Orosz biztosítót vehet a Generali
A Generali olasz biztosító vállalat azt fontolgatja, hogy legfeljebb 2 milliárd euró értékben felvásárol egy orosz ágazati céget - közölte az Il Sole 24 Ora című lap szerdán.
A Generali olasz biztosító vállalat azt fontolgatja, hogy legfeljebb 2 milliárd euró értékben felvásárol egy orosz ágazati céget - közölte az Il Sole 24 Ora című lap szerdán.
Kis gyengüléssel kezdte a szerdai kulcsfontosságú napot a forint, így az euróval szemben 368 körül is járt, azaz nagyon közel a korábbi történelmi mélypontjához és mindez egy kulcsfontosságú amerikai jegybanki kamatdöntés délelőttjén történt.
Tegnap vázolta fel a terveit a Volkswagen csoport azzal kapcsolatban, hogy hogyan szorongatnák meg a Teslát a jövőben. Ma pedig a Volkswagen márka CEO-ja, Ralf Brandstätter nyilatkozott az idei kilátásokkal kapcsolatban. A tervek szerint megdupláznák az elektromos autók értékesítését, valamint csökkentenék a költségeket és jelentős összeget szánnak a digitalizációs befektetésekre is a következő években.
A legnagyobb német kereskedelmi bank, a Deutsche Bank azzal számol, hogy a világ vezető jegybankjai nem változtatnak alapkamataikon az idén, továbbá nő az amerikai és a német kötvényhozam, illetve drágul az euró a dollárral szemben.
Kedvező finanszírozási feltételekkel kötött megállapodást Magyarország a haderő fejlesztésére: 348,5 millió euró, azaz mintegy 130 milliárd forintnyi forrást biztosít az ország harci-védelmi képességének növeléséhez az Export Credit Norway (ECN) és a Norwegian Export Credit Guarantee Agency (GIEK) - jelentette be szerdán a Pénzügyminisztérium (PM).
A Waberer’s is alaposan megszenvedte a koronavírus-járványt, azonban az év második felére már látszottak a javulás jelei, sőt, a negyedik negyedévben az EBITDA már mérsékelten emelkedett is, és 10 egymást követő veszteséges negyedév után a vállalat nullszaldós lett adózott eredmény soron. A Nemzetközi Fuvarozási szegmens árbevétele visszaesett, azonban a Regionális Kontrakt Logisztikai szegmens bevétele nőtt a negyedévben, hasonló tendencia látszott EBITDA soron is, az ITS-nél jelentős visszaesést, az RCL-nél jelentős növekedést ért el a cég.
Emmanuel Macron francia elnök pártjának képviselői ellenzik a francia pénzügyminiszter ötletét, amellyel adót vetne ki a koronavírus miatt megnövekedett állami költekezés ürügyén - írja a Reuters.
Az Európai Bizottság kedden úgy határozott, hogy további 9 milliárd eurós kötvénycsomagot bocsát ki a koronavírus-járvány miatt megnövekedett munkanélküliség mérséklését célzó uniós program (SURE) finanszírozására.
Januárban csaknem 71 százalékkal, 363 millió euróra csökkent a külföldi közvetlen tőkeberuházások értéke a tavalyi év első hónapjához mérten - közölte kedden a Román Nemzeti Bank.
A koronavírus-járvány utáni helyreállítási támogatással rekordszintűre emelkednek az Európai Beruházási Bank (EBB) csoport magyarországi beruházásai – közölte az intézmény. A csoport 2020-ban 767 millió eurót ruházott be Magyarországon, ami rekordösszeg az elmúlt öt évet tekintve.
Kedd reggel megint kismértékű gyengüléssel kezdett a forint az euróval szemben, így továbbra is belátható távolságban van a 370-es történelmi mélyponttól. A következő napokban a befektetők elsősorban a Fed holnapi kamatdöntésére figyelnek, ami akár a magyar deviza árfolyamára is hatással lehet az euró-dollár jegyzésen keresztül.
Hiába van itthon munkaszüneti nap, a devizapiac nem pihen ma sem. A forint mérsékelt gyengüléssel kezdte a hétfői napot, így 367 körül jár az euróval szemben. A dollár továbbra is erősödik, ami nem jó hír a feltörekvő piaci devizák számára, a befektetők elsősorban a Fed szerdai kamatdöntésére figyelnek.
A koronavírus-válság megjelenése óta a jegybankok úgy nyomtatják a pénzt, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. A mennyiségi lazítás a konvencionális jegybanki eszközök egyik eleme lett, a kérdés, hogy meddig marad velünk. A kérdés azért is fontos, mert a korábbi válságokhoz képest új, hogy az inflációs félelmek feléledtek, és az extrém laza monetáris kondíciók fenntarthatósága megkérdőjeleződött.
Az amerikai hozamok emelkedésével a helyzet egyre jobban hasonlít a 2013-ashoz, amikor a Fed eszközvásárlásának lassítása (tapering) miatt a sérülékeny feltörekvő piaci devizák érezhetően gyengültek. A Commerzbank szakemberei szerint kicsit előreszaladt a piac, inkább középtávon, 2022-ben lehet aktuális az amerikai jegybank szigorítása. Ez pedig a forint piacán is új történelmi mélypontot hozhat, a jövő év végére akár 380 forintba is kerülhet egy euró.
Foglalási roham érte a fodrászatokat és a szépségszalonokat Rómában péntek délutántól, miután a tartományi elnök, Nicola Zingaretti megerősítette, hogy a koronavírus-járvány alakulása miatt fővárost és térségét hétfőtől ismét zárlat alá helyezik az ország majdnem egészével együtt.
A New York Times összehasonlította a Magyarország által beszerzett orosz és kínai vakcinák árát az Európai Unió által beszerzett Pfizer/BioNTech és AstraZeneca oltóanyagok árával. Ezek alapján a Sinopharm oltóanyagának ára jóval magasabb, mint más vakcináké.
Március 10-én indult útnak az EU új, fenntarthatósággal kapcsolatos (Sustainable Finance Disclosure Regulation, SFDR) szabályozása, amelynek célja, hogy átláthatóbbá, transzparensebbé tegye a fenntartható befektetéseket, nem utolsó sorban pedig gátat szabjon a csak nevükben fenntarthatónak titulált termékeknek (green wahing). Itthon az alapkezelők igyekeznek megfelelni az új elvárásoknak, de nem mondhatnánk, hogy tolonganának a zöld alapok a piacon, ugyanis jelenleg három olyan magyar alap van, amely ESG-minősítéssel bír a BAMOSZ szerint.
A csütörtöki jelentősebb erősödés után péntek reggel gyengüléssel kezd a forint az euróval szemben. Persze még így is biztonságos távolságban van a tavaly látott történelmi mélyponttól a magyar deviza, pedig a hét elején még fenyegetett a 370-es szint közelsége.
Az Európai Bizottság mintegy 530 millió eurós kiegészítő pénzügyi támogatási csomagot terjesztett elő csütörtökön 17 európai uniós tagállam járványellenes vészhelyzeti intézkedéseinek segítésére.
Már reggel is volt egy kis forinterősödési hullám, aztán délután az Európai Központi Bank jelzései nyomán a forint újabb lendületet vett és az euróval szembeni jegyzések 365 alá buktak. Kedden még 368-nál járt az árfolyam, így egyre inkább távolodunk a 369,5-ös forint történelmi mélyponttól. Lényeges, hogy ma a többi régiós devizánál nem látunk olyan intenzív erősödést, mint a forintnál, de erre is van magyarázat.
Olcsó vagy drága a dollár?
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Bejelentést tett az IRGC.
Az illikvid piacokon akár komoly kilengésekre számíthatunk.
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Baj van a hitelezéssel.