foglalkoztatottság

Szépen emelkedtek a bérek márciusban

Márciusban a nettó reálbérek éves szinten 5,5 százalékos emelkedést mutattak, ami az egy évvel ezelőtti növekedési ütemnek majdnem a dupláját jelenti. Az alkalmazottak száma ugyanakkor csökkent februárhoz képest, ám ez kizárólag a közmunkás-létszám apadásának köszönhető, a versenyszférában pár ezer fővel bővült a létszám.

Az NGM korlátozná a külföldiek munkavállalását

A Magyarországon egyidejűleg foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok legmagasabb létszámáról címmel jelent meg rendelettervezet kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium oldalán.

Hatéves csúcson a versenyszféra foglalkoztatottsága

A tél utolsó hónapjában nemzetgazdasági szinten 4,4 százalékkal emelkedtek a nettó reálbérek Magyarországon, ami a megelőző két hónaphoz képest némi lassulást jelent, ugyanakkor az egy évvel ezelőtti adatnál 2,7 százalékponttal a magasabb. Eközben a versenyszféra foglalkoztatottsága tovább bővült és 1,9 millió fő fölé emelkedett, amire utoljára 2008-2009 fordulóján volt példa.

Visszapattant a munkanélküliség

Tavaly november és idén január között 7,4 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta a legfrissebb közlés szerint, amely adat az előzőnél 0,3 százalékponttal mutatkozik magasabbnak. Azonban az emelkedő munkanélküliség csupán a szezonális hatásoknak tudható be, az azoktól megtisztított adatok szerint továbbra is kedvező a kép, és még a közfoglalkoztatás nélküli mutató is bővülést jelez.

Újabb rossz hír: 2,5 éve a leggyengébb a kínai feldolgozóipari aktivitás

Hétvégén előbb a hivatalos feldolgozóipari beszerzési menedzser index okozott jókora negatív meglepetést Kínában, mivel a januári értéke 2,5 éves mélypontra, 49,8 pontra bukott, majd ma hajnalban az HSBC /Markit felmérése az előzetes januárihoz képest minimálisan 49,7 pontra ereszkedett. Utóbbi a második egymást követő havi zsugorodást jelzi a világ második legnagyobb gazdaságának feldolgozóiparában és egyúttal nyomást helyez a kínai döntéshozókra, hogy mielőbb hathatós gazdaságélénkítő lépéseket hozzanak. A kínai részvényindexek mérsékelt csökkenést szenvedtek hajnalban, reggel az európai és amerikai határidős piacokon már viszonylagos nyugalom látszott a pénteki esés után. A devizapiacokon érdemi mozgásokat nem láttunk.

7,1%-on a munkanélküliség

A harmadik negyedévi megtorpanás után 2014 utolsó negyedévében ismét emelkedett a foglalkoztatottság Magyarországon. Jó hír, hogy már közmunkások nélkül is elérjük a válság előtti foglalkoztatottsági szintet. A közmunkások és a munkanélküliek együttes száma félmillió alá csökkenhetett.

Eltűnt 30 ezer foglalkoztatott

Folytatódott a munkaerőpiaci folyamatok javulása, igaz, ennek nagy részét továbbra is a közmunka program felfutása okozta. A mai KSH-jelentés legnagyobb meglepetése az volt, hogy a mintavételes eredményeket alaposan felülvizsgálták.

Egyre kevesebb az új munkahely az USA-ban

AZ ADP munkaadói szolgálat jelentése szerint 208 ezerrel nőtt az állások száma az amerikai versenyszférában novemberben. A Reuters által megkérdezett elemzők 221 ezer fős növekedésre számítottak. A bejelentésre a pénz- és tőkepiacok kis mértékben reagáltak.

Bő hétéves mélyponton a munkanélküliségi ráta

Az idén az augusztus-októberi időszakban 7,1%-os volt am unkanélküliségi ráta Magyarországon. Utoljára 2007-ben láthatunk ennél alacsonyabb értéket. Továbbra is igaz azonban, hogy a szép számok mögött elsősorban a közmunka felfutása áll. A meglehetősen bizonytalan munkapiaci státuszú közmunkásokkal együtt számolva a munkanélküliségi ráta még mindig 11% felett lenne.

Mi az igazság a magyar foglalkoztatásról? (2.)

Alacsony infláció és visszafogott bérkiáramlás mellett csaknem három százalékkal többet értek a keretesek szeptemberben, mint egy évvel korában. A foglalkoztatottság viszont nem gyarapodott tovább, így a közmunkásokkal szűrt mutatónk szerint a válság során elszenvedett visszaesés felét dolgoztuk le.

Ennyire dübörög a munkapiac

Az idei év harmadik negyedévében tovább, 7,4 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta Magyarországon. Utoljára ennél alacsonyabb adat 2007 derekán jött ki, azonban túlzott optimizmusra még mindig nincs ok, hiszen a statisztikát jelentős mértékben javítják a közfoglalkoztatottak és a külföldön dolgozók is.

Egyre több új munkahely jön létre az USA-ban

AZ ADP munkaadói szolgálat jelentése szerint 213 ezerrel nőtt az állások száma az amerikai versenyszférában szeptemberben. Ez a szám mindössze 3 ezerrel több, mint amit az elemzői várakozások jósoltak. A bejelentésre a pénz-és tőkepiacok kis mértékben reagáltak.

Akkor most mekkora a munkanélküliség? 7,6% vagy 11%?

A nyári hónapokban tovább javult a munkaerőpiaci helyzet Magyarországon. A munkanélküliségi ráta a válság előtti szintjére süllyedt, a foglalkoztatási adat pedig új csúcsot jelent. Igaz, ezekkel a szintekkel érdemes vigyázni, a közmunka és a külföldi munkavállalás hatásait is figyelembe véve kevésbé rózsás a kép.

Egyre csak hízik a költségvetési szféra

Júliusban 2,9 százalékkal volt magasabb a keresetek reálértéke, mint egy évvel korábban. Egyre több a közmunkás, de ezt leszámítva is folyamatosan hízik az állami szektor.

Elkeserítő adat érkezett Amerikából (2.)

Augusztusban 142 ezer fővel növekedett az amerikai versenyszféra foglalkoztatottsága. Az elemzők 210 ezerre számítottak. A munkanélküliségi ráta a vártnak megfelelően alakult, 6,1% volt augusztusban.

Itt még sokáig, sokaknak nem lesz munkája

Az idei és a jövő évi szerény javulás ellenére is jóval a válság előtti szintek felett marad a munkanélküliség a legtöbb OECD országban a következő években - áll a szervezet friss jelentésében.

Hatéves mélyponton a munkanélküliség

Folytatódtak az élénkülő munkaerő-piaci folyamatok 2014. május-július időszakban. A foglalkoztatottak száma nőtt, a munkanélkülieké pedig csökkent.

Így keres a magyar (3.)

Júniusban folytatódott a keresetek moderált bővülése Magyarországon, ami az alacsony infláció mellett azt eredményezte, hogy a fizetésünk átlagosan 4%-kal ér többet, mint egy évvel korábban.

Ugrott a magyarországi munkaerő-kölcsönzési piac

2013-ban csaknem 121 ezer munkavállaló dolgozott munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül, ami 18,9 százalékos emelkedést jelent 2012-höz képest a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. adatai alapján.

Inkább leépítenek a kormány barátai

Egyelőre nem lendült fel a munkahelyteremtés a kormány stratégiai megállapodásainak hatására - írja az Index. Hiába írt alá Szijjártó már 48 céggel megállapodást, a baráti vállalatoknál kisebb mértékben nőtt a létszám, mint a versenyszféra egészében. Az Audira nem lehet panasz, a Nokia viszont sokat ront az összképen, és a nagy elbocsátások majd még most jönnek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.