2018. július 24. 10:45 | Portfolio
Azonnali eljárást indított a Ryanair ellen a fővárosi kormányhivatal
Eljárást indított a Ryanair ellen Budapest Főváros Kormányhivatala - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.
2018. július 24. 10:45 | Portfolio
Eljárást indított a Ryanair ellen Budapest Főváros Kormányhivatala - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.
2018. július 19. 12:16 | MTI, Portfolio
Kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen a "Stop Soros" törvénycsomag miatt, illetve bírósági szakaszba lépett a menekültügyi szabályozás miatt korábban megindított jogsértési eljárás - jelentette be csütörtökön az Európai Bizottság, összhangban a tegnapi értesülésekkel. Emellett az energiahálózati díjakra vonatkozó jogszabályok miatt is bíróság elé idézte Magyarországot.
2018. május 23. 14:55 | Csiki Gergely
Kedden figyelmeztetést adott az Európai Bizottság Magyarországnak, amiért tartósan megsérti a középtávú költségvetési hiánycélhoz való közeledés szabályát, ezzel új uniós eljárás indult hazánk ellen. Az uniós pénzügyminiszterek tanácsa ezek alapján hamarosan intést küld hazánknak, melynek értelmében a magyar kormánynak költségvetési kiigazítást kellene végrehajtania.
2018. január 11. 05:40 | Beke Károly
Gyakorlatilag beszüntette tevékenységét az Orangeways azt követően, hogy december végén a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) letiltotta a cég honlapját. Az évek óta nyilvánvaló volt, hogy bajban van a fapados busztársaság, mely egyre csak zsugorodott, most azonban kiderült, hogy ennél sokkal nagyobb volt a baj, a gyanú szerint évekig a szükséges engedélyek nélkül működtek, ezért is folyamodott a nem mindennapi lépéshez a versenyhivatal.
2017. október 11. 10:15 | Portfolio
A válság után az Egyesült Államok kormánya sok kritikát kapott, mert a válságért felelős személyek nagy részét nem vonták büntetőeljárás alá, de a kedden induló eljárás növelheti a büntettettek számát - írja a CNBC.
2016. november 07. 16:25 | MTI, Portfolio
Szigorúbbá, de egyszerűbbé és gyorsabbá válnak az eljárások a közbeszerzési törvény módosításának köszönhetően - emelte ki az MTI-nek adott hétfői nyilatkozatban a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkára. Császár Dániel kiemelte, a kedden parlament elé kerülő törvénymódosítással a kormány célja az egy ajánlattevő részvételével zajló eljárások visszaszorítása. A törvénymódosítás
néhány mai indoklásához hozzátettük a Transparency International Magyarország minap közzétett állásfoglalását, ami teljesen másként értelmezi a módosítások valódi következményeit.
2016. július 08. 11:55 | Portfolio
Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta az Excellent Partnership Hungary Kft.-nek, hogy jogosulatlanul bármely, a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. Az MNB piacfelügyeleti eljárást folytat a társaságnál - derül ki a jegybank közleményéből.
2016. május 23. 13:53 | Portfolio
Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta a kiskunfélegyházi székhelyű CreditLure Kft.-nek, hogy engedély nélkül vagy bejelentés hiányában bármely, a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. Az MNB a társasággal szemben piacfelügyeleti eljárást folytat - áll a jegybank legfrissebb közleményében.
2016. február 02. 16:57 | Portfolio
Most már minden uniós nyelven elérhető az Európai Bizottság "Útmutató közbeszerzési szakemberek számára az európai strukturális és beruházási alapok által finanszírozott projektek közbeszerzési eljárásai során elkövetett leggyakoribb hibák elkerüléséhez" című kiadványa - hívja fel egy mai közleményben a figyelmet a testület regionális támogatási igazgatósága.
2015. november 24. 10:41 | Portfolio
Az MNB a Seychelle-szigeteki székhelyű Goldstein Brokers Ltd. és a Panamában bejegyzett Goldstein Equitas INC S.A. társaságoknak azonnali hatállyal megtiltotta, hogy engedély nélkül vagy bejelentés hiányában bármely, a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzenek. Az MNB mindkét társaságnál piacfelügyeleti eljárást folytat - írja a jegybank közleményében.
2015. november 03. 09:57 | Portfolio
Az MNB egy-egy Seychelle-szigeteken, illetve Belize-ben bejegyzett, egyaránt 5Gulden Corporation Ltd. nevű társaságnak azonnali hatállyal megtiltotta, hogy engedély nélkül vagy bejelentés hiányában bármely, a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. Az MNB mindkét társaságnál piacfelügyeleti eljárást folytat - írja a jegybank legfrissebb közleményében.
2015. április 30. 10:40 | Portfolio
Az Európai Bizottság április 24-én a hivatalos lapjában tette közzé a reklámadó progresszív adókulcsának felfüggesztésével kapcsolatos határozatokat, amelyekből a leglényegesebb megállapításokat a Reklámadó blog gyűjtötte össze. A EB szerint az intézkedések torzíthatnák a piaci versenyt, és úgy véli, azok valójában állami támogatást valósítanak meg. Ezek alapján akár arra is kötelezhetik majd a kedvezményezett cégeket, hogy fizessék vissza a tiltott támogatásokat - ám valószínűbb, hogy a reklámadó-törvény még a vizsgálat lezárulta előtt módosul, így ettől a szankciótól eltekintenek. A Bizottság az érdekelt feleknek lehetőséget biztosít, hogy 30 napon belül megtegyék észrevételeiket az üggyel kapcsolatban, amelyeket a vizsgálat során figyelembe is vesznek.
2015. március 22. 08:09 | MTI
A fogyasztóvédelmi törvény megsértése címén jogi eljárást helyezett kilátásba több légitársaság, köztük a Wizz Air ellen a brit polgári repülésügyi hatóság (CAA).
2014. november 17. 11:15 | Portfolio
Az elmúlt hónapok egyeztetései alapján jelentősen felpuhult, így inkább vaktölténynek számít az a javaslat, amelyet holnap terjeszt a tagállamok európai ügyekkel foglalkozó miniszterei elé Brüsszelben az EU soros elnökeként Olaszország - írja BruxInfo. Az új keret kapcsán a szakértők továbbra is hangsúlyozzák, hogy azt nem közvetlenül a Magyarországgal kapcsolatos problémák miatt teremtik meg.
2014. október 05. 12:05 | Portfolio
Vizsgálat folyik a Standard & Poor's hitelminősítő ellen kereskedelmi jelzálogok szabálytalan minősítése ügyében - írja a The Wall Street Journal.
2013. november 26. 20:30 | MTI, Portfolio
A Mol nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát kormány ellen a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) horvátországi befektetéseinek védelmében; mert a zágrábi kormány nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit és vállalásait - jelentette be a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján ma este.
2013. június 20. 15:14 | Portfolio
Az NGM szerint azért szükséges, hogy szigorúak legyenek a feltételek a SZÉP-kártyát kibocsátókkal szemben, hogy az emberek pénze biztonságban legyen.
A gyanú szerint drónokat indítottak a teherhajóról.
A sürgősségi szolgálatok a helyszínen vannak.
Két év alatt a negyedik miniszterelnököt ette meg a francia politika.
A legszomorúbb hírt viszont egyelőre cáfolták.
Három év alatt a tizenkilencedik.
Bővül a cég védelmi portfóliója.
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.