Befektetés

2010. szeptember 01. 13:41 | Portfolio

Fordulóponthoz érkezett az egészségpénztári szektor

Dinamikusan növekedett az elmúlt években az egészségpénztári szektor, ami most jutott el oda, hogy akár komolyabb szerepet is vállalhatna, például olyan állami feladatok átvállalásában, amit a magánforrás bevonásával hatékonyabban és magasabb színvonalon lehet nyújtani - hangzott el a Stabilitás Pénztárszövetség és a KPMG közös tanulmányának sajtótájékoztatóján. A szövetség az elkészített stratégiát hamarosan a kormány elé terjeszti, az előadásokból pedig az is kiderült, hogy kölcsönösen előnyös megállapodásra is el lehetne jutni.

2010. szeptember 01. 09:23 | Portfolio

A lengyel pénzügyminisztérium letett a járulékok átcsoportosításáról

Hamarosan végső fázisába érkezhet a lengyel nyugdíjalapok és a kormány közötti tárgyalássorozat, a tét nagy, hiszen jövő év elejétől, ha minden igaz számos ponton változik a nyugdíjrendszer. A hírek szerint a kormány letett arról, hogy a nyugdíjalapokba utalt járulékokat csökkentsék az állami pillér javára, ami szakértők szerint talán a legfontosabb eredménye a megbeszéléseknek. Érdekesség, hogy a lengyel rendszert is az életciklus modell felé mozdítják el, ami nagyobb részvényarány tartását teszi majd lehetővé, vélhetően nem csak hazai, hanem nemzetközi szinten is.

2010. augusztus 31. 09:20 | Portfolio

Sokkal szigorúbban fogják büntetni a korai nyugdíjazást

A horvát pénzügyminisztérium számításai szerint elengedhetetlen a korai nyugdíjazás feltételeinek szigorítása az országban. A nyugdíjrendszer fenntarthatóságát első körben úgy próbálják javítani, hogy nagyobb nyugdíjcsökkentést kap az a munkavállaló, aki a kötelező korhatár előtt akar nyugdíjba vonulni. Később viszont a nyugdíjkorhatárt is emelni kell vélhetően, összhangban a környező országokkal.

2010. augusztus 30. 10:40 | Portfolio

Rogers: Amerikának véget kellene vetnie a pénznyomtatásnak

A neves befektető, Jim Rogers szerint az Egyesült Államoknak is Európa példáját kéne követnie, vagyis a korlátlan pénznyomtatás helyett inkább megszorításokra és az adósság csökkentésére lenne szüksége. Rogers CNBC-nek adott interjúja szerint a jelentős pénzpumpálás miatt elsősorban a reáleszközök jelenthetnek megfelelő befektetési lehetőségeket. Elsősorban az agrártermékeket és a nemesfémeket tartja vonzónak a guru.

2010. augusztus 29. 07:50 | Portfolio

Szörnyűség: háromhavi nyugdíjat vehet ki a kormány az emberek zsebéből Amerikában

Egy régi ötletet elevenített fel Laurence Kotlikoff, a bostoni egyetem közgazdaságtan professzora a Bloomberg virtuális hasábjain. Véleménye szerint összeomlás fenyegeti a 75. születésnapját ünneplő amerikai társadalombiztosítási rendszert, hiszen hosszabb távon úgy is hiányt termel a rendszer, hogy az állam a bevételek harmadát "saját zsebéből" fizeti ki. Ha helyre akarnánk tenni az amerikai rendszert, akkor azonnal 25 százalékos nyugdíjcsökkentést kellene végrehajtani, ami nem csak a jelenlegi nyugdíjasokat, hanem a jövő nyugdíjasait is érintené. Kotlikoff befagyasztaná a mostani rendszert, ami egy gigantikus piramisjáték, és egy olyan új rendszert hozna létre, ami egyéni számlákra épül.

2010. augusztus 28. 07:47 | Portfolio

Gigantikus hiánnyal küszködik Amerika legnépesebb állama

A napilapok támadásait megelégelve billentyűt ragadott Kalifornia kormányzója, Arnold Schwarzenegger, aki a Wall Street Journal pénteki számában közölt cikket a nyugdíjrendszerről és annak problémáiról. A kormányzó szerint a korábbi választási ciklusokban elfogadott túlságosan engedékeny lépések káros hatásait nyögi most az állam, nyugdíjreform nélkül pedig a csőd felé haladnak. Adóemelésekhez és a hitelfelvételhez nem akar nyúlni Schwarzenegger, ezért inkább több szigorítást is bevezetnek, így például megváltoztatják a nyugdíj-megállapítási formulát, nagyobb befizetést kérnek majd a közszolgáktól, és az indokolatlan engedményeket kigyomlálják.

2010. augusztus 27. 09:04 | Portfolio

A lengyel miniszterelnök komoly változásokat tervez a nyugdíjrendszerben

Donald Tusk, lengyel miniszterelnök bejelentése szerint szeptember közepén egy javaslatcsomagot fognak beterjeszteni, ami a nyugdíjrendszer második pillérét reformálná meg. Tusk mindezt azután mondta, hogy tárgyalt a 13 nyugdíjalap képviselőivel. Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a nyugdíjalapokkal több gondja is van a kormánynak, egyrészt túlságosan drágán dolgoznak, másrészt a hozamaik sem alakultak az elvárásoknak megfelelően.

