2017. szeptember 20. 10:13 | Portfolio
2017. szeptember 20. 10:13 | Portfolio
2017. szeptember 20. 09:49 | Portfolio
Ma kerül megrendezésre a Budapesti Értéktőzsde szervezésében a BÉT50 - Középvállalatok csúcstalálkozója konferencia, ahol 9 órától Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tartott beszédet.
2017. szeptember 13. 13:09 | Portfolio
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), valamint az MFB Invest, melynek elsődleges célja, hogy a Tőzsde szerepe növekedjen a vállalatok forrásbevonási, illetve a befektetők forrás elhelyezési tevékenységében, ezzel is elősegítve a tőkeáramlást a gazdaságban. A megállapodás egyik kiemelt eleme lesz a tőzsdeérett vállalatok azonosítása, kiválasztása és támogatása a tőzsdére felkészülés folyamata során.
2017. szeptember 07. 10:03 | Portfolio
A Budapesti Értéktőzsde 2017-re kiírt Kochmeister-pályázatának döntőjén tizenkettedik alkalommal adta át az első három helyezettnek járó díjat a Tőzsde. Az 1,1 millió forint összdíjazású, évente meghirdetett díjjal a BÉT olyan tehetséges fiatalokat jutalmaz, akik előre meghatározott, a tőzsdével, tőkepiaccal kapcsolatos témakörökben a legjobb tanulmányokat készítik el. A Tőzsde a díjnyertes pályázók felkészítő tanárait is jutalmazta.
2017. szeptember 01. 16:45 | Petri Ákos
A nyár utolsó hónapját meghajtották a befektetők, a Budapesti Értéktőzsdén 34 százalékkal nőtt a forgalom év/év alapon, de az is elmondható, hogy az elmúlt öt évben nem volt ekkora forgalom augusztusban. Több hónap után a Concorde elvesztette vezető pozícióját a szolgáltatók között, de az első 10 helyezett listája is változott.
2017. augusztus 31. 12:24 | Portfolio
Az Interactive Brokers lett a Budapesti Értéktőzsde legújabb kereskedő tagja. Az Interactive Brokers a kelet-európai terjeszkedése részeként mostantól több mint 436 ezer ügyfelének ad hozzáférést a magyar piachoz. Budapest mellett a brókerház ügyfelei a lengyel tőzsdét érhetik még el a mai naptól.
2017. augusztus 03. 15:50 | Portfolio
Csökkenő tőzsdei forgalom jellemzi a nyári időszakot a Budapesti Értéktőzsdén, azonban az előző év azonos időszakát vizsgálva növekedés figyelhető meg. Szoros versenyt követően júliusban is a Concorde lett a legnagyobb forgalmat generáló szolgáltató és a dobogó második és harmadik helyén sem láttunk változást.
2017. július 28. 22:39 | Portfolio
Miután a július 6-i tőzsdei bevezetés utáni első két hétben is intenzíven végezte a stbilizációs ügyletek kötését az Erste Group Bank AG, úgy tűnik, hogy a július 21-27. közötti időszakban is az ő hathatós segítsége kellett ahhoz, hogy kicsivel az 5000 forintos szint alatt meg lehessen tartani a papír árfolyamát.
2017. július 27. 11:37 | Portfolio
A BÉT megtartotta rendkívüli közgyűlését, ahol az alapszabály módosítása mellett határozat született a Budapesti Pénzügyi Akadémia Zrt. (BPA) megalapításáról.
2017. július 11. 08:18 | Portfolio
Azonnali hatállyal lemondott a Pannergy Nyrt-ben betöltött igazgatótanácsi tagságáról Briglovics Gábor "megnövekedett más irányú elfoglaltságai miatt" 2017. július 10-én tett nyilatkozatával.
2017. július 07. 18:17 | Portfolio
A PIÓ-21 Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft. megszerezte a BFIN Asset Management AG 100 százalékos tulajdonrészét, ezzel 71,55 százalékra nőtt a részesedése a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt-ben (BIF) - közölte a cég a tőzsde honlapján.
2017. július 06. 07:40 | Portfolio
2017. július 05. 23:10 | Portfolio
A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatójának döntése értelmében holnaptól, azaz 2017. július 6-tól kezdődik meg a tőzsdén a Waberer's részvényeivel a kereskedés a Prémium kategóriában - áll a BÉT közleményében.
2017. július 03. 16:34 | Portfolio
Közel hatodával nőtt a magyar tőzsdei részvényforgalom júniusban , a forgalom közel felét az OTP adta, a brókersorrend májushoz képest nem változott, a Concorde lett a legnagyobb forgalmat generáló szolgáltató, a cseh Wood lett a második.
2017. június 30. 06:56 | Portfolio
Tegnapig lehetett jegyezni a Waberer's részvényeit, amelyek végül az előzetesen meghatározott ársáv alján mentek el, a papírokkal várhatóan jövő hét csütörtöktől lehet kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén.
2017. június 29. 11:30 | Portfolio
Hat magyar tőzsdei vállalat is részt vesz Párizsban azon a kétnapos befektetői konferencián, melyen több mint hatvan európai tőzsdén jegyzett cég képviselői találkoznak közel száz nyugat-európai, elsősorban francia és benelux intézményi befektetővel.
2017. június 13. 11:24 | Portfolio
A magyar kockázatitőke-piac a Jeremie alapok 2010-es indulásával indult be Magyarországon, és bár a befektetési időszak már lezárult, a Jeremie alapok érdemi értékelését 2024 körül lehet majd megtenni - mondta Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazagtója. A Venture Capital Summit mai rendezvényén beszélt arról is, hogy mi várható a Jeremie után, Madlena Tamás, a BÉT üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese pedig a tőzsde és a magyar cégek jövőjéről beszélt.
2017. június 06. 21:02 | MTI, Portfolio
Kivezetik a Pannon-Váltó Ingatlanbefektetési és Vagyonkezelő Nyrt. valamennyi, 1000 forint névértékű törzsrészvényét a Budapesti Értéktőzsdéről (BÉT) - derül ki a társaság június 27-re összehívott rendkívüli közgyűlésének BÉT honlapján kedden közzétett határozati javaslataiból.
2017. június 01. 15:37 | Petri Ákos
Májusban közel negyven százalékkal nőtt a részvényforgalom a magyar tőzsdén az egy évvel korábbihoz képest, az elmúlt hónapban ismét a Concorde lett az első a forgalmi listán, a hazai szolgáltató visszaelőzte az elmúlt hónapokban a legnagyobb forgalmat elérő cseh Woodot. A magyar társaság BÉT-forgalma meghaladta a 150 milliárd forintot, erre tavaly március óta nem volt példa.
2017. május 23. 10:00 | Nagy Viktor
Jönnek-mennek a cégek a BÉT-en, tegnap még a Waberer's érkezésének örültünk, ma pedig már az FHB távozása borzolja a kedélyeket. Amíg minden érkezőre jut legalább egy távozó, addig nehezen jön el a magyar tőzsde új aranykora.
Államilag támogatott hackerek miatt küldtek figyelmeztetést.
Egyelőre gondolkodnak az ajánlaton.
A felmelegedés elől menekülnek.
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .