EU

Varga Mihály: Magyarország ragaszkodik saját adórendszeréhez

Magyarország ellenzi a közös társasági adóalap, illetve új típusú áfa-forrás bevezetését az Európai Unióban, és ragaszkodik versenyképes adózási rendszeréhez - mondta az MTI-nek Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Bukarestben, ahol az EU pénzügyminisztereinek informális tanácskozásán vesz részt.

Csak június végéig kér halasztást Theresa May

A brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) legfeljebb június 30-ig terjedő halasztását kérte Donald Tuskhoz, az Európai Tanács elnökéhez intézett pénteki levelében Theresa May brit miniszterelnök, nyitva hagyva a korábbi kilépés lehetőségét.

Brexit: egyéves rugalmas hosszabbítást javasol az Európai Tanács elnöke

Donald Tusk, az EU tagállamok állam- illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke azt javasolja, hogy az Egyesült Királyság kapjon újabb rugalmas halasztást a kilépés határidejére - jelentette péntek hajnalban a BBC brit közszolgálati műsorszolgáltató európai szerkesztője.

Az EU vízummentességet ad a briteknek, ha ők is viszonozzák azt

Az Európai Parlament csütörtökön támogatta azt a törvénytervezetet, amely szerint az Egyesült Királyság állampolgárai a Brexit után 90 napig vízum nélkül tartózkodhatnak az Európai Unióban, ha országuk is ugyanilyen vízummentességet ad az uniós polgároknak.

Globális fenyegetést jelentő pénzügyi gigacégekre figyelmeztet az EU

Globális fenyegetést jelentő pénzügyi gigacégekre figyelmeztet az EU

Vannak sokkal nagyobb problémák a piacon, mint a Brexit, EU-s dokumentumok szerint egyes klíringházak és alapkezelők olyan rendszerkockázatot hordoznak, ami veszélyt jelent nemcsak az unió, hanem a globális gazdaságra nézve is - számol be a hírről névtelen forrásokra hivatkozva a Reuters.

Meghiúsulhat a nagy európai akkumulátorterv

Meghiúsulhat a nagy európai akkumulátorterv

Az Európai Uniónak energia- és éghajlat-politikai céljainak eléréséhez javítania kell energiatárolási kapacitásán - közölte az Európai Számvevőszék az energiatárolási technológiák terén jelentkező nehézségeket összegző, hétfőn közzétett tájékoztatójában.

Lássuk, behúzza-e a féket a magyar gazdaság!

Lássuk, behúzza-e a féket a magyar gazdaság!

Nem bővelkedünk a héten makroadatokban, elsősorban a friss konjunktúramutatókra lehet érdemes figyelni. Európában kellemetlen meglepetést okoztak a márciusi feldolgozóipari adatok, a hét elején kiderül, hogy ez Magyarországon is érződött-e.

Ezért számolunk le az óraátállítással

Az óraátállítás ötlete az első világháború folyamán tört be igazán a köztudatba és egészen máig velünk maradt. A tudományos világban ugyanakkor egyre több olyan eredmény született, amely arra utal, hogy az embereknek nem tesz jót ez az idővel való babrálás - foglalja össze a jelenséget az Economist. Az EU-s döntéshozókat persze nem feltétlenül ez, hanem sokkal inkább a vonatkozó közvéleménykutatások eredménye győzhette meg arról, hogy lépjenek. Magyarországnak már csak azt kell eldöntenie, hogy a nyári vagy a téli időszámítást válassza.

Tovább bővítenék az EU-t a balkáni négyek

Az Európai Unió bővítését, valamint a balkáni infrastruktúra fejlesztést és energetikai projektek megvalósítását támogató közös nyilatkozatot fogadtak el Románia, Bulgária, Görögország és Szerbia vezetői pénteken Bukarestben.

Lekerülhetnek az uniós szégyenpadról a spanyolok

Spanyolország az Európai Unió Stabilitási és Növekedési Paktuma által előírt 3 százalékos küszöbérték alá csökkentette költségvetési hiányát tavaly, ami lehetővé teszi, hogy kikerüljön az egy évtizede tartó túlzottdeficit-eljárás alól - közölte a spanyol pénzügyminiszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón Madridban pénteken.

Nem hagyhatja el Romániát a potenciális európai főügyész

Hatósági felügyelet alá helyezték Romániában egy ellene indított bűnvádi eljárás keretében Laura Codruta Kövesit, megtiltva számára az ország elhagyását - jelentették ügyészségi értesüléseikre hivatkozva csütörtökön a román hírügynökségek.

Kiszámolták, hogyan hatna ránk a hard Brexit

Kiterjedt közvetlen és közvetett hatásai lennének az európai felzárkózó térség exportjára a brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnésének - áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) pénteken Londonban ismertetett tanulmányában.

Izgalmas terv készül: földgáz helyett hidrogén kerülhet a vezetékekbe

Izgalmas terv készül: földgáz helyett hidrogén kerülhet a vezetékekbe

Az európai villamosenergia- és földgáz-rendszer üzemeltetői egy olyan közös hálózati terven dolgoznak, amely igazodik az Európai Bizottság céljához, amelynek értelmében 2050-re felszámolnák a szén-dioxid-kibocsátást az EU-ban. Ez automatikusan azt jelenti, hogy addigra a fosszilis gáz már nem lesz az energiamix része - mondta Jan Ingwersen, a Földgázpiaci Szállításirendszer-üzemeltetők Európai Hálózatának (ENTSOG) általános igazgatója.

Most lenne esély az eredeti Brexit-megállapodás elfogadására a volt Brexit-miniszter szerint

A brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről kidolgozott megállapodás alternatíváiról vitáznak és szavaznak szerdán a londoni alsóház képviselői. A Brexit-ügyi minisztérium első vezetője szerint ugyanakkor most lenne esély az EU-val novemberben elért, az alsóház által kétszer is nagy többséggel elutasított eredeti Brexit-megállapodás elfogadtatására is.

Az EU már készül a hard Brexitre

Mivel egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy az Egyesült Királyság április 12-én megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból (Brexit), az Európai Bizottság elvégezte a megállapodás nélküli Brexittel kapcsolatos felkészülést - közölte az uniós bizottság hétfőn. A tájékoztatás szerint az Európai Bizottság 90 ágazatspecifikus felkészülési közleményt adott ki, amelyek részletes iránymutatást nyújtanak a Brexit által érintett különböző ágazatok számára.

Most már tényleg eldől a britek sorsa

Most már tényleg eldől a britek sorsa

A hét eseményeit magyar szempontból egyértelműen meghatározza az MNB keddi kamatdöntő ülése, ráadásul komolyak a várakozások, hiszen a piac arra számít, hogy a jegybank most indul el a szigorítás útján. Külföldön várhatóan továbbra is a Brexittel kapcsolatos fejlemények határozzák meg a hangulatot, a briteknek elvileg péntekig ki kellene lépniük az EU-ból, ha nem sikerült megegyezni a hosszabbításról.

Kiakadtak az északírek May "megalázó" viselkedésén

A legnagyobb észak-írországi protestáns párt szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) halasztásáról döntő EU-csúcsértekezleten Theresa May miniszterelnök "megalázó módon" vonta vissza azt a gyakran ismételgetett álláspontját, hogy az Egyesült Királyság március 29-én kilép az Európai Unióból, a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodással kapcsolatban pedig "semmi nem változott".

Az egész világra ráijesztett Európa - Évek óta nem láttunk ilyet a piacokon

Az egész világra ráijesztett Európa - Évek óta nem láttunk ilyet a piacokon

Ismét felerősödtek a recessziós félelmek miután a vártnál sokkal gyengébb német és francia konjunktúra-adatok jelentek meg pénteken. Az euró szinte azonnal zuhanásba váltott, és délutánra sem tért magához, az állampapírpiacon pedig évek óta nem látott lélektani határ is elesett. A forint is megérezte a romló globális hangulatot, ami csak ráerősített a magyar deviza utóbbi napokban látott korrekciójára.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.