2010. augusztus 25. 08:42 | Portfolio

A csehek jövőre folytatják a nyugdíjreformot

A pénzügyminiszter szerint hozzá kell nyúlni a nyugdíjrendszerhez, a kormány több alternatívából is válogathat Miroslav Kalousek szerint, hiszen egy szakmai bizottság több irányvonalat is bemutatott már hónapokkal ezelőtt. A javaslatok között ott van a nyugdíjkorhatár emelése, valamint a kötelezően beszedett járulékok egy részének egyéni számlákra utalása. A miniszter szerint jövőre már elindulhat a törvényalkotási folyamat, 2012-ben pedig már hatályba is léphet az új törvény.

2010. augusztus 23. 09:26 | Portfolio

Nem számít a hatalmas nyugdíjhiány a General Motorsnál

Régóta ismert, hogy a General Motors által fenntartott nyugdíjprogramok a válság miatt jókora hiányt halmoztak föl, azonban szakértők szerint a 26 milliárd dolláros hiány nem fogja a befektetők kedvét szegni a várható IPO-nál. A Morningstar és a Fitch szakértői szerint önmagában ez a tény még nem jelent könnyítést, hiszen a hiány így is tetemes, a következő években pedig a potenciálisan elérhető alacsony hozamok miatt egészen biztosan a GM-nek is hozzá kell járulnia pótbefizetéssel a nyugdíjprogramok életben tartásához. A vállalat szerint 2014-ig viszont nem kell ilyen jellegű tételekre számítani.

2010. augusztus 17. 15:10 | Portfolio

A hozamok röpítették tovább a hazai alapok vagyonát

Tovább nőtt a hazai befektetési alapok által kezelt vagyon mennyisége, újabb rekordot állítva be a hazai befektetési szektorban. Ám ezúttal nem az újonnan érkezett tőke, hanem az alapok által elért hozam játszotta a főszerepet. A piacon ugyanis július során kedvezően fordult a hangulat, ami mind a tőzsdeindexek, mind a hazai állampapírok hozamainak alakulását kedvező irányba fordította. Ennek köszönhetően a hónap során valamennyi alapkategória pozitív teljesítménnyel büszkélkedhetett, a zártkörű alapok mellett, a részvényalapok a legmagasabbal. Az új befektetési jegyek értékesítésénél már kevésbé kedvező a kép, hiszen a kötvényalapokból közel 10 milliárd forintot vontak ki a befektetők, de a népszerű garantált alapokból is a tőkekivonás volt jellemző a BAMOSZ adatai szerint.

2010. augusztus 17. 09:45 | Portfolio

A felügyelet határozatban szólította fel az OTP Magánnyugdíjpénztárat

A Pénzügyi Szervezetek Állami felügyelete (PSZÁF) határozatban marasztalta el az OTP Magánnyugdíjpénztárat, amiért a tőlük átlépni kívánó tagokat egy, csak a saját eredményeiket taglaló levéllel próbálták maradásra bírni. A több mint tízezer átlépőből mindössze 303 tag maradt a tájékoztató hatására, a felügyelet határozata alapján azonban most ismét rá kell bólintaniuk, ha továbbra is maradni akarnak. A felügyelet pénzbírságot nem szabott ki a pénztárra.

2010. augusztus 12. 09:24 | Portfolio

"Nem csodaszer a nyugdíjrendszer privatizálása"

A Nemzetközi Fizetések Bankjának egyik magyar közgazdásza hónapokkal ezelőtt, a Portfolio.hu-NYIKA közös rendezésű nyugdíjkonferenciáján tartott előadást, az ott bemutatott elemzés teljes terjedelemben viszont csak most lett publikus. Takáts Előd tanulmánya arra mutatott rá, hogy nem lehet a következő évtizedekben elbagatellizálni a demográfiai átalakulása hatását. Nem csak az ingatlanpiac, hanem az összes pénzügyi eszköz esetében van közvetlen kapcsolat az árak és a társadalom öregedése között, azonban önmagában utóbbi hatás nem lesz az abszolút árfolyamcsökkenéshez elegendő. A kedvezőtlen környezet viszont a pénzügyi stabilitást, az államadósság finanszírozását, de még a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságát is nehezíti.

2010. augusztus 11. 13:20 | Szabics András Zsolt

Nyugdíjreform: trükközésre készül a kormány, vagy sem?

Egyre több helyről lehet hallani, hogy a kormány teljes mellszélességgel a lengyelek mellé áll, és a jövő évi EU-s soros elnökséget arra kívánjuk felhasználni, hogy megpuhítsuk a statisztikusok szívét Brüsszelben. A középpontban a költségvetési hiány és az államadósság áll, az 1997-es nyugdíjreform átmeneti költségeit egyszer már egy átmeneti időszakra engedték elszámolni a hivatalos statisztikákban, jó esetben pedig erre most is esély kínálkozik. Számításaink szerint nem mindegy, hogy hol húzzák meg a határvonalat az állam és a magánszféra között, hiszen ha számunkra kedvező megoldás születne, akkor a kisujjunkból kirázhatnánk a jövő évi hiánycélt.

