bértárgyalás

Nem tud bért emelni a BKV

Nem tud bért emelni a BKV

Megkezdődtek a 2021-es bértárgyalások a BKV-nál, a társaság vezetése egyelőre nem látja a bérfejlesztéshez szükséges forrásokat - tudatta a cég pénteken az MTI-vel.

Feszültség alakulhat ki a Tesco és a munkavállalók között a bérezések miatt

Feszültség alakulhat ki a Tesco és a munkavállalók között a bérezések miatt

Idén országos mintára nehezen juthatnak egyezségre a felek a legnagyobb kereskedelmi szereplőnél februárban kezdődő bértárgyalásokon, mivel a tescós munkavállalók szeretnék, hogy a Coviddal járó bolti többletterhelés is érvényesüljön az idei alapfizetésekben. A szakszervezet az inflációt meghaladó mértékben, a külföldön azonos munkakörökben jellemző magasabb fizetésekhez közelítő összegekkel lenne elégedett - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

Akkor most statisztikailag is megszűnik a magyar bérrobbanás

Akkor most statisztikailag is megszűnik a magyar bérrobbanás

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy a nettó keresetek 10%-kal nőttek, amit nagyrészt az egyre markánsabbá váló munkaerőhiánynak köszönhettünk. Habár a gyorsuló infláció egyre nagyobbat harapott ki a keresetek vásárlóerejéből, a reálbérek így is jelentősen emelkedtek (a teljes állásban dolgozó alkalmazottaknál). Tavaly azonban a koronavírus-járvány okozta válság mély gazdasági recessziót okozott, ez pedig nem hagyja érintetlenül a vállalati szektort sem. Mekkora béremelés vár ránk idén?

Itt a javaslat: eltörölnék a munkaerőpiaci járulékot

Itt a javaslat: eltörölnék a munkaerőpiaci járulékot

A munkaerőpiaci járulék eltörlését javasolja a Munkástanácsok Országos Szövetsége, amelynek elnöke szerint a lépéssel az összes munkavállaló nyerne, mivel a járulékot a munkavállaló bruttó béréből kell levonni - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

Hétfőn dönthet a kormány a többlépcsős béremelésről

Hétfőn dönthet a kormány a többlépcsős béremelésről

A munkaadói és a munkavállalói oldal egyaránt nyitott a többlépcsős béremelésre, amelynek lehetősége a jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról folyó tárgyalás szerdai fordulóján vetődött fel, a kormány a hétfői kormányülésen vizsgálná meg a felek javaslatait - mondták el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) ülése után az egyes oldalak képviselői az MTI-nek.

Megrekedtek a bértárgyalások: a munkaadók egy forinttal se emelnék a minimálbért jövőre

Megrekedtek a bértárgyalások: a munkaadók egy forinttal se emelnék a minimálbért jövőre

Távol álltak egymástól a munkaadói és a munkavállalói oldal javaslatai: míg előbbiek a jelenlegi bizonytalan helyzetben nem látnak rá reális esélyt, hogy január 1-től bért emeljenek, addig a szakszervezetek 10 százalék körüli minimálbér és garantált bérminimum emelésben gondolkodnak - derült ki a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát követően kedden.

A jövő évi minimálbér-emelésre is hatással lesz a koronavírus-járvány

A jövő évi minimálbér-emelésre is hatással lesz a koronavírus-járvány

A szokásosnál jóval később indulhatnak az idei bértárgyalások a versenyszférában a járvány okozta bizonytalanság miatt - írja a Magyar Nemzet. Az idén az országos érdekegyeztetés keretében a jövő évi minimálbérekről is határozniuk kell a feleknek, mivel a jelenlegi, két évre szóló megállapodás 2020-ig szól.  

Megszületett a bérmegállapodás a győri Audinál

Megszületett a bérmegállapodás a győri Audinál

Az Audi Hungária Független Szakszervezet pénteken lezajlott bizalmi gyűlése elfogadta a munkaadói oldal március 12-én közzétett, bérmegállapodásra vonatkozó ötödik ajánlatcsomagját, a közösen kidolgozott, a foglalkoztatás biztonságát támogató intézkedésekkel együtt - írja tájékoztatójában az AHFSZ.

Sztrájkra készülnek a vasutasok

Sztrájkra készülnek a vasutasok

Sztrájkra készülnek a vasutas-szakszervezetek; a legnagyobbak kollektív munkaügyi vitát kezdeményeznek közösen - tájékoztatta a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás pénteken az MTI-t. A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a munkabeszüntetést indokolatlannak nevezte.

Audi bértárgyalások: új javaslattal állt elő a szakszervezet

Audi bértárgyalások: új javaslattal állt elő a szakszervezet

A tegnapi tárgyaláson az Audi Hungária Független Szakszervezet bértárgyaló delegációja átadta a munkavállalói oldal legújabb bérkövetelési csomagját. Az AHFSZ a hírlevelében azt hangsúlyozza, hogy  tárgyalásos úton történő megállapodás lehetőségét támogatva közeledtek a munkáltatói oldal ajánlata felé. A különbség ugyanakkor még mindig jelentős.

Felszólítást kapott a kormány – Kétszámjegyű béremelést követelnek

Felszólítást kapott a kormány – Kétszámjegyű béremelést követelnek

Példát vehetne a kormány a fővárosról, legalábbis, ami a BKV-nál ma született bérmegállapodást illeti – írja közleményében a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Miközben a fővárosi közlekedésiek már tudják, hogy idén – januárra visszamenőleg – 10 százalékkal több bérért dolgoznak, az állami tulajdonú vállalatoknál még csak el sem kezdődött az érdemi egyeztetés. A Magyar Szakszervezeti Szövetség felszólítja a kormányt, kezdjen végre érdemi bértárgyalást a közszolgáltatásban dolgozókkal.

Felszólítást kapott az Orbán-kormány a bérek miatt

Felszólítást kapott az Orbán-kormány a bérek miatt

A közszolgáltatásban (közúti közlekedés, vasúti közlekedés, posta, vízművek) működő, közel 140 ezer munkavállalót képviselő szakszervezetek közös közleményt adtak ki csütörtökön.

Megérkezett az Audi-dolgozók új követelése

Megérkezett az Audi-dolgozók új követelése

Csütörtök délután tette közzé új bérkövetelési csomagját az Audi Hungária Független Szakszervezet. Csak egyetlen ponton kérnek kevesebbet.

Kiakadtak és sztrájkra készülnek a BKV-sok!

Kiakadtak és sztrájkra készülnek a BKV-sok!

Kiakadtak a BKV-s szakszervezetek, közösen hirdetnek sztrájkot, amennyiben a cégvezetés továbbra is kitart a mindössze 8 százalékos béremelési ajánlata mellett – jelentette be az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) a szerdai újabb sikertelen egyeztetést követően. A  15 százalékos emelést követelő érdekvédők kollektív munkaügyi vitát kezdeményeztek, amennyiben ez sem hoz eredményt, megkezdik a munkabeszüntetés előkészületeit.

Nincs béremelés, több ezer dolgozó akadt ki

Nincs béremelés, több ezer dolgozó akadt ki

A Dunaferr vezetősége azt javasolta az elmúlt napokban a szakszervezeteknek, hogy a 2020-as béremelésről szóló tárgyalásokat halasszák el július elsejéig, a társaság nehéz pénzügyi helyzetére hivatkozva. A szakszervezet nem hagyta ezt szó nélkül.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.