demokrata

Élete eddigi legfontosabb beszédét tartotta meg Kamala Harris, beszámolt az elnöki terveiről is

2024. augusztus 23. 09:51 | Portfolio

Élete eddigi legfontosabb beszédét tartotta meg Kamala Harris, beszámolt az elnöki terveiről is

A Chicagóban megrendezett Demokrata Nemzeti Konvenció (DNC) utolsó, negyedik napján Kamala Harris alelnök elfogadta a párt elnökjelöltségét, és beszédében arra kérte a választókat, hogy írják meg az amerikai történelem „következő nagy fejezetét” - idézi a Hill. Harris szerint itt az idő, hogy új utat jelöljenek ki országuk számára.

Golyóálló üveg mögött mondta el beszédét Trump

2024. augusztus 22. 21:23 | Portfolio

Golyóálló üveg mögött mondta el beszédét Trump

Donald Trump szerdán Észak-Karolinában tartott szabadtéri gyűlést, ahol nemzetbiztonsági kérdésekről beszélt. Ez volt az első ilyen jellegű eseménye a múlt havi merényletkísérlet óta. Trump golyóálló üveg mögül szólalt fel, ami része a fokozott biztonsági intézkedéseknek. A helyszínen mesterlövészek és további védőfalak is biztosították a rendezvényt - írta az AP News.

Amerikai elnökválasztás 2024: Kamala Harris jobbkeze rossz szomszédnak nevezte Donald Trumpot

2024. augusztus 22. 09:37 | Portfolio

Amerikai elnökválasztás 2024: Kamala Harris jobbkeze rossz szomszédnak nevezte Donald Trumpot

A Demokrata Nemzeti Konvenció (DNC) szerdai napján Tim Walz minnesotai kormányzó hivatalosan is elfogadta pártja jelölését az alelnöki posztra. Walz a beszédében elsősorban saját életútjáról ejtett szót, valamint hevesen kritizálta republikánus ellenfeleit, Donald Trump volt elnököt és J. D. Vance alelnökjelöltet. Kamala Harris alelnök, a demokraták elnökjelöltje amerikai idő szerint ma este fog színpadra állni Chicagóban, a jelölőgyűlés utolsó napján.

Amerikai elnökválasztás 2024: beállhat Donald Trump mögé a botrányhős elnökjelölt, hogy elgáncsolják Kamala Harrist

2024. augusztus 21. 13:38 | Portfolio

Amerikai elnökválasztás 2024: beállhat Donald Trump mögé a botrányhős elnökjelölt, hogy elgáncsolják Kamala Harrist

Robert F. Kennedy Jr. független elnökaspiráns alelnökjelöltje, Nicole Shanahan úgy nyilatkozott egy kedden megjelent interjú során, hogy a kampányuk mérlegeli a visszalépés a lehetőségét mint egy jövőbeli opció. Shanahan szerint ebben az esetben Donald Trump republikánus elnökjelöltet támogatnák - írja az Axios.

Amerikai elnökválasztás 2024: elképesztő összeget szedett be Kamala Harris kampánya

2024. augusztus 21. 11:29 | Portfolio

Amerikai elnökválasztás 2024: elképesztő összeget szedett be Kamala Harris kampánya

Kamala Harris amerikai alelnök választási kampányszervezetei mintegy 500 millió dollárt gyűjtöttek össze azóta, hogy ő lett a demokraták elnökjelöltje - tudta meg a Reuters. A félmilliárd dolláros, azaz több mint 176 milliárd forintnak megfelelő összeg július 21-e óta folyt be a demokratákhoz, amiből a különböző kampánykiadásokat, például reklámköltségeket tudnak finanszírozni.

Amerikai elnökválasztás 2024: visszatért a reflektorfénybe Barack és Michelle Obama

2024. augusztus 21. 10:50 | Portfolio

Amerikai elnökválasztás 2024: visszatért a reflektorfénybe Barack és Michelle Obama

A Demokrata Nemzeti Konvenció (DNC) második, keddi napján színpadra lépett Barack Obama volt elnök és felesége, Michelle Obama. A korábbi demokrata elnök a Hill szerint Donald Trumpról szót ejtve kijelentette: "Nincs szükségünk még négy évnyi hivalkodásra, zagyvaságra és káoszra. Láttuk már ezt a filmet, és mindannyian tudjuk, hogy a folytatás általában rosszabb."

Amerikai elnökválasztás 2024: drámai felmérés érkezett, amely egyértelmű eredményt jósol

2024. augusztus 14. 15:32 | Portfolio

Amerikai elnökválasztás 2024: drámai felmérés érkezett, amely egyértelmű eredményt jósol

A Cook Political Report nyilvánosságra hozta a választás kimenetelét eldöntő billegő államokban végzett kutatásának eredményeit, amely szerint Kamala Harris kettő kivételével az összesben nyerésre áll. Az eredmény óriási fordulatnak tekinthető, hiszen a "Swing State Project" legutóbbi, májusi felmérésében Donald Trump egyet kivéve valamennyi csatatérállamban vezetett Joe Bidennel szemben.

Fordulat: ezúttal örülhet a demokraták balszárnya a korábbi vereségek után

2024. augusztus 14. 12:37 | Portfolio

Fordulat: ezúttal örülhet a demokraták balszárnya a korábbi vereségek után

A progresszív demokrata alsóházi képviselők "Squad" néven ismert csoportjához tartozó Ilhan Omar megnyerte a minnesotai körzetében rendezett előválasztást, így a demokraták felé hajló Minneapolisban nagy eséllyel indulhat újabb ciklusért a novemberi választáson. Az Alexandria Ocasio-Cortez nevével fémjelzett csoportosulás öröme azonban nem teljes: múlt héten második tagjukat veszítették el Cori Bush személyében - írja az Axios.

Elon Musk hosszan beszélgetett Donald Trumppal, de nem minden úgy ment, ahogy kellett volna

2024. augusztus 13. 09:24 | Portfolio

Elon Musk hosszan beszélgetett Donald Trumppal, de nem minden úgy ment, ahogy kellett volna

Donald Trump volt amerikai elnök tegnap több mint másfél órás beszélgetésen vett részt Elon Muskkal, a világ legvagyonosabb üzletemberével. A technikai problémák miatt több mint 40 perces csúszással indult interjú a Musk tulajdonában lévő X (korábbi nevén Twitter) közösségi oldalon zajlott - írja a Reuters. A beszélgetés kapcsán a Hill kiemelte, Trump azt megelőzően többször is posztolt az X-re, ami akár azt is jelezheti, hogy visszatérhet a platformra.

Joe Biden visszatér: az elnök ismét kampányolni kezd

2024. augusztus 12. 11:43 | Portfolio

Joe Biden visszatér: az elnök ismét kampányolni kezd

Joe Biden amerikai elnök tegnap a CBS-nek adta első interjúját azután, hogy bejelentette a 2024-es elnökválasztástól történő visszalépését. A demokrata politikus bejelentette, hamarosan Pennsylvaniában fog kampányolni a párt új jelöltje, Kamala Harris alelnök megválasztása érdekében - számol be a Reuters.

Friss számok jöttek: Kamala Harris a földbe döngölheti Donald Trumpot

2024. augusztus 08. 10:42 | Portfolio

Friss számok jöttek: Kamala Harris a földbe döngölheti Donald Trumpot

A Marquette Law School új országos felmérése alapján a demokrata elnökjelölt elhúzott a republikánus ellenfele előtt: a biztos szavazók körében Kamala Harris a voksok 53%-át, a republikánus Donald Trump pedig csupán 47%-át szerezheti meg. A közvélemény-kutatás azt találta, Harris fellelkesítette a Joe Biden újraindulása miatt elbizonytalanodó szavazókat, ráadásul az alelnök népszerűsége is ugrásszerű növekedésnek indult.

Palesztinpárti tüntetők zavarták meg Kamala Harrist, a reakcióját nem fogják zsebre tenni

2024. augusztus 08. 09:20 | Portfolio

Palesztinpárti tüntetők zavarták meg Kamala Harrist, a reakcióját nem fogják zsebre tenni

Kamala Harris alelnököt szerdán egy michigani gyűlésén tartott beszéde közben megzavarta több, a gázai háború ellen tiltakozó személy, amely az első ilyesféle incidens volt az újdonsült demokrata elnökjelölt kampánya során. Az alelnök először elnézően reagált, később azonban határozott választ adott a skandálásra. A New York Times szerint egyébként épp palesztinpárti aktivistákkal egyeztetett az alelnök a rendezvény előtt.

Részletes keresés