2010. augusztus 11. 11:26 | Portfolio

Biztonságos menedéket kerestek maguknak a nyugdíjpénztárak

A BAMOSZ legfrissebb adatai szerint 1.6 százalékkal nőtt az alapokban és azon kívül kezelt vagyon nagysága a második negyedévben, a teljes állomány 8,400 milliárd forint, a duplikációk kiszűrésével 7,500 milliárd forint volt. A piacot a kedvezőtlen nemzetközi befektetői környezetben a tőkeáramlás irányította, a befektetési alapokba 150 milliárd forintnyi friss tőke érkezet, míg a vagyonkezelt állomány a tőkekiáramlás miatt 30 milliárd forintos csökkenést mutatott. A pénztárak a borús környezetre való tekintettel inkább biztonságos menedéket kerestek a kötvénypiacon, míg ezzel éppen ellentétesen folyamatokat láttunk a biztosítói unit-linked termékeknél, ahol kifejezetten a külföldi részvények voltak a sztárok.

2010. augusztus 06. 10:22 | Portfolio

Vizsgálat magánnyugdíjpénztári átléptetések ügyében

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete fogyasztóvédelmi eljárást indított annak érdekében, hogy tisztázza: az egyik magánnyugdíjpénztár átléptetési gyakorlata során megsértette-e a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény előírásait. A következőkben a PSZÁF sajtóközleményét tesszük közzé változatlan formában.

2010. augusztus 06. 09:04 | Portfolio

Sok esetben nem a nyugdíjasok érdekeit nézik a vagyonkezelők

Nagyon markáns véleményt fogalmazott meg az Ashmore kutatási vezetője, a szakértő szerint gyakorta előfordul, hogy az érdekellentétek oda vezetnek, hogy a nyugdíjalapok nem a befektetők érdekeinek megfelelően fektetnek be. Ha így történne, akkor sokkal nagyobb részt kellene kihasítaniuk a feltörekvő piaci befektetéseknek. Jerome Booth szerint legalább a vagyon 50 százalékát kellene a feltörekvő piacokon kihelyezni, amire hosszú távon viszont vajmi kevés esély kínálkozik.

2010. augusztus 04. 13:15 | Portfolio

Nem kell erőltetni a növekedést, ha vannak új befektetők

A 25 milliárd dolláros vagyont kezelő Och-Ziff fedezeti alap az intézményi ügyfelek, például nyugdíjalapok kiszolgálására építi a stratégiáját, ellentétben más iparági szereplőkkel, akik akvizíciókkal akarnak nagyobbak lenni. Az elnök-vezérigazgató szerint több nagyobb intézmény is csalódott a részvényekben, a kiegyensúlyozott hozamok érdekében pedig alternatív befektetéseket keresnek.

2010. augusztus 03. 13:22 | Szabics András Zsolt

Pofonegyszerű lesz nyugdíjba menni (Vélemény)

Hamarosan elkezdődhet az aláírásgyűjtés arra a népszavazásra, ami lehetővé tenné, hogy 40 év szolgálati idő után - semmibe véve a nyugdíjkorhatárt - el lehessen menni nyugdíjba. Véleményünk szerint jól körül lehet határolni azokat a társadalmi csoportokat, akinek jól jöhet az intézkedés, annál is inkább igaz ez, mert a többség semmit sem lát majd az esetleges törvényváltoztatásból. A választási kampányban is feltűnő tétel a legjobban a hosszú szolgálati időt szerző foglalkoztatottaknak jelenthet könnyítést. A legnagyobb baj ezzel, hogy indokolatlan megkülönböztetést tennénk a társadalmi csoportok között, a többség pedig joggal zúgolódhatna az ingyen osztogatott kedvezmény miatt. Ezt meghaladóan saját magunkat csapnánk arcul azzal, ha a törvényes korhatár jelentőségét erodálnánk.

2010. augusztus 03. 11:47 | Portfolio

Újabb feddés a Felügyelettől

A mai napon közzétett határozatókból kiderül, hogy a magánnyugdíjpénztári szektor tegnap kimaradt tagjainak is hiánypótlást kell teljesíteniük. Az adatszolgáltatásra kötelezett pénztáraknak az adóhatóságtól kapott tagdíjbevallási és -befizetési adatok feldolgozottságáról kell információkat közölniük.

2010. augusztus 02. 10:21 | Portfolio

Felszólítások tömkelegét tette közzé a Felügyelet

A hazai magánnyugdíjpénztári piac jelentős része kapott valamilyen formában felügyeleti intézkedést a PSZÁF-tól a ma nyilvánosságra hozott határozatok alapján. Egyetlen esetben történt bírság kiszabása, míg a többiben inkább a jogszabályoknak való megfelelést illetve adatszolgáltatást írt elő a Felügyelet.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Holdblog

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás

A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta