finanszírozás

2018. augusztus 07. 12:13 | MTI

Megugrott az érdeklődés a diákhitel iránt

A diákhitel iránt idén jóval nagyobb az érdeklődés a korábbi évekhez képest a számos kedvező változás miatt - mondta Imre Zita, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatornán kedden.

2018. augusztus 07. 11:37 | MTI, Portfolio

A kétgyerekesek is megkapják a CSOK második 10 millióját?

A kétgyerekesek esetében is vizsgálja a kormány a háromgyerekesek számára új lakásokra 10 millió forintig elérhető, fixen 3%-os kamatozású lakáshitel lehetőségét - derült ki egy mai sajtótájékoztatón. Az indulása óta eltelt három évben 81 ezer családnak, nagyjából 330 ezer embernek segített a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) - mondta az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten.

2018. augusztus 07. 08:32 | Portfolio

Nagyot szakított a Commerzbank, jöhet az osztalék

A Reuters 227 millió eurós elemzői konszenzusát jócskán meghaladó, 272 millió eurós adózás utáni eredményt ért el a második negyedévben a Commerzbank. Bár a működési költségek most nőttek, a társaság közleménye szerint jól haladnak a 2020-ig szóló költségcsökkentési programmal, és várható osztalék is az idei év után.

2018. augusztus 06. 08:37 | Portfolio

Magához tért Európa legnagyobb bankja, de sokba kerül a terve

Közel 6 milliárd dollárnak megfelelő adózás előtti nyereségről adott számot az Európa legnagyobb bankjának számító HSBC, ezzel valamennyivel felülmúlta az elemzők által várt 5,8 milliárdot. Júniussal bezárólag pedig az adózás előtti eredménye 10,7 milliárd dollárt tett ki, szemben az előző év azonos időszakában mért 10,2 milliárddal, ami így 4,6%-os növekedésnek felel meg. A bank részvényei a hongkongi tőzsdén 0,7%-os erősödést mutatnak.

2018. augusztus 03. 13:31 | MTI

Végtörlesztette MKB-s gigahitelét a Szanálási Alap

A Szanálási Alap lejárat előtt visszafizette az MKB Bank szanálásának finanszírozására felvett 45,5 milliárd forint és 166,9 millió euró összegű hitelét - tájékoztatta az MTI-t az Országos Betétbiztosítási Alap pénteken.

2018. augusztus 03. 11:07 | Portfolio

Esett az Allianz profitja

1,89 milliárd eurós adózott nyereségről jelentett az Allianz az idei második negyedévre vonatkozóan, ami 5 százalékos csökkenésnek felel meg éves alapon. A biztosító azt is közölte, az új, július elején bejelentett részvény-visszavásárlási program szeptemberig lezajlik, és terveik szerint 1 milliárd eurós is lehet.

2018. augusztus 03. 09:57 | Baksay Gergely, Benkő Dávid, Kicsák Gergely

A megoldás, ha nem jönnek az uniós pénzek

A költségvetés finanszírozási igénye 2016 óta folyamatosan meghaladja az ESA-deficitet az európai uniós támogatások költségvetési előfinanszírozása következtében, 2018 első felében pedig a beérkező támogatások csúszása is növelte a finanszírozási igényt. Az ennek következtében megemelkedő forrásbevonás megterheli az állampapírpiacot és lassítja az államadósság GDP-arányos csökkenését is, ami 2018-ban 1,1 százalékpont lehet. Ezt követően azonban dinamikus, évente a GDP 2-2 százalékpontját meghaladó mértékű adósságcsökkenés várható. Elemzésünk szerint a lakossági állampapírokból történő forrásbevonás a forint kötvénypiac megterhelése nélkül a jövőben is fedezetet nyújthat a magas finanszírozási igényre, így továbbra sincs szükség devizakötvény-kibocsátásra. A belső finanszírozás erősödésével tovább mérséklődhet hazánk külső sérülékenysége.

2018. augusztus 02. 15:45 | Portfolio

A nemzetközi rangsor legvégén kullogunk: szinte semmije sincs a magyaroknak

Nemrég jelent meg az OECD háztartások vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségeit felmérő tanulmánya, amelyből kiderül, hogy nettó átlagvagyon alapján a magyar háztartások bizony a sor végén kullognak. Érdekes adat az is, hogy teljesen mindegy, hogy a gazdagabb vagy szegényebb végében helyezkedik el a vagyoni létrának a magyar, vagyoneszközei nagy részét ingatlanban tartja. A tanulmány rámutat arra is, hogy az OECD országokban mért vagyoni egyenlőtlenségek átlagban kétszer akkorák, mint a jövedelmiek, a háztartások több mint felének van valamilyen formában adóssága, ez utóbbi pedig főként azokat a háztartásokat érinti, ahol a családfő 35-44 év közötti.

2018. augusztus 02. 13:45 | Nagy Viktor

Új országba lép be az OTP, és piacvezető lesz egy másikban

Jó úton halad az OTP, hogy megvalósítsa a menedzsment célját, 2 év alatt 5 bankot venne a magyar pénzintézet, a tavaly megvett szerb bankkal eddig 3 megvan az 5-ből (a román bankvásárlást az ottani jegybank megakadályozta). Megnéztük, mit is vesz pontosan Bulgáriában és Albániában az OTP.

2018. augusztus 02. 09:46 | Portfolio

Megtiltották a széfekkel foglalkozó cégnek, hogy széfekkel foglalkozzon, most mégis széfekkel foglalkozik

Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta az ÉRTÉKBOX Értékmegőrző és Szolgáltatónak, hogy jogosulatlanul széfszolgáltatási tevékenységet végezzen. A társaság az első adatok szerint nagy valószínűséggel a már korábban jegybanki tiltással és bírsággal sújtott Széfbank Kft. tevékenységét folytatja - írja az MNB sajtóközleményében.

2018. augusztus 02. 08:25 | Portfolio

Bolgár és albán bankot vesz az OTP

Igaznak bizonyultak a tegnapi híresztelések, az OTP adásvételi szerződést írt alá a SocGen bolgár érdekeltségeinek megvásárlásáról és megveszi a francia bank albán leányvállalatát is. A tranzakciók a negyedik negyedévben zárulhatnak.

Lesajnálták őket, aztán feltalálták a tökéletes készpénzgyilkos csodafegyvert

2018. augusztus 02. 05:45 | Huszák Dániel

Lesajnálták őket, aztán feltalálták a tökéletes készpénzgyilkos csodafegyvert

"Klarnázd meg!"- hangzik el egyre gyakrabban ez a kifejezés, ha valaki a svéd startup segítségével megrendel valamit, aztán nem fizet, csak harminc nappal átvétel után. Bő tíz éve még durván befürdött a cég ötlete egy startupversenyen, ma már viszont 2,25 milliárd dollárt ér a Klarna és az észak-európai e-kereskedelmi piac tizedét a kezében tartja, ráadásul banki licenccel is rendelkezik. Ha mindez nem volna elég, a befektetők is imádják, megnéztük, miért.

Részletes keresés