovább élünk. Ha valaki tehát ennek kétszeresét, vagyis ha arra számítunk, hogy az ember 22 évet tölt majd nyugdíjasként és számít állami nyugdíjra, de nem akar életszínvonalbeli visszaesést elszenvedni, ha a fenti átlagokkal számolunk, 24,5 millió forintos megtakarítást kell elérnie (az inflációtól egyelőre eltekintünk).
Az alábbi táblázaton látható, hogy ha 50 évesen jut eszünkbe megtakarítani és nem akarunk túl nagy kockázatot vállalni (tehát például állampapírba fektetünk) havi 73 ezer forintot kell félretennünk, hogy az említett összeget felhalmozzuk magunknak. 30 évesen elég ehhez 13 ezer forint havonta.



Módszertan Számításainkban a következő kitételekkel, feltételezésekkel éltünk:
- A nyugdíjkorhatár 65 év lesz hosszú távon (valószínű, hogy emelkedni fog).
- Nincs infláció.
- Nyugdíjba menetelkor egy összegben likvidáljuk az összes megtakarításunkat, nem marad befektetett rész (egyébként a kifejezetten nyugdíjcélú termékeknél lehet járadékfizetést kérni).
- A hozamot minden esetben visszaforgatjuk, tehát kamatos kamattal számoltunk.
- Nem számoltunk a pénzügyi intézmények által felszámított különféle díjakkal.
- Párnaciha: nem fektetjük be a pénzünket, hanem otthon tartjuk készpénzben, nem termel hozamot.
- Bankbetét: a 2008 óta elérhető átlagos éven belüli forintkamattal számoltunk, ez az MNB adatai alapján 3,92%.
- Abszolút hozamú alap: a Magyarországon kezelt abszolút hozamú alapok tízéves, évesített átlaghozama, 6,36% a BAMOSZ adatai szerint.
- Állampapír: az ötéves lejáratú állampapírok éves átlaghozama 1996 óta 7,47% volt, ebbe nemcsak a lakossági, hanem az intézményi állampapírok is beletartoznak.
- Amerikai részvények: az S&P 500 éves átlaghozama osztalékokkal együtt 11,08% az első indexkövető ETF 1976-os megjelenése óta.
- Feltételeztük, hogy az első állami támogatást csak az év végén kapjuk meg, így csak a következő évben termel hozamot.
- Feltételeztük, hogy az otthon tartott készpénzhez és a bankbetéthez is jár állami támogatás, ha az ügyfél dönt ennek igényléséről, jelenleg viszont egyik esetben sem elérhető valójában. Ellenben léteznek olyan termékek, melyek hasonló hozampotenciállal bírnak, így a számítás nem teljesen irreleváns.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Bejelentette Orbán Viktor: napokon belül hatalmas üzleti delegáció indul Moszkvába
A gazdasági együttműködésről tárgyalnak majd.
Monumentális támadássorozatba fogott Oroszország – Riadót fújtak a NATO területén
Több mint 700 eszközzel támadtak.
Ez az olcsó részvény 2026 egyik legnagyobb ígérete, és most féláron megveheted!
Izgalmas lehetőséget mutatunk.
Történelmi felvásárláshoz történelmi méretű hitel dukál - Itt vannak a részletek a nagy amerikai fúzióról
Több bank is soha nem látott méretű hitelt nyújt.
Olyan kétségbeesett lépésre készülhet Oroszország, amely egyszer már súlyos kudarcot vallott
Nem találnak megoldást a Fekete-tengeri problémákra.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .

