Tőzsde

Tovább esett a Facebook

A vezető részvényindexek, úgy tűnik, kiheverték a friss Facebook-botrányt, a technológiai cég árfolyamát azonban kedden is ütötték a tőzsdén.

Az EU teljes vezetése felháborodott a Facebook miatt

Az EU teljes vezetése felháborodott a Facebook miatt

Meghívták Mark Zuckerberget, a Facebook alapító-vezérigazgatóját az Európai Parlamentbe (EP), hogy magyarázatot adjon a cég körül a napokban kirobbant botrányra - jelentette be kedden Antonio Tajani, az uniós képviselő-testület elnöke.

Eladja részvényei egy részét a Waberer’s többségi tulajdonosa

Gyorsított könyvépítés keretében megkezdi a Waberer's többségi tulajdonosa, a B.V. CEE Transport Holdco legalább 2 615 462 darab Waberer's-részvény értékesítését. Közel 40 millió eurós csomagról van szó - közölte a társaság a keddi piaczárás után.

Hasít a Generali

Rekordnak számító eredménnyel zárta a 2017-es évet a nemzetközi Generali Csoport. A működési eredmény 4,89 milliárd euróra, az adózott eredmény 2,1 milliárd euróra nőtt. A vállalatcsoport megerősítette, hogy a 2016-ban kitűzött stratégia az év végéig teljes mértékben megvalósul.

Jó napja volt az OTP-nek és a Richternek

Tovább gyűrűzik a Facebook-botrány, ami miatt kedden is nyomás alá került a technológia szektor. Az amerikai tőzsdéken nincs határozott irány, Európában viszont mérsékelten optimista a hangulat. A befektetők már a Fed holnapi kamatdöntését várják.

Próbálták elrejteni, mégis kibukott: fájdalmas áresés jöhet a használtautó-piacon

Próbálták elrejteni, mégis kibukott: fájdalmas áresés jöhet a használtautó-piacon

Bár a dízeltechnológia ígéretesen fejlődött, az elmúlt évek sorozatos botrányai után egyre több ország dönt úgy, hogy városaiból kitiltja a dízeleket. Ennek a folyamatnak pedig súlyos következményei lehetnek, így nem véletlen, hogy a Volkswagen már készül a használt dízelautók közelgő árcsökkenésére. A Bild szúrta ki, hogy a társaság pénzügyi szolgáltatásokért felelős leányvállalata jelentős összeget határolt el a várható veszteségek kezelésére. A probléma azonban nem csak a Volkswagent érinti, a dízelundor terjedése más autógyártóknak, kereskedőknek és a magánszemélyeknek is jelentős veszteségeket okozhat.

Tovább gyűrűzik a botrány: most dőlhet el a Facebook jövője

Tovább gyűrűzik a botrány: most dőlhet el a Facebook jövője

Tovább gyűrűzik a Facebook adatkiszivárogtatási botránya, az ügyben a brit hatóságok is elkezdenek vizsgálódni és a brit parlament személyesen Mark Zuckerberget faggatja. Elemzői vélemények szerint a Facebook jövője múlhat azon, hogy hogyan kezelik most az eseményeket.

Mozgolódnak a Richter versenytársai

Egymást követték a fontos hírek és események a Richter készítményével, az Esmyával kapcsolatban, a Világgazdaság hétfői beszámolójában arról ír, hogy a gyógyszergyártó versenytársai megpróbálják kihasználni az Esmya körül kialakult helyzetet és saját gyógyszereikkel lépnének be a Richter számára fontos tengerentúli piacra.

Csökkenő iPhone értékesítéseket hozhat 2018

A Nomura Instinet elemzője szerint az Apple kevesebb iPhone-t értékesíthet 2018-ban, miután a társaság szakértője azt valószínűsíti, hogy a fogyasztók elfordulhatnak a drága készülékek vásárlásaitól.

A Ryanair veszi meg Niki Lauda légitársaságát

A Ryanair veszi meg Niki Lauda légitársaságát

Megveszi a Ryanair a Niki Lauda által alapított osztrák légitársaság többségi részesedését. A cél, hogy a Lufthansa által uralt osztrák és német piacon terjeszkedjen - írja a Reuters.

Április 20-án tartja közgyűlését a Csepel

Április 20-án, 08:00 órakor tartja éves rendes közgyűlését a Csepel Holding a 1211 Budapest Varrógépgyár u. 1. szám alatti tanácstermében. Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés időpontja 2018. május 2. 08.00 óra.

Bukunk a kötvényekkel, bukunk a részvényekkel - mi lesz most?

Nagyon csúnyán indult a 2018-as év a kötvénypiacokon és a részvénypiacokon is, a helyzet pedig nem sokat fog javulni az elkövetkezendő években. Magasabb volatilitásra kell, hogy számítsunk, ahogy a politikai és gazdasági kockázatok növekszenek, a jegybankok pedig elkezdik kivonni a likviditást a piacokról. Ennek ellenére még nem kell rettegnünk a recessziótól, a következő 1-2 évben még szépen megülhetjük a hullámvasutat, ha a vállalati és makrogazdasági adatokat jól megjátsszuk. A Portfolio Investment, Wealth and Savings (IWS) 2018 konferenciáján a befektetési szakemberek arról beszéltek, mi vár a kötvénypiacokra, magyar és külföldi részvénypiacokra egy ilyen környezetben.

Vételre ajánlja az Alteo részvényeit az MKB

Jól illeszkedik az Alteo stratégiájába a múlt héten bejelentett Péberény-akvizíció - értékeli a bejelentést az MKB Bank elemzője. A részvényekre vonatkozó ajánlása vétel, 970 forintos célárral.

Befejeződött a csődeljárás az Est Mediánál

A Fővárosi Törvényszék a mai napon közzétette a Cégközlönyben végzését, miszerint az Est Media csődegyezségét jóváhagyta és a csődeljárást befejezetté nyilvánította.

Elkapkodják a Dropbox részvényeit

Nagy az érdeklődés az év első jelentős technológiai IPO-ja iránt: az ügyhöz közel álló források szerint túljegyezték a Dropbox részvényeit. Arról egyelőre nincs hír, hogy a tervezett 16-18 dollár felett lesz-e az ár, amikor csütörtökön megállapítják a kibocsátási árat. A kereskedés pénteken indul a Nasdaq-on.

Csődbe ment Harvey Weinstein cége

Csődbe ment a szexuális zaklatási botrányba keveredett Harvey Weinstein által vezetett amerikai filmstúdió, a The Weinstein Company. Már hónapok óta keresett befektetőt a cég, aki beszállt volna a vállalatba, vagy akár meg is vette volna, de nem találtak.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
MNB Intézet

Science Under Strain

Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.