bmi

Bővülésbe váltott az eurózóna szolgáltatói szektora

Két éve nem láttunk ilyen kedvező képet az eurózóna szolgáltatói szektora kapcsán - derült ki a Markit ma közzétett adataiból. A szektorra vonatkozó beszerzési menedzser index augusztus esetében mutat először bővülést. A végleges adatok ugyanakkor 50,7 pontot mutatnak, ami 0,3 ponttal rosszabb mint az előzetes eredmény.

Jobbak lettek a német szolgáltatószektor kilátásai

Jól alakult a német szolgáltatói szektor augusztusban - derült ki a Markit ma publikált adataiból. A beszerzési menedzser index végleges értéke 52,8 pontot mutat, ami egyértelmű javulást jelent az előző havi 51,3 pontos értékhez képest, sőt az előzetes adatoknál (52,4) is jobb.

A francia szolgáltatói szektor is már majdnem stagnált

A francia szolgáltatói szektor alig zsugorodott augusztusban, az erre vonatkozó beszerzési menedzser index végleges eredménye 48,9 pontot mutat, ami pusztán 0,1 pont változást jelent júliushoz képest, de az előzetes eredményeknél (47,7) egyértelműen jobb.

Jól néz ki a német feldolgozóipar

A német feldolgozóipar tovább javult augusztusban - derült ki a Markit augusztusi adatközléséből. Az előző havi 50,7 pontos szintről 51,8 pontig növekedett a feldolgozóipari beszerzési menedzser index - a Markit végleges eredményei szerint. Ez ugyanakkor hajszálnyival elmarad az előzetes eredmények alapján kialakított piaci várakozásoktól (52,0), bár ennek piacmozgató hatása nem várható.

18 havi zuhanás után stagnálás

A francia feldolgozóipar alig zsugorodott augusztusban, az erre vonatkozó beszerzési menedzser index végleges eredménye 49,7 pontot mutat, ami nem jelent változást az előző hónaphoz képest és teljesen egybevág a piaci várakozásokkal.

Javulgat a magyar feldolgozóipari index

Augusztusban 51,7 pont volt a magyar feldolgozóipari beszerzési menedzser index (bmi), 2,7 százalékponttal magasabb a júliusi értéknél - jelentette az MLBKT.

Az eurózóna kilátásai is sokkal jobbak

Jelentősen javultak a feldolgozóipar és a szolgáltató szektor kilátásai az eurózónában - derül ki a Markit legfrissebb felmérésének eredményeiből. A feldolgozóipari beszerzési menedzser index értéke 50,3 pontról 51,3 pontra, a szolgáltatói beszerzési menedzser index értéke pedig 49,8 pontról 51 pontra emelkedett. A feldolgozóipari index legutóbb tavaly júniusban volt ilyen magas.

Év eleje óta nem örülhettek ennyire a németek

Meglepően jó adatok érkeztek Németországból. A feldolgozóiparban és a szolgáltató szektorban egyaránt javultak a kilátások - derül ki a Markit augusztusi felmérésének eredményeiből. A feldolgozóipari index 50,7 pontról 52 pontra, a szolgáltatói index pedig 51,3 pontról 52,4 pontra emelkedett. A feldolgozóipari index legutóbb 2011 júliusában volt ilyen magas.

Ismét recesszió felé tart Franciaország?

Könnyen lehet, hogy ismét lassulni fog a francia gazdaság, a beszerzési menedzser indexek ugyanis alulmúlták az elemzők várakozásait. A feldolgozóipari index 49,7 ponton stagnált, a szolgáltatói index viszont 48,6 pontról 47,7 pontra csökkent, de csökkent a kompozit mutató értéke is. A kompozit index esetében a 47,9 pontos érték kéthavi mélypontnak számít.

300 felett tér pihenőre az euró

A Fed tegnap esti közleménye nem adott egyértelmû jelet arra, hogy az eszközvásárlási program lassítása már szeptemberben elindul, ez pedig fellélegzést jelentett az utóbbi napokban gyengülési nyomás alatt álló feltörekvõ piacoknak, ahogy a ma hajnali hivatalos kínai bmi-adat 50 pont fölé kapaszkodása is. Ezek a forintot az erõsödés felé terelték, de egész nap bizonytalanságot okoztak Varga Mihály ma reggeli szavai, amelyek abba az irányba mutattak, hogy a bankok számára mégiscsak a legrosszabb (legnagyobb teherrel járó) forgatókönyv valósulhat meg a devizahiteles mentõcsomag kapcsán. Mario Draghi EKB-elnök délutáni sajtótájékoztatója megállította a forint erõsödését, a vártnál sokkal jobb délutáni amerikai ISM-adat pedig újra 300 fölé gyengyítette az euróval szemben. Ismét nõtt ugyanis az esélye, hogy a Fed szeptemberben lassítani kezdi az eszközvásárlási programját.

A régió feldolgozóipara megugrott, a magyar visszaesett

49 pontra csökkent júliusban a magyar feldolgozóipari beszerzési menedzser index szezonálisan kiigazított értéke az MLBKT jelentése szerint. Öt kivételével estek a részindexek. A foglalkoztatottsági alindex három hónapja csökkenőben van. A cseh és a lengyel index viszont megugrott.

Víz fölé került a feldolgozóipar

Júniusban 50,8 pont volt a beszerzési menedzser index értéke, jelentette a mutatót készítő Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). Az index az előző hónapban bukott a zsugorodást jelző 50 pont alatti tartományba, most azonban újra - kis mértékű - bővülést jelez.

Németországban romlott a feldolgozóipari hangulat

A német feldolgozóipar pesszimistább a vártnál. A Markit feldolgozóipari beszerzési menedzser indexének értéke 49,4 pontról 48,7 pontra csökkent júniusban, a várt 49,8 ponttal szemben. Javultak ugyanakkor a szolgáltató szektor kilátásai.

Kína rántja magával a világot?

Sűrűsödnek a hírek a kínai gazdasági lassulással kapcsolatban, az elmúlt évek globális növekedési motorjának lefulladása más régiókat is magával ránthat, ez pedig a részvény- vagy a nyersanyagpiacokon is korrekciót hozhat. A kínai részvényekben már elkezdték árazni a lassulást, a hong kong-i Hang Seng tavaly szeptemberi szintekre esett, de a belső kínai részvénypiacok is egyre csúnyább képet festenek. Az alábbiakban azt vizsgáltuk meg, hogy mi áll az ország és az egyes szektorok gyenge teljesítménye mögött.

Nem áll jól a szolgáltató szektor az eurozónában

Az eurózóna felülvizsgált szolgáltatóipari beszerzési menedzser index értéke 47,2 pontot mutat májusban, ami áprilishoz képest egy nagyon enyhe 0,2 pontos javulást jelent. Az előzetes adatok még 47,5 pontot mutattak, így mára egy kedvezőtlenebb képet látunk, illetve az 50 pont alatti érték továbbra is a szolgáltató szektor szűkülését jelzi, bár már egyre kevésbé súlyos mértékben - derült ki a Markit jelentéséből.

A német szolgáltatóipar sem mutat lendületet

A felülvizsgált német szolgáltatóipari beszerzési menedzser index értéke 49,7 pontot mutat májusban, ami áprilishoz képest tulajdonképpen stagnálást mutat 0,1 pontnyi növekedéssel. Az előzetes adatok 49,8 pontot mutattak, így egy hasonló képet láthatunk ma is. Az 50 pont alatti érték továbbra is a szolgáltató szektor szűkülését jelzi.

Még mindig gyengélkednek a francia szolgáltatások

A felülvizsgált francia szolgáltatóipari beszerzési menedzser index értéke 44,3 pontot mutat májusban, ami áprilishoz képest stagnálást jelent. A kompozit index értéke ugyanakkor már 5 hónapos csúcsot ért el 44,6 pontos értékével, de megjegyzendő, hogy az 50 pont alatti érték továbbra is a szektor szűkülését jelenti - derül ki a Markit jelentéséből.

Visszazuhant a magyar feldolgozóipari index

47,1 pontra esett májusban a magyar feldolgozóipari beszerzési menedzser index szezonálisan kiigazított értéke az áprilisi 51,7 pont után. Január óta ez az első 50 pont alatti, azaz a szektor visszaesését jelző adat.

Még mindig zsugorodik az eurózóna szolgáltatóipara

Áprilisban az eurozóna szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexe, a piac által várt 46,6 pontos értékhez képest 47 pontot mutat. Ez az előző havi 46,4 pontos értékhez képest hajszálnyi javulást jelez. Az érték ugyanakkor továbbra is a szektor zsugorodását jelenti, mely már több mint egy éve tart.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.