Tusk a görögöket nyugtatja
Görögország a schengeni övezet, az eruózóna és az Európai Unió része marad - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Athénban, az Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel folytatott tárgyalások után.
Görögország a schengeni övezet, az eruózóna és az Európai Unió része marad - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Athénban, az Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel folytatott tárgyalások után.
Bár a pénzügyi piac többnyire rossz szemmel nézi a britek kiszakadási törekvéseit az EU-ból, vannak olyan szereplők is, akik támogatják a kilépést. Az alapkezelői piacon ugyanis számos szakember és vezető azt állítja: sokkal jobb lenne a briteknek az EU nélkül - írja a Financial Times.
Az Európai Bizottság ma tette közzé a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató (DESI) 2016-os értékeit, melyek számos területen javultak, ugyanakkor a fejlődés lassulását jelzik - olvasható az Európai Bizottság közleményében. A digitális gazdaság és társadalom mutatót tekintve a 28-ból 20. helyen szerepel Magyarország, ugyanakkor míg egyes területen nagy a lemaradásunk, másutt az élvonalban szerepelünk.
Vezető uniós politikusok aggodalmuknak adtak hangot kedden amiatt, hogy az úgynevezett nyugat-balkáni migrációs útvonalon humanitárius válság alakulhat ki.
Hosszú tárgyalások után létrejött a kompromisszumos megállapodás Nagy-Britannia uniós reformköveteléseiről az EU-tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozójának pénteki zárónapján.
A Fitch Ratings szerint az Európai Unió meggyengülését eredményezi a brit EU-tagság sorsáról tervezett népszavazás, bármilyen eredménnyel záruljon is.
A legnagyobb brit vállalatok zöme semmiféle készenléti tervet nem dolgozott ki a Brexitre, a lehetőségre, hogy Nagy-Britannia az EU-tagságról tervezett népszavazás eredményeként távozik az Európai Unióból - állapította meg szombaton ismertetett felmérésében a Financial Times.
Az Európai Parlament (EP) elnöke szerint Nagy-Britanniának nemzeti érdeke, hogy az Európai Unió tagja maradjon, és ez egybeesik az EU érdekeivel is. Ugyanakkor figyelmeztetett: London egyes reformköveteléseit ellenállás fogadja majd az Európai Parlamentben.
Folytatódhat a gépjárművek károsanyag-kibocsátását mérő új eljárás bevezetése, miután az Európai Parlament plenáris ülésén a képviselők nem vétózták meg az Európai Bizottság javaslatát - ismertette az Európai Parlament szerdán közleményben. A strasbourgi négynapos plenáris ülés harmadik napján napirendre vették az uniós gépjármű-engedélyezési rendszer átalakítására kidolgozott hosszú távú javaslatot, amelyet már korábban bemutatott az Európai Bizottság.
Masszív hadjáratba kezdett az EU a multinacionális cégek adóelkerülése ellen. Csütörtökön jelentették be, hogy az összes olyan felügyeleti kiskaput, amit a LuxLeaks ügye feltárt, bezárják és az EU-tagállamoknak több hatalmat adnak abban, hogy azt a nyereséget, amit a cégek külföldre próbálnak irányítani, meg tudják adóztatni - írja a Financial Times.
Bosznia-Hercegovina február 15-én hivatalosan is benyújtja európai uniós csatlakozási kérelmét, jelentette be kedden Szarajevóban a háromtagú államelnökség soros elnöke, Dragan Covic.
Vizsgálóbizottságot állított fel strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament a károsanyag-kibocsátás mérési tesztekkel kapcsolatban az esetleges uniós jogsértések és a hivatali visszásságok kivizsgálására. A bizottság tagjának választották Szanyi Tibort is.
Az Európai Unióba irányuló menekülthullám rövidtávon több országban is érzékelhetően ronthatja a költségvetési egyenleget, mutat rá az IMF legújabb elemzése. Középtávon még egy kedvezőbb forgatókönyv megvalósulása esetén is mindössze 0,25% körüli lehet az EU GDP-jére gyakorolt addicionális hatás, ezzel szemben, kis mértékben ugyan, de az államadósság és a munkanélküliség is növekedhet. Számításaik szerint, melyhez számos leegyszerűsítő feltételezést alkalmaztak, az európai nyugdíjrendszer jövőbeli helyzetén is csak korlátozott mértékben javíthat a jelenlegi menekülthullám.
A brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia számára a legjobb megoldás az lenne, ha sikerülne elérni az Európai Unió London által igényelt reformjait, és Nagy-Britannia e megreformált EU tagja maradhatna.
Arra számít Orbán Viktor, hogy nemzeti ügy lesz a kormány otthonteremtési programjából - ez derült ki a Kossuth Rádiónak péntek reggel adott interjúból. A kormányfő azt is elmondta, hogy Magyarország soha nem fog semmilyen uniós szankciót támogatni, ami Lengyelország ellen irányul.
Az EU rengeteg adófizetői pénzt költött az elmúlt években a bankok megmentésére, ezért sokak szerint teljesen helyénvaló az, hogy a befektetők is részt vállalnak a bankok megmentésében a január 1-jétől életbe lépett EU-s szanálási törvény szerint. A szigorítás viszont komoly politikai kockázatot jelenthet - írja a New York Times. A 100 000 euró feletti bankbetétek sincsenek biztonságban, ezért ekkora összeget érdemes több bank között megosztanunk.
A következő 4 évre 8-10, pénzügyileg megingó nagybank rendbetételére elegendő költségvetéssel rendelkezik az EU január 1-jén elindult bankszanálási hatósága, a Single Resolution Board (SRB) - derítette ki a Financial Times.
Január elsejével érvénybe lépett az Európai Unió egységes szanálási mechanizmusa. Ennek célja a csődközeli helyzetbe került bankok rendezett módon történő szanálása, amely minimális terheket ró az adófizetőkre és a reálgazdaságra - tudatta pénteki közleményében az Európai Bizottság.
Több mint egyhetes késlekedés után az EU-tagországoknak pénteken végül sikerült megállapodniuk az Oroszország ellen Ukrajna destabilizálása miatt elrendelt gazdasági szankciók meghosszabbításáról - közölték nevük elhallgatását kérő uniós diplomaták.
A külső határok őrizetének megerősítéséről szóló csomag részeként az Európai Bizottság kedden a menekültek önkéntes befogadásának mechanizmusára terjeszt majd elő egy ajánlást, ami formai és tartalmi eltéréseket is mutat az áttelepítési koncepcióhoz képest. A javaslatban azonban előreláthatóan nem lesz utalás a befogadandó menekültek számára. Ahmet Davutoglu török kormányfő is Brüsszelben lesz a csúcs napján.
Több problémára is fény derült.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
A szakértő szerint így nehéz lesz a békét fenntartani.
Az amerikai támogatás kritikus fontosságú.
Úgy tűnik, maradhatnak az oroszok Szíriában.
Nyomasztó kérdésre nincs válasz Ukrajnában.
Az elmúlt időszakban sokat erősödött a magyar deviza.
Mit tervez Donald Trump és Elon Musk