Debrecen

Gyorsítás helyett lassítás jöhet az EU-pályázati rendszerben

Miközben gyorsabb döntéshozatalra és pénzkifizetésre lenne szükség, aközben az állami pályázatértékelői rendszer felállítása miatt a legnépszerűbb (K+F) pályázatoknál több hónapos leállás várható, ami legalább 3500 beadott vállalkozói pályázatot érinteni fog - hívta fel a vállalatvezetők figyelmét a Portfolio-KAVOSZ Kelet-Magyarországi Gazdasági Fórum keretében tartott előadásában Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója. Balog Ádám, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója azt ígérte a cégvezetőknek, hogy a bank a továbbiakban is élenjáró lesz a Széchenyi Kártyaprogram forgalmazásában. Az itthoni pályázati dömping mellett érdemes a közvetlen brüsszeli pályázatokra és a fejlesztési adókedvezmények vonzó tárházára is gondolni, illetve a partnerkockázatokból eredő pénzügyi problémákat saját követeléskezelési szabályzattal is lehet csökkenteni - hallhatták a vállalkozók a gyakorlati tanácsok záporában. A konferencián Karsai Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára is előadást tartott, amelynek keretében fontos információkat osztott meg:

Indulnak a CSOK Klubok, kedden Debrecenbe érkeznek a szakértők

2016. január elsejétől jelentős változások léptek életbe a CSOK-nál, azaz a Családok Otthonteremtési Kedvezményénél. Amióta ez kiderült, nincs olyan vasárnapi ebéd, ahol ne kerülne szóba a 10 + 10 milliós támogatás, az új lakás, és persze a három gyermek vállalása. Rengeteg a kérdés, és az ingatlanpiaci viszonyok is meghatározóak, amelyek eltérőek az ország különböző szegleteiben. A Portfolio az FHB Bankkal és a Takarékokkal egy roadshow keretében meglátogatja Magyarország vidéki gazdasági centrumait, megyeszékhelyeit, hogy segítse a családokat a döntésben. Február 9-én Debrecenben juthatnak aktuális információkhoz és személyes tanácsadáshoz az érdeklődők.

Új csúcsra ért a debreceni repülőtér

Mérföldkőhöz érkezett a Debreceni Nemzetközi Repülőtér Trimodális Logisztikai Bázisán épülő Innovációs és Inkubációs Központ beruházása. Tasó László a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Papp László Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere, és Herdon István a XANGA Investment & Development Group vezérigazgatója közösen helyezték el a bokrétát az épület legmagasabb pontjára.

Már ötezren pályáztak a GINOP 631 milliárdjára

Mintegy ötezer pályázat érkezett október elejéig a mikro-, kis- és középvállalkozásoktól a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében eddig meghirdetett 631 milliárd forint forrásra - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára egy keddi debreceni sajtótájékoztatón, amely a GINOP monitoring bizottságának első vidéken megtartott ülését követte.

Dohánygyár helyett irodaház?

Új irodaépülettel bővült az egykori debreceni dohánygyár területén kialakított Lion termelő és innovációs üzleti központ, az 1,2 milliárd forintos beruházást kedden adták át.

Örülnek a nagyvállalati vezetők a gyenge forintnak

A debreceni gazdaságfejlesztés fő iránya a következő években még hangsúlyosabban a kutatás-fejlesztés és az innováció támogatása lesz, amellyel a térségben az elmúlt évtizedben elvesztett munkahelyek száma gyorsabban pótolható - hangsúlyozta a március 19-én Debrecenben megrendezett Portfolio.hu - OTP Bank Kelet-Magyarországi Gazdasági Konferencia nyitó előadásában Dr. Papp László gazdaságfejlesztésért felelős alpolgármester. A prémium márkák összefogásaként a legnagyobb magyar kereskedelmi bank, a BMW Magyarország, valamint a legnagyobb magyarországi személyzeti szolgáltatóként a Trenkwalder támogatásával létrejött, 160 résztvevővel megtartott konferencia panelbeszélgetésében a nagyvállalati vezetők nagy többsége örömét fejezte ki az elmúlt hetekben kialakult gyengébb forintárfolyam láttán, egyúttal bizakodásának adott hangot a következő évek pályázati és gazdaságfejlesztési lehetőségeivel kapcsolatban.

Nincs veszélyben Debrecen távhőellátása

A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. szakemberei szerint az E.ON debreceni kombinált ciklusú erőművének leállása csak kis valószínűséggel és akkor is csak korlátozott mértékben befolyásolhatja a helyi fogyasztók ellátását - számol be az MTI.

Szüneteltetné két magyar erőműve termelését az E.ON

A kombinált ciklusú nyíregyházi és debreceni erőművei üzemeltetésének szüneteltetését kérte az E.ON a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól - közölte Egyházi Nikoletta, az E.ON Hungária szóvivője az MTI-vel.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.