atomalku

Izrael frissítette az Irán elleni háború terveit

2021. január 29. 10:39 | Portfolio

Izrael frissítette az Irán elleni háború terveit

Frissítette Izrael azt a hadműveleti tervcsomagot, melyet egy esetleges, Irán elleni háború esetén alkalmaznának – jelentette be Aviv Kohavi altábornagy egy tel-avivi egyetemen tartott előadáson. Arról is beszélt, hogy szerinte hibás lépés, hogy az Egyesült Államok visszatérne a 2015-ös iráni atomalkuhoz.

Már ketyeg az óra: Joe Biden nem várhat sokáig az iráni atomalku újjáélesztésével

2021. január 11. 16:50 | Tar Gábor

Már ketyeg az óra: Joe Biden nem várhat sokáig az iráni atomalku újjáélesztésével

A kölcsönös erőfitogtatás jegyében teltek az év első napjai az utóbbi egy évben igen feszültté vált iráni-amerikai kapcsolatokban. Teherán a katonai erődemonstráción túl az urándúsítás szintjének emelésével, illetve egy dél-koreai tanker lefoglalásával küldött erőteljes üzenetet a 2015-ös iráni atomalkut feléleszteni kívánó leendő amerikai elnöknek. Joe Bidennek figyelembe kell vennie azt is, hogy a júniusi iráni elnökválasztáson várhatóan a jelenleginél keményvonalasabb politikus kerül majd az államfői posztra, akivel feltehetően nehezebb lesz megállapodásra jutni a Donald Trump által felmondott atomalku újjáélesztéséről.

2020. december 17. 21:26 | MTI

Új iráni atomalku megkötését szorgalmazza Bidennél a NAÜ vezetője

Az iráni nukleáris megállapodás helyreállításához Joe Biden megválasztott amerikai elnöknek új megállapodást kell követelnie, amely tartalmazza, hogyan lehet visszafordítani a Teherán által elkövetett szerződésszegéseket - szögezte le Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója csütörtökön Bécsben.

Üzentek az atomnagyhatalmak Iránnak

2020. december 16. 18:07 | MTI

Üzentek az atomnagyhatalmak Iránnak

A 2015-ben Iránnal megkötött atomalku még részes nagyhatalmai szerdán Bécsben tartott virtuális tanácskozásukon felszólították Teheránt, hogy vessen véget a szerződés megsértésének, és térjen vissza a kötelezettségvállalásaihoz - közölte egy német diplomata.

Gigantikus iráni temetési tömeg követelte az Amerika elleni megtorló akciókat

2020. január 06. 20:35 | Portfolio

Gigantikus iráni temetési tömeg követelte az Amerika elleni megtorló akciókat

Az iráni állami média szerint milliós méretű, a Reuters szerint legalább több százezer fős gigantikus tömeg gyűlt össze Irán fővárosában ma az amerikaiak által minap lelőtt katonai vezető, Kasszem Szulejmáni, temetésére, amely megmozdulás mérete az 1989-es állami vezetői temetéshez hasonlatos – rögzíti a hírügynökség.

2019. augusztus 06. 18:39 | MTI

Moszkva: nem reális egy többoldalú atomalku

Nem reális az az amerikai elképzelés, hogy sokoldalú megállapodás szülessen a szárazföldi telepítésű közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris erők felszámolásáról - jelentette ki Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára újságíróknak kedden Moszkvában.

2019. június 15. 05:31 | Huszák Dániel

Félelmetes konfliktus fenyeget: küszöbön a modern történelem legpusztítóbb háborúja?

Egyre feszültebb a helyzet a Perzsa-öböl körül, miután két tankerhajót súlyos támadás ért, amelynek lebonyolításával az Egyesült Államok Iránt vádolja. Bár Donald Trump elnök állítólag nem akar háborút a perzsa országgal, több magas rangú tanácsadója is támogatná a rezsimváltást, ráadásul nemrég az Egyesült Államok egy repülőgép-hordozót is az öbölbe vezényelt. Ha netán közvetlen konfliktusra kerül sor a két ország közt, a modern történelem egyik legvéresebb és legpusztítóbb háborúja lehet az eredménye, ami akár évekig, ha nem évtizedekig is elhúzódhat. Megnéztük, milyen az iráni hadsereg felszereltsége és milyen eredménnyel zárulhat egy NATO-iráni konfliktus.

2019. május 31. 17:26 | MTI

Nyugtat a NAÜ: még betartja Irán az atomalkut

Irán egyelőre még betartotta a nukleáris programjának korlátozását célzó többhatalmi megállapodásban meghatározott kulcsfontosságú határértékeket a május 26-i állapot szerint - derült ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) pénteken ismertetett, második negyedéves jelentéséből.

Kína odacsapott az asztalra az atomalku felrúgása miatt

2019. február 02. 15:05 | MTI

Kína odacsapott az asztalra az atomalku felrúgása miatt

Washington tárgyaljon Moszkvával ahelyett, hogy kilép a szárazföldön állomásoztatott közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló (INF) szerződésből - közölte szombaton a kínai külügyminisztérium.

Atomalku: Oroszország megfenyegette Amerikát

2019. február 01. 19:17 | MTI

Atomalku: Oroszország megfenyegette Amerikát

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pénteken közölte: Oroszország fenntartja a jogot a megfelelő válaszlépésekre abban az esetben, ha az Egyesült Államok kilép a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló INF-szerződésből.

Kilépett az USA az atomalkuból

2019. február 01. 15:36 | MTI

Kilépett az USA az atomalkuból

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Egyesült Államok megkezdi az INF-egyezményből való kivonulás folyamatát, és szombattól felfüggeszti a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződésből eredő kötelezettségvállalásait. Donald Trump elnök is ilyen értelmű nyilatkozatot adott ki.

2019. január 29. 20:34 | MTI

Ellent mondtak a legfőbb amerikai hírszerzők Trump politikájának

Donald Trump amerikai elnök észak-koreai és iráni politikájára cáfoltak rá az amerikai hírszerzés vezetői - Dan Coats, a hírszerző szervezeteket tömörítő Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) vezetője és Gina Haspel, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója - a szenátus hírszerzési bizottságának keddi meghallgatásán.

2019. január 28. 10:45 | MTI

Figyelmeztette az EU-t a Trump-kormányzat, hogy ne játssza ki az Irán elleni szankciókat

A Trump-kormányzat élénk figyelemmel kíséri azokat az európai törekvéseket, melyek célja olyan alternatív fizetési mechanizmus létrehozása, melynek révén könnyebbé válik Iránnal üzletelni, ugyanakkor elkerülhető az Egyesült Államok Iránra kivetett szankcióinak megsértése - írta az AP hírügynökség hétfői elemzésében.

2018. október 03. 09:02 | Portfolio

Hiába a német kormány lobbija, a bankok nem hajlandók Iránnal üzletelni

Annak ellenére, hogy Németország kormánya nem akarja kivonni magát az Iránnal kötött atomalkuból az Egyesült Államokat követve, a német bankok félnek az amerikai szankcióktól és nem hajlandóak a perzsa országgal kapcsolatos tranzakciókat feldolgozni.

Részletes keresés