KKV

2013. október 28. 21:59 | MTI

Budapesten terjeszkedik a horvát Mlinar

Budapesten a hatodik üzletét nyitotta meg a horvát Mlinar pékség, a vállalat 2014 végéig összesen húsz üzletet tervez nyitni a fővárosban - közölte a pékáru-forgalmazó az MTI-vel hétfőn.

2013. október 25. 18:15 | Portfolio

Tízezer kkv kapott eddig Matolcsy ingyenhiteléből

A Növekedési Hitelprogram összesen 750 milliárd forintosra emelt keretösszegének 93,5%-ára, közel 701 milliárd forintra kötöttek hitelszerződést a hitelintézetek - derül ki a Magyar Nemzeti Bank által ma közzétett összefoglalóból. Az elemzés szerint a program első pillérének keretében 472 milliárd forint, míg a másodikban, azaz devizahitelek kiváltására közel 229 milliárd forint összegben kötöttek szerződést a hitelintézetek összesen mintegy tízezer kis- és középvállalkozással. A részletes adatok szerint az első pillérben várakozáson felüli, 61% lett az új hitelek aránya, ezen belül is a beruházási hitelek részesedése kiemelkedő. Részben ezen adatok miatt a jegybank az összefoglaló anyagban kijelenti, hogy megítélése szerint "a program elindításakor kitűzött rövid távú cél, a hitelpiaci korlátok enyhítése és a verseny növelése lényegében teljesült." Az alábbiakban az MNB szöveges értékelését tesszük közzé.

2013. október 16. 16:47 | Portfolio

Nem lesz Dunaferr-vásárlás?

A Dunaferr vezetésével és a vasmű szakszervezeteivel egyeztetett Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Az érdekvédelmi képviseleteknek arról beszélt, hogy a kormány továbbra is fenntartja vételi szándékát, de a korábbiaknál jóval kevesebb esélyt lát erre.

2013. október 11. 20:20 | MTI

Az állam végzi a jövőben a pályázatokkal kapcsolatos teendőket

A kormány a 2014-2020-as programozási időszakban az uniós források felhasználásához kapcsolódó feladatok ellátása során felszámolja a korábban kiszervezett tevékenységeket, amelyeket a jövőben az állam meglévő belső erőforrásaira építve, azokat kibővítve végez el - az erről szóló kormányhatározat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

2013. október 10. 14:42 | Portfolio

Újabb felszabadított milliárdok Brüsszelből

Megérkezett Brüsszelből a 350 milliárd után újabb 140 milliárd forint, amelynek felszabadításáról szeptember 9-én egyezett meg Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár Johannes Hahn uniós biztossal - közölte csütörtökön a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

2013. október 04. 12:59 | Szebeni Dávid

Jönnek az uniós milliárdok - Mutatjuk, hol kéne változtatni

A 2014-2020-as uniós források tervezése során jó lehetőség kínálkozik arra, hogy a következő hét évben végre megfelelően kezelhessünk egy régóta félreértett területet és szakmát, a projektmenedzsmentet. Az alábbiakban bemutatom, hogy több sebből is vérzik jelenleg ez a terület, és egyúttal több pilléres megoldási javaslatot vázolok fel.

2013. október 03. 15:17 | Portfolio

Megérkeztek Brüsszelből a felszabadított milliárdok

Megérkezett Brüsszelből az a 350 milliárd forintos összeg, amelynek felszabadításáról szeptember 9-én egyezett meg Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár Johannes Hahn uniós biztossal - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A közlemény szerint az elmúlt két hónapban rekordszintre emelkedett az uniós pénzek lehívása. Az NFÜ az év első kilenc hónapja során több mint 1000 milliárd forintot fizetett ki a pályázóknak.

2013. szeptember 26. 20:35 | MTI

Békéscsabai családi vállalkozás szállít be a BMW-nek

A németországi BMW autógyár közvetlen beszállítója lett a békéscsabai székhelyű, magyar tulajdonú Csaba Metál. A békéscsabai családi vállalkozás a BMW legújabb prémium autójához gyárt alkatrészeket - jelentette be csütörtök délután Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Majoros Béla, a cég tulajdonosa sajtótájékoztatón, Békéscsabán.

2013. szeptember 26. 17:00 | Portfolio

Újabb megrendelést kapott a Rába

Újabb csuklós buszok szállítási jogát nyerte el a Rába Jármű Kft. a Tüke Busz Zrt. tenderén. A Rába a nemrég elnyert Volánbusz üzlet mellett a pécsi üzemeltető tenderén is sikerrel pályázott, az újonnan elnyert 5 darabos megrendeléssel összességében már 66 autóbusz szállítását kezdheti meg 2014 tavaszától.

2013. szeptember 24. 21:33 | Portfolio

Milliárdos autóipari beruházás Tatabányán

Fejleszti tatabányai gyárát az amerikai Delphi autóipari beszállító, a napokban befejeződő bővítéssel új munkahelyeket is teremt a vállalat, írja a hvg.hu.

2013. szeptember 24. 10:34 | MTI

500-nál is több munkahelyet teremt a Systemax

Több mint ötszáz új munkahelyet teremt a számítástechnikai cikkeket és alkatrészeket forgalmazó amerikai vállalat, a Systemax Budapesten létrehozott szolgáltatóközpontja - közölte Orbán Viktor miniszterelnök és Pim Dale, a Systemax EMEA Technology Group vezérigazgatója keddi megbeszélésük után az Országházban.

2013. szeptember 20. 09:59 | Portfolio

Nem tartja szerencsésnek a K&H a Növekedési Hitelprogram árazását

A Növekedési Hitelprogram nemrég bejelentett folytatása egybeesik a cégek igényeivel, mivel sokan jelezték korábban, hogy örömmel vennének egy hosszabb határidejű programot. Így most a vállalkozások a hosszabb távon tervezhető és megvalósítható beruházásokba is belevághatnak - nyilatkozta Huszár Róbert, a K&H Vállalati és intézményi banki szolgáltatások üzletágának vezetője.

2013. szeptember 19. 16:37 | MTI

Új üzem és 100 új munkahely a Samsungnál

Stratégiai megállapodást írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Lí Kju Dzsin, a Samsung Electronics Magyar Zrt. vezérigazgatója a jászfényszarui Samsung gyárban csütörtökön. Az aláírást követően a Samsung gyár új üzemcsarnokának alapkövét jelképező fát ültettek el.

2013. szeptember 18. 14:38 | Portfolio

Nem eladó a Dunaferr

A Dunaferr tulajdonosai csak állami segítséget szeretnének, de a társaságot nem akarják eladni - írja az origo a Dunaferr cégvezérének, Jevgenyij Tankilevics szavaira hivatkozva. A portálnak nyilatkozva a vasmű vezetője nem zárta ki a szlovák megoldás lehetőségét.

2013. szeptember 16. 10:04 | Portfolio

700 új munkahely jön létre a Coloplast jóvoltából

Bővíti magyarországi gyártókapacitását a gyógyászati segédeszközöket előállító Coloplast - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Allan Rasmussen, a Coloplast A/S senior alelnöke hétfői megbeszélésük után az Országházban.

2013. szeptember 16. 09:18 | Portfolio

Új gumigyártó jöhet Magyarországra

A japán gumiabroncsgyártó Sumitomo Törökországban már korábban elkezdett félmilliárd eurós beruházása hamarosan termőre fordul, a gyártás bő egy éven belül elindulhat. A régiós és nyugat-európai piac elérése Magyarországon keresztül valósulhat meg, a Napi Gazdaság értesülései szerint jövőre logisztikai bázis létesülhet hazánkban a törökországi fejlesztések hatására. Az ütemezésről és a beruházás nagyságáról még nem ismerjük a részleteket, az viszont biztos, hogy Magyarország gumiabroncs nagyhatalom szerepe ezzel tovább nőhet.

2013. szeptember 13. 18:06 | MTI

Az Európai Beruházási Bank is támogatná a kkv-kat

Varga Mihály szerint az Európai Beruházási Bank is növelhetné a kis- és középvállalkozások (kkv) forrásait. A nemzetgazdasági miniszter az uniós gazdasági és pénzügyminiszterek (Ecofin) pénteki vilniusi tanácskozása kapcsán beszélt erről, ahol a kkv-k finanszírozásának fejlesztését vitatják meg.

2013. szeptember 13. 13:59 | MTI, Portfolio

Ebben a régió éllovasa Magyarország

Új indikátor bevezetését javasolja az innovációs kibocsátás mérésére az Európai Bizottság - közölte pénteken a brüsszeli testület.

2013. szeptember 12. 14:46 | Portfolio

FHB: most éri meg igazán hitelt felvenni

Hasznos és szükséges a Növekedési Hitelprogram folytatása a vállalati hitelpiac élénkítéséhez, ezért az FHB üdvözli a Magyar Nemzeti Bank tegnapi bejelentését - mondta a Portfolio.hu-nak Soltész Gergő vezérigazgató. A bankok fő üzenete szerinte ma nem lehet más a kis- és középvállalkozások felé, mint hogy jöjjenek és kopogtassanak az ajtajukon, hiszen most éri meg igazán a vállalkozások széles köre számára hitelt felvenni.

Holdblog

Többet katonára, mint oktatásra

A szokásos hétfői Agyviharon került elénk ez a grafikon, sokat nem is kell rajta magyarázni. Az ábra azt mutatja, hogy az egyes államoknak mekkora a... The post Többet katonára, mint oktatásra a