fidelity

2016. november 03. 15:43 | Portfolio

Fidelity: új lehetőségeket nyitott meg a forintosítás

Bár voltak időszakok, amikor az ügyfelek a forinttal kapcsolatos félelmek miatt inkább a devizás megoldásokat keresték, várható volt, hogy ez a helyzet nem tarthat örökké. A szűnni nem akaró hozamvadászatnak köszönhetően egyre többen diverzifikálják befektetéseiket. A külföldi alapkezelők a jelenséget kihasználva egyre több globális alapjukat forintosítják, a hazai devizában elérhető termékeik száma megtriplázódott az utóbbi két évben - írja a Fidelity közleményében.

2016. szeptember 26. 12:21 | Portfolio

Fidelity: Vonzók az ázsiai részvények

Az ázsiai részvények több szempontból is vonzók, a befektetőknek pedig a kínai kockázatok mellett a lehetőségeket is érdemes figyelembe venni, mondta el budapesti előadásán Medha Samant, a Fidelity ázsiai részvényekkel foglalkozó befektetési igazgatója.

2016. augusztus 04. 13:34 | Portfolio

Elmarad a világvége Olaszországban

Bedőlnek az olasz bankok és viszik magukkal az eurózónát, olvashattuk az elmúlt hetek egyik legrémisztőbb európai gazdasági hírét. Az itáliai pénzintézetek egyelőre vették az akadályokat, a Fidelity International szakemberei azonban a középtávú hatásokat is vizsgálják.

2016. június 24. 11:54 | Portfolio

"Van némi kockázat, hogy szétesik az euróövezet"

A közvélemény-kutatások szoros eredményei ellenére a piacokat sokkolta a Brexit-pártiak győzelme. A hosszabb távú gazdasági és politikai hatásait pontosan megbecsülni gyakorlatilag lehetetlen, az viszont biztos, hogy rövid távon szinte mindenkinek fájni fog. Az alábbiakban néhány külföldi elemzés főbb megállapításait vesszük sorra.

2016. május 10. 10:08 | Portfolio

Ez a négy doldog irányítja idén a makrogazdaságot

A piacok számára meglehetősen hullámzóan kezdődött a 2016-os év, ami elsősorban a drámai sebességű szektorrotációnak és a jelentős mértékű makrogazdasági és politikai bizonytalanságnak volt köszönhető. A Fidelity mostani közleményében sorra veszi a rendkívüli piaci forgás főbb okait, rámutat a makrogazdasági környezetet idén alakító főbb tényezőkre és elmondja, mi lesz a négy legnagyobb befektetési kockázat.

2016. április 05. 09:36 | Portfolio

Újabb bikapiac jöhet az USA-ban

A fejlett gazdaságok derekasan helytálltak a feltörekvő gazdaságokból kiindult, legutóbbi deflációs hullámmal szemben, melynek hatására volumen- és ársokk alakult ki. Ez viszont alaposan rányomta a bélyegét a globális kereskedelem és termelőipar teljesítményére is. Az erős dollár végső soron katalizátorként hatott az égetően szükséges jegybanki koordinációs folyamatra, az USA-t fenyegető recessziótól való korábbi félelmek ma már túlzónak tűnnek - írja a Fidelity legújabb közleményében.

2016. március 31. 13:53 | Portfolio

Japán ismét osztályelső, de mi lesz Kínával?

A befektetési piacon idén nagyobb szerephez jutnak a fogyasztók, akik főleg a technológia és az egészségügy területén adnak lendületet a folyamatos innovációnak. Bár összességében borongós a befektetői hangulat, a valóban innovatív cégek és piacok sorsa látványosan szerencsésebben alakul, mint a lemaradóké. Japánban a legkisebb a befektetői kockázat, Kínában egyre nagyobb, Európában és Amerikában pedig még bíznak a Fidelity International elemzői. A befektetőknek az átfogó kép apró részleteire is oda kell figyelniük 2016-ban, ha nem akarnak lemaradni az évet várhatóan meghatározó, kulcsfontosságú trendekről.

2016. március 21. 09:02 | Portfolio

Ez a világ 10 legjobb alapkezelője

Kissé átrendeződött a márka alapján a világ 10 legismertebb alapkezelőjének listája. Az első öt helyen nem volt változás, azonban sokak meglepetésére az Aberdeen kiesett a tízes listáról, miután csak a 13. legnagyobb márkának választották meg - írja a Financial Times.

2016. március 14. 15:30 | Portfolio

A német részvények még mindig nyerők

A német vállalatok az európai átlagot és az elemzői várakozásokat jócskán meghaladó ütemben növekszenek, ennek hatására a hozamvárakozások felfelé módosulnak. A Fidelity International FF Germany Fund porfóliómenedzsere, Christian von Engelbrechten szerint a trend várhatóan 2016-ban is folytatódni fog, hatékony kihasználásához azonban kiemelten kell figyelni az alacsony és közepes tőkésítettségű vállalatokra is - olvasható a Fidelity elemzésében.

2016. március 10. 08:35 | Portfolio

Nyugtatja a befektetőket a sztár alapkezelő

Nem kell félni a bóvli kötvények piacán legutóbb látott mélyrepüléstől, a recessziós félelmek eltúlzottak - véli a szektor utóbbi 10 évi legjobb portfólió kezelője a Bloomberg tudósítása szerint.

2016. március 01. 14:23 | Portfolio

Mibe érdemes most fektetni?

Látványos mozgásokat láthattunk idén a tőkepiacokon, sokan most azt kérdezik, mikor és milyen eszközöket érdemes most előnyben részesíteni. Ezért a Portfolio a CIB Bank támogatásával az aktuális befektetési lehetőségeknek, piaci trendeknek, és az ezek mögött meghúzódó magyarázó tényezőknek szenteli következő befektetői klubját. Az érdeklődők arra is választ kaphatnak, hogy melyek lehetnek idén a sláger befektetési termékek.

2016. március 01. 09:23 | Portfolio

Nem mindegy a részvénypiacnak, ki lesz az amerikai elnök

Bár november 8-ig nem dől el, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke, már minden államban zajlanak az előzetes választások. Az esélyek még mindig nagyon kiegyenlítettek, nem látható előre, hogy a választási folyamat végén a demokraták vagy a republikánusok jelöltje lesz-e a befutó, és az eredmény milyen irányba befolyásolhatja az amerikai árfolyamokat - írja a Fidelity legfrissebb közleményében.

2016. február 26. 15:53 | Árgyelán Ágnes

Ezzel a néhány trükkel eldöntheted, melyik neked a jobb befektetés

Amikor befektetési alapokat választanak a befektetők, sokszor nem is tudják, hogy egy-egy alap milyen kockázatokat hordoz. A többség jellemzően az elért visszatekintő hozamok alapján dönt, de azt már kevesebben tudják, hogy ezt a teljesítményt az alapok milyen szórás mellett érték el. Összeszedtük, milyen mutatók alapján tájékozódhatnak a befektetők a kockázatról, milyen különbségek vannak az európai és amerikai alapok között, és megmutatjuk azt is, mi van nekünk, ami az amerikaiaknak nincs.

2016. január 11. 11:13 | Fidelity International

Fidelity: mi lesz most Kínával?

Tekintve, hogy kínai A-részvények kereskedését egy héten belül másodszor is felfüggesztették, a 2016-os év a tavaly nyári izgalmakhoz hasonló, egyértelműen volatilis alaphangon indult az ázsiai piacok számára. Matthew Sutherland, a Fidelity International ázsiai régióért felelős termékmenedzselési igazgatója szerint viszont nem annyira katasztrofális a helyzet, mint ahogy kinéz.

2015. november 18. 16:29 | Árgyelán Ágnes, London

Londonban sem értik az EU új terveit

Hamarosan életbe kellene lépnie a bróker-és alapkezelői piacot is erősen szabályozni kívánó új irányelvnek, a MiFID II-nek, rengeteg olyan kérdés maradt azonban a csőben, amelyekre még a szabályozók sem tudnak egyértelmű válasszal szolgálni. A németek, a britek és a franciák már több ponton is nekimentek az új terveknek, ami akár egy éves csúszást is jelenthet az irányelv életbe lépésében. Az új szabályozási problémák mellett a Fidelity "Media Forum 2015" elnevezésű londoni konferenciáján a szakértők azt is elárulták, mit várnak a globális piaci teljesítménytől 2016-ban, és melyek lehetnek a legfontosabb piaci kockázatok a közeljövőben.

2015. november 16. 15:07 | Portfolio

Ezekkel a befektetésekkel lehet nyerni az öregedő társadalmon

A demográfiai változások miatt például az egészségügy lehet az a terület, amelyet érdemes figyelemmel követni a Fidelity International szerint. 2050-re a Föld 9,6 milliárd lakosának már 21 %-a lesz 60 év feletti, vagyis a következő 35 évben ez a korosztály megduplázódik a népességen belül. Az alapkezelő ezért azt tanácsolja, hogy a befektetők kísérjék figyelemmel azokat a cégeket, amelyek ezeket a változásokat követik - áll a Fidelity közleményében.

2015. október 29. 10:47 | Portfolio

8 ok, amiért érdemes most európai kötvényeket venni

A Fidelity szakemberei, David Simner és Amie Stow szerint a jelenlegi befektetési környezetben is tisztes hozamlehetőséget látnak az európai kötvény piacban. A hosszabb távú portfóliókba a magasabb hozamú vállalati kötvények, a stabil, megfelelő tőkésítettséggel rendelkező pénzintézetek és a nyomott államkötvény-hozamok kombinációját ajánlják. Ajánlásukat 8 nyomós érvvel támasztják alá.

2015. szeptember 14. 12:44 | Portfolio

Kiszeretnek a befektetők Magyarország megmentőjéből?

Sosem látott mértékben vonták ki a befektetők pénzüket a Franklin Templeton befektetési alapjaiból az elmúlt hónapban. A Michael Hasenstab által kezelt Templeton Global Bond történelmének eddigi legnagyobb eszközállomány-csökkenését szenvedte el. A helyzet nem egyedi: a kínai lassulás okozta félelmek többek közt a Fidelitynél, Columbia Threadneedle-nél, Eaton Vance-nél és a Wells Fargónál is komoly eladási hullámot okoztak.

2015. szeptember 02. 15:35 | Portfolio

Nem mindenért Kína a hibás

Bár sokan Kínát tekintik a közelmúltban tapasztalt volatilitás katalizátorának, ám a háttérfolyamatok dinamikája már egy ideje változóban volt"- véli Dan Roberts, a Fidelity Worldwide portfóliómenedzsere. Az egyik legnagyobb alapkezelő szakértőinek véleménye szerint divatos dolog mindenért Kínát okolni, a sztori ennél sokkal bonyolultabb.

Részletes keresés