Fed

Megint megszólal Bernanke

Már ma megjelennek fontos adatok a tengerentúlon, de a hét további részében sem fogunk unatkozni. Kiskereskedelmi forgalomról, inflációról, ipari termelésről, ingatlanpiacról is jelennek meg adatok az Egyesült Államokban és több Fed index is napvilágot lát. Szerdán és csütörtökön Ben Bernanke fog beszélni. Itthon építőipari adatok és a kereseti statisztika jelenik meg.

Csúcsközelben mozog a forint

Szükség van a tartósan laza monetáris politikára, a munkanélküliségi ráta a valóságosnál jobbnak mutatja az amerikai munkaerõpiaci helyzetet és az eszközvásárlási program befejezése után még jó ideig nem lesz kamatemelés - lényegében ez az a három legfontosabb üzenet, amelyet tegnap késõ esti beszédében Ben Bernanke Fed-elnök hangsúlyozott és ez okozott hatalmas dollárgyengülést a legtöbb devizával szemben. A nagy mozgások egyébként részben a tartósan laza Fed monetáris politika ígéretével (nem gyorsan lesz vége az eszközvásárlási programnak), részben pedig pozícionáltsági okokkal függnek össze, azaz nagyon sok dollár vételi pozíciót építettek ki a befektetõk az utóbbi hetekben, amelyek jó részét (kényszerbõl) zárták az éjjeli órákban. Ma napközben a dollár újra határozott erõsödést mutatott a legtöbb devizával szemben, de nem tudta teljesen ledolgozni az éjszakai esést. A nagy külföldi devizapiaci mozgások mellett a forint délelõtt alig mozdult, délután viszont új (háromhetes) csúcsok felé vette az irányt, ahogy a tőzsdéken kitartóan jó volt a hangulat.

Fed: a tagok fele idén leállítaná az eszközvásárlásokat

Ma este látott napvilágot a Fed legutóbbi kamatdöntésének jegyzőkönyve, melyet mérsékeltebb pozitív reakció kísért a részvénypiacokon, az amerikai indexek kisebb mínuszokból enyhe pluszba kapaszkodtak. Fontos pontja volt a jegyzőkönyvnek, hogy résztvevők fele szerint idén be kellene fejeznie a Fed-nek az eszközvásárlásokat.

Gyengébb szinten a forint, emelkedtek a kötvényhozamok

Reggelig nem okozott érdemi hangulatromlást a tegnap esti S&P felõli olasz leminõsítés, illetve a vártnál sokkal rosszabb ma hajnali kínai külkereskedelmi adatok, délelõtt azonban már romlott valamelyest a jókedv a piacokon. Emiatt a reggel még háromhetes csúcsközelben mozgó forint gyengült napközben és ez azzal sem változott meg, hogy közben a külpiaci hangulat újra javult. A piacok egész nap az esti amerikai fejleményekre vártak: előbb a júniusi kamatdöntés jegyzőkönyve, utóbb pedig Ben Bernanke Fed-elnök beszéde lesz majd lényeges a ma késő esti órákban.

Lecsapott Amerika a nyolc legnagyobb bankjára

A versenytársakénál kétszer több tőkét kell tartania 2018-tól az USA nyolc legnagyobb bankjának, ugyanis 6%-ban állapították meg esetükben a tőkeáttételi mutatót - írja a Reuters.

Nap végi forinthajrá, új csúcson a külföldiek állománya

Folytatódott ma a nemzetközi befektetõi hangulat javulása, ami most is segítette a forint erõsödését, így az euróval és a svájci frankkal szemben háromhetes csúcsra, illetve annak közelébe kapaszkodott délutánra. Közben az euró kéthavi mélypontra esett a dollárral szemben egy EKB felőli jelzés hatására. A fejlett részvénypiacok hangulatát nem rontotta az, hogy az IMF lefelé módosította az idei évi GDP-növekedési várakozásait a legfontosabb fejlett országokra. A legfrissebb, pénteki adat szerint új történelmi csúcsra ért a külföldi befektetõk magyar állampapír állománya.

Fitch: nehezebb idők várnak a felzárkózó gazdaságokra

Az eddigieknél kevésbé kedvező gazdasági és hitelpiaci környezetre kell felkészülniük a felzárkózó gazdaságoknak, mindenekelőtt az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed mennyiségi enyhítési programjának nemrég kilátásba helyezett leépítése miatt - jósolta hétfőn Londonban ismertetett átfogó előrejelzésében a Fitch Ratings.

Esett a forint, ugrott a dollár az adatokra

A csütörtök napközbeni 1% feletti erõsödés mintegy felét visszaadta péntek kora délutánig a forint az euróval szemben, így 294,5 körül várta a kulcsfontosságú amkerikai makroadatok megjelenését. Ma az amerikai munkaerõpiaci adatok a vártnál jobbal lettek, ami növeli az esélyét annak, hogy a Fed már szeptembertõl elkezdheti lassítani eszközvásárlási ütemét. Ez jókora dollárerõsödést váltott ki, és közben a forintot megütötték.

Négy újabb nagybank írta meg végrendeletét Amerikában

Újabb négy nagybank készítette el, és adta be végrendeletét az amerikai hatóságoknak - írja a Bloomberg. A Fed és az amerikai betétbiztosító (FDIC) kötelezi a bankokat a csőd esetére kidolgozott terv elkészítésére. A szabályozók célja a pénzügyi rendszer egészének védelme, vagyis hogy a csődbe jutó bankok ne rántsák magukkal a többi pénzintézetet.

A növekvő kamatok miatt aggódhatnak az amerikai bankok részvényesei

Növekvő kamatkockázattal néznek szembe az amerikai bankok - nyilatkozta a Bloombergnek Sheila Bair, a Szövetségi Betétbiztosító Társaság (FDIC) korábbi elnöke. A Fed eközben elfogadta a globális Bázel III. szabályrendszer fő elemeit az amerikai bankokra, bár maradtak még nyitott kérdések.

Bázel III.-ról dönt Amerika

Ma szavaz a Fed a Bázel III. szerinti banki tőke- és likviditási követelmények amerikai bevezetéséről. Még nem dőlt el, a kis bankokat mennyire mentesítik a szigorú szabályok alól, illetve mi lesz a bevezetés pontos menetrendje az USA-ban - írja a Reuters.

Megtorpantak az amerikai részvények, csúfos negyedévet zár az arany

Vegyesen alakultak a vezető amerikai részvényindexek a pénteki kereskedésben. Ugyanakkor sikerült megemésztenie a piacnak a Fed eszközvásárlási programjának fokozatos megszüntetéséről szóló híreket és a vegyes makroadatokat, így összességében pozitív hét áll a részvények mögött. Az aranyról ez nem mondható el, a most záródó negyedév pedig egyenesen katasztrofális volt a nemesfém szempontjából.

Aggasztó folyamatok a kötvénypiacon - Mi lesz a tőzsdékkel?

Az elmúlt években a részvénypiac teljesítménye és a Fed mérlegfőösszegének alakulása között igen szoros pozitív kapcsolat volt megfigyelhető, ami a jövőben már sérülhet. A részvénypiaci befektetők szempontjából az egyik leginkább aggasztó, hogy a kötvénypiacon fontos változások rajzolódnak ki, a hozamok elmúlt években látott csökkenő trendje megtörni látszik. Vagyis hiába emelkedik majd tovább a Fed mérlegfőösszege, ebből a befektetőknek nem feltétlenül kell további hegymenetet vizionálni a tőzsdéken.

Kitart a rali az amerikai tőzsdéken

Kezdik kiheverni a tőzsdék a múlt heti esést, ma már zsinórban harmadik napja emelkednek az amerikai tőzsdék. A mai emelkedés részben annak köszönhető, hogy több amerikai jegybankár is igyekezett nyugtatni a befektetőket, a pénznyomtatás továbbra is kitarthat. Az emelkedésben minden szektor részt vesz, a pénzügyi vállalatok részvényei kifejezetten erősek.

Szeptemberben indulhat az amerikai pénznyomda lassítása

Már szeptemberben elkezdődhet az amerikai jegybank, a Federal Reserve mennyiségi enyhítési programjára fordított likviditásbővítő összeg csökkentése, de a ciklus kifutása valószínűleg nem okoz rendszerszintű pénzügyi válságot a felzárkózó gazdaságokban - jósolták új helyzetértékeléseikben londoni befektetési elemzők.

A pénzcsapok elzárása az élénkülő jelzálogpiacot is bezúzhatja Amerikában

A Wall Street-i bankok idén rendkívül nagy értékben bocsátottak ki értékpapírba csomagolt, kereskedelmi ingatlanokhoz köthető jelzáloghiteleket, azonban a hozamelvárások emelkedése rosszul érintheti a bankokat és a hitelfelvevőket is. Pedig becslések szerint 7,5 milliárd dollár értékű jelzáloghitelt adnának el a bankok a következő két hónapban - írja a Bloomberg.

Kétéves csúcsra ugrott az amerikai 10 éves kötvényhozam

Szokatlanul nagy mértékben, mintegy 10 bázisponttal emelkedett péntek estéről ma reggelre a befektetők által kiemelten figyelt 10 éves amerikai államkötvény hozama, ez pedig rossz hír a globális kötvénypiacok számára.

Saját magukat szabályoznák a bankok az USA-ban

Az amerikai bankok javaslatot nyújtottak be a Fednek arról, szerintük hogyan kellene a bajba jutó bankokat feltőkésíteni - írja a Reuters a Wall Street Journal értesülésére hivatkozva. A pénzintézetek holdingjai eszerint a kockázattal súlyozott eszközeik 14 százalékára rúgó részvény- és kötvényállományt lennének kötelesek folyamatosan tartani eszközeik között, hogy az esetleg bajba jutó leányvállalataikat képesek legyenek kisegíteni.

Bántják a magyar kötvényeket

A péntek reggeli kereskedésben folytatódott a magyar állampapírok gyengélkedése, kezdésként egyből 10-15 bázisponttal kerültek feljebb a hozamok. Így a csütörtöki fejleményekkel együtt már összesen 40-50 bázispontos hozamemelkedés következett be. Állampapír-piaci kereskedők elmondása szerint a piac már teljesen kiárazta a kamatcsökkentést, a kérdés, hogy erre mit lép a magyar jegybank és tud-e hitelesen vágni.

Ősszel léphet a Fed

Szeptemberben csökkenhet, jövőre pedig teljesen megszűnhet a jegybanki beavatkozás az USA-ban - vélik a Bloomberg áltak megkérdezett elemzők. Ben Bernanke szerdai esti szavainak hatására nőtt azoknak az aránya, akik az eddiginél korábbra várják az eszközvásárlások visszafogását. Szeptemberben a jelenlegi 85 milliárdról 65 milliárdra csökkenhet a havi keret.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.