alkohol

Egymilliárd ember halhat meg, ha nem lépünk

Egymilliárd ember halhat meg, ha nem lépünk

A 20. század folyamán a dohányzás mintegy 100 millió ember halálát okozta, akiknek többsége a mai gazdag országokban élt. Ez a helyzet azonban változik, így a dohányzás okozta egészségügyi terhek most a magas jövedelmű országokból az alacsony és közepes jövedelmű országokba tevődnek át. Egyes számítások szerint a 21. században akár egymilliárd ember is meghalhat a dohányzás miatt.

Tequila mámorban az egész világ

Tequila mámorban az egész világ

Egyre népszerűbb a tequila, főleg Európában nő ugrásszerűen a fogyasztás, ezzel együtt pedig az ital ára is, írja a Reuters.

Alkoholt foglalt le a NAV, fűtés lesz belőle

Alkoholt foglalt le a NAV, fűtés lesz belőle

A közelmúltban semmisítették meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai által Nyugat-Magyarországon lefoglalt alkoholtermékeket, a 8000 liter ismeretlen eredetű italból biogáz lesz, amit fűtésre használnak - közölte a NAV pénteken.

Börtönre ítélték a Tajvanra utazó Nancy Pelosi férjét

Börtönre ítélték a Tajvanra utazó Nancy Pelosi férjét

Bűnösnek vallotta magát Paul Pelosi, a Kalifornia államban lévő Napa megyei bíróság pedig többek közt öt nap börtönre és három év próbaidőre ítélte kedden az amerikai képviselőház demokrata elnöke, Nancy Pelosi férjét, aki még májusban okozott balesetet sportautójával.

Zacher Gábor: a detoxikálás ingyenes a fesztiválon, de inkább senki se legyen paréj részeg

Zacher Gábor: a detoxikálás ingyenes a fesztiválon, de inkább senki se legyen paréj részeg

Két év kihagyás után ismét lehet tartani, és rendeznek is fesztiválokat Magyarországon. Zacher Gábor toxikológus nagyon jónak tartja, hogy vannak ilyen rendezvények, van a fiataloknak a programjuk, ugyanakkor szerinte semmivel sem hajlanak el többen, mint korábban. A szakértő a Portfolio-nak azt is elmondta, hogy lehetőség szerint ne legyen harmadik ital, ugyanakkor ha mégis detoxikálásra lenne szükség, az ingyenes. Hevesi Kriszta szakpszichológus szerint is szüksége van a pszichének a nagy erőt próbáló időszak után, amelyet a koronavírus-járvány okozott, egy kis lazításra, önfeledt szórakozásra. Nemcsak a felelőtlen intim kapcsolat okozhat traumát a fiataloknak, hanem a túlköltekezés, értéktárgy elvesztése egy fesztiválon, a Balaton Soundon például az alap biztonsági személyzeten túl a fesztiválozók akár a Safety Firsthöz is fordulhatnak segítségért. A kezdeményezésről Fülöp Zoltán fesztiváligazgató pedig azt árulta el, hogy a fesztiválozók komfortérzetéhez mintegy 100-150 magyar és külföldi önkéntes járul hozzá, akikhez bármilyen problémával lehet fordulni, legyen szó akár sérülésről, lopásról, esetleg bármilyen atrocitásról.

Megszólalt Zacher Gábor: majomhimlő, Elf-Bar, fesztiválszezon

Megszólalt Zacher Gábor: majomhimlő, Elf-Bar, fesztiválszezon

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének keddi adása. A műsor első részében Zacher Gábor volt a Checklist vendége, akit Ferkó Nikolett, lapunk Makro rovatának elemzője kérdezett a fesztiválszezonra jellemző alkohol és kábítószer fogyasztási szokásokról, a rendezvények egészségügyi felügyeletéről, a majomhimlőről, illetve a fiatalok körében egyre népszerűbb Elf Barról. Az adás második részében a Portfolio ma délelőtti élő Facebook bejelentkezéséből hallgatható meg egy részlet, amelyben a történelmi forint gyengülés okaival és a hazai fizetőeszköz kilátásaival foglalkoztunk. A témával kapcsolatban Madár István, a Portfolio Makro rovatának vezető elemzője volt a vendégünk.

Ez lehet a sör nagy vetélytársa 2022 nyarán

Ez lehet a sör nagy vetélytársa 2022 nyarán

Jól fogytak az alkoholos italok a koronavírus-járvány első hullámaiban, a statisztikák szerint 2020-ban 10 százalékkal többet adtak el, mint 2019-ben. A kereslet azóta is töretlen, ráadásul a szezonális hatás most még nagyobbat lökhet a piacon, mint korábban. A fogyasztói igények viszont folyamatosan változnak, a gyártók újabb és újabb termékekkel igyekeznek meghódítani a szomjas magyarokat, mert a sör már nem trendi. De hova tart ez a piac, és mi lehet az idei nyár slágere?

Idén újra a borturizmusban bízhatnak a hazai pincészetek

Idén újra a borturizmusban bízhatnak a hazai pincészetek

Nem csupán a koronavírus járvány lassú visszaszorulása, hanem a jobb árbevételi szerkezet iránti igény is arra ösztönzi a hazai borágazatot, hogy elérjék: a borturizmusban újra kiemelkedő év legyen az idei. A borhoz kapcsolódó vendéglátás és programkínálat egészen a pandémiáig ígéretesen növekedett, majd a járvány természeti katasztrófaként csapott le a kóstolókra, vacsorákra, koncertekre és dűlőtúrákra egyaránt épülő tevékenységre. A borturizmus mihamarabbi felfűtése ismét időszerűvé vált, amelyet csak még inkább indokol az, hogy a borászatok megnövekedett költségeit egyre kevésbé képesek fedezni a kiskereskedelmi értékesítések. A belföldi, sok esetben fiatal, illetve családos közönség figyelméért zajló versenyben a Szekszárdi borvidék most mobilapplikációval jelentkezett.

Bármit nem vehetünk SZÉP-kártyával a Sparban

Bármit nem vehetünk SZÉP-kártyával a Sparban

Korábban már jelezte a Spar, hogy február 1-től SZÉP-kártyával élelmiszert vásárolni üzletei egy részében lehet majd, ugyanakkor a kártya használata előtt érdemes pár dolgot tudni.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.