Boeing

Durva pilótahiány köszönthet a világra

Az amerikai Boeing repülőgépgyártó frissített előrejelzése szerint 2037-ig minden eddiginél több, 790 ezer új pilótára lesz szüksége a légiközlekedési iparágnak a business jetek és polgári helikopterek pilótáit is beszámítva.

Nagy mozgások az amerikai részvényekben

A vezető amerikai részvényindexek a tegnapi esés után csak mérsékelten mozdultak el, inkább csak egyedi részvényekben látunk nagyobb mozgásokat, a részvényárfolyamokat elsősorban a gyorsjelentésekre adott befektetői reakciók mozgatják.

Az Airbus lett a világ legnagyobb repülőgépgyártója

Az Airbus nyerte el tavaly a világ első számú utasszállító repülőgép-gyártója címért folytatott versenyt - derül ki a friss értékesítési adatokból. Az európai repülőgépgyártó több mint 1000 új gépre szóló megrendelést kapott tavaly (a lemondásokkal nettósítva).

Ekkora repülőgép-megrendelést nem látott még a világ (2.)

Ekkora repülőgép-megrendelést nem látott még a világ (2.)

Minden idők egyik legnagyobb utasszállító repülőgép megrendelését kapta az Airbus a Dubajban rendezett légiipari kiállításon: 430 repülőgépet rendeltek tőle, összesen közel 50 milliárd dollár értékben.

Felkötheti a gatyát a Boeing és az Airbus, jön a kínai versenytárs

Sikeresen tesztelt személyszállító repülőgépet Kína, a C919 névre keresztelt modell nemzetközi szabványok szerinti elismerését is kezdeményezik - számolt be róla a CNBC. A tudósítás szerint a gép főleg a Boeing 737 és az Airbus A320 vetélytársa lehet.

Amerikai óriások jelentenek ma

Amerikai óriások jelentenek ma

Javában tombol a jelentési szezon az Egyesült Államokban, ma a tőzsdenyitás előtt két Dow-komponens is közzétette a harmadik negyedéves számait. Mind a Coca-Cola, mind a Boeing az elemzői konszenzusnál jobb számokat közölt, a részvények árfolyama mégis esik.

Felszállt az első kínai utasszállító repülő

Végrehajtotta első próbarepülését Kína teljes mértékben hazai fejlesztésű és gyártású, kategóriájában a Boeing B737-es és Airbus A320-as modellcsaládokkal konkuráló utasszállító gépe.

Háborútól retteg a világ, néhány befektető pedig pezsgőt bont örömében

Miközben egyre több aggályos hang szól arról, hogy a harmadik világháború felé sodródik a világ, az Egyesült Államok pedig egyre durvább fegyvereket vet be a terrorizmus elleni harcban, a védelmi vállalatok részvényeinek tulajdonosai szépen meg tudják tömni a zsebüket.

Jól megy a Boeingnek

A vártnál magasabb bevételről és profitról számolt be a Boeing a negyedik negyedévre, amit jól fogadtak a befektetők, a társaság részvényei több mint 4 százalékot emelkedtek a mai kereskedésben.

Veszi Irán a repülőgépeket, mintha ingyen osztanák őket

Újabb 100 repülőgép vásárlásáról állapodott meg Irán az Airbus-szal azt követően, hogy a múlt héten 80 darab Boeing repülőgép vásárlásáról döntött. A cél, hogy a nemzeti légitársaság, az IranAir elöregedő flottáját lecserélje az állam.

Kitalálod, hogy melyik a nagyobb: a Boeing vagy az Airbus?

Ősi rivális a világ két nagy repülőgépgyártója, az Airbus és a Boeing. Hol az egyik, hol a másik kerekedik felül a megrendelésekért folytatott harcban, az utóbbi három évben például az Airbus állt jobban. De melyik cég a nagyobb bevétel és profit alapján? És melyik ér többet a tőzsdén?

Elkapkodják a Boeing óriásgépeit

Öt éve először a várttól elmaradó nyereségről számolt be a Boeing. Ebben nagy szerepe volt egy tanker-repülőgép fejlesztéseinek, amibe az amerikai légierővel kötött megállapodás értelmében kezdett a társaság. Pedig a Dreamlinerből egyre több pénz folyik be, ahogy a társaság felpörgette a legújabb gépe gyártását.

Egy Boeing a világ kedvenc repülőgépe

Minden idők legsikeresebb utasszállító repülőgépe a Boeing 737-es az értékesítéseket tekintve. De uralmát könnyen veszélybe sodorhatja az Airbus rivális gépe, az A320-as.

Turbulenciába került a Boeing

A vártnál magasabb profitról számolt be a Boeing a negyedik negyedévre, de az idei évre megfogalmazott menedzsment-prognózis nagy csalódást okozott, így a részvények árfolyama csaknem 6 százalékot esett a nyitás előtti kereskedésben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hatalmas piacba nyúl bele a kormány – Fájni fog ez a betegeknek